Tavaszi detox

DSC_0183A tavasz alapvetően egy természetes detoxifikációs időszak, amikor nemcsak fizikai síkon, de gondolati és érzelmi szinten is szükséges megtisztítania magát az embernek a felgyülemlett amától/méregtől.
Amikor az évszakokkal harmóniában élünk, érzékeljük ahogy fizikailag, lelkileg és szellemileg is felszabadulunk a hosszú téli sötét napok után és a táplákozásunk alapját sem már a nehezebb melegítő ételek teszik ki, hanem a könnyebb, frissebb, zöldebb élettel teli ételek.
Ha a téli időszakban hagytuk magunkat lelassítani, befelé fordulni, többet kontemplálódni és merni szembenézni sötétebb oldalunkkal és érzelmeinkkel is, akkor a tavasz érkeztével teljes mértékben újjászületünk, és új terveket gyártunk. A tavaszi megújuláshoz azonban elengedhetetlen, hogy elengedjük mindazt, ami már nem szolgál bennünket. Éppen ezért, amikor méregtelenítésre gondolunk nemcsak az ételekre, de azokra a gondolati és viselkedési mintáinkra is kell gondolni, amiket szeretnénk kiszűrni és elengedni, hogy általa új helyet kreaáljunk magunkban az újabb álmok megálmodásához és megvalósításához.
11034458_849367138454793_5390960696103715811_oÉn pont terveztem egy 2 hetes méregtelenítést, aminek elsődeleges célja pont az internet és számítógép előtt töltött idő teljes minimalizálását célozná meg. S mit ad az élet, tegnap derült ki, hogy a laptopom elkerül a szervízbe 10-14 napra ma estétől, így az alkalom prezentálta is magát :) Nincsenek véletlenek, és minél intuitivabbakká válunk annál több szinkronicitással találjuk szemben magunkat, amikor pont ott vagyunk, pont abban az időben, emberekkel körülvéve, amik a fejlődésünket szolgálják. Egy szó, mint száz a következő két hétben nem leszek elérhető egyáltalan a szociális médián. A coachingokat természetesen folytatom a telefonomon keresztül, illetve a coachinggal kapcsolatos emaileket is ellenőrizni fogom napi kétszer, de minden más kommentre és levélre csak két hét múlva fogok tudni válaszolni. Ha bárki másnak is van kedve, amennyire munkája és élete megengedi, csatlakozzon hozzánk bátran :) Csakis előnyünk származik az ilyen jellegű detoxokból is, ez garantált. Addig is, ha van kedvetek böngészni, az elmúlt időszakban nagyon sok nagy és mélyebb témát dolgoztam fel, amit itt a blogomon megosztottam, nézzetek körül nyugodtan.

Advertisements

Happy Veggie Bowl

DSC_0236

Újabb kíváló táplálék, mely mind vércukorszintünk, energiaszintünk és hormonjainkat is segíti és boldogítja :) A szebb bőrről és erősebb hajról nem is beszélve! Ehhez hasonló recepteket a Skin Food kategória alatt találtok visszamenően is.

Hozzávalók 2 főre:

– 2 párolt édesburgonya, villával pürésre nyomkodva

– 1 grillezett cukkini, szeletelve

– Bio üveges cékla vagy friss cékla reszelve

– 1-1 adag kifőzött quinoa

– 10-15 szem shiitake gomba fokhagyman és ghín megpárolva

– 1-1 marék spenót szezámolajon és 1 gerezd préselt fokhagymán dinsztelve

– 1-1 kupac előre kifőzőtt adzuki bab püré

Jó étvágyat hozzá!

Satueed Shiitake Mushroom and Spinach with Roasted Sweet Potato and Quinoa

DSC_0676

Hozzávalók 2 főre:

– 2 adag kifőzött quinoa

– 2 közepes méretű édesburgonya (ha nincs, lehet répával vagy sütőtükkel is helyettesíteni)

– 15-20 szem shiitake vagy champignon gomba

– 2 marék spenót

– 1ek ghí

– 1 gerezd fokhagyma

– só, bors

A quinoát előírás szerint kifözzük. Az édesburgonyát sütőben meggrillezzük, de szoktam párolóban párolni is. A gombákat egy pici előre felhevített ghín és préselt fokhagymán megpirítjuk. Sózzuk, borsozzuk. A spenótot a gomba alól visszamaradt lén pároljuk, majd szinten picit megsózzuk. Az egészet szépen egymásra pakoljuk és boldogan elfogyasztjuk :) Jó étvágyat hozzá!

Raw Buckwheat and Chia Pudding

HDRtist HDR - http://www.ohanaware.com/hdrtist/

Ezt a növényi fehérjékben szuper gazdag reggelit nagyon egyszerű elkészíteni. Próbáljátok ki ti is!

Hozzávalók:

– fél pohár hajdina és 1 pohár víz, amiben 1 órát vagy akár egy egész éjszakát áztatjuk

– 2ek chia mag

– 1kk vanília és fahéj

– 1 kisebb zöld alma

– 1-1.5dl növényi tej

– 1ek kakaóvaj

Miután ázott legalább egy órát a hajdina, leszűrjük róla a vizet és a felét beletesszük a turmixba, a növényi tejjel, chia maggal, vaníliával, fahéjjal és fél almával együtt majd krémesre turmixoljuk. A másik felét, amit nem turmixoltunk le, hozzákeverjük és ezáltal egy kicsit texturáltabb állagot kapunk. Ha teljesen krémesen szeretnénk az egészet, akkor csak egyszerűen turmixoljuk le a teljes adagot.

A tetejére a következők jöhetnek (többek között): vegyes bogyós gyümölcsök, kókusz pehely, kendermag, előre beáztatott dió vagy mogyoró (hazelnut), nyers morzsolt kakaóbab (raw cacao nibs), 1ek natúr mandula v kesu krém.

Celebration

celebrando

Minden egyes nap egy újabb lehetőseg álmaink beteljesüléséhez. Csütörtökön tudtuk meg, hogy Danit felvették álmaink nemzetközi iskolájába. Bár nem látjuk meddig maradunk, de akárhogy is hozza az élet, ezeket a pillanatokat fontos megünnepelni. Velünk együtt izgatottan és nagyon várja az új lehetőségeket, amit az iskola nyújt, és a nemzetközibb szinteret.

S mivel is ünnepeltünk volna mint egy nemzetközi fúziós étellel, amit koreai és mediterrán tartózkodásunk ihletett. Mivel egyik nagy kedvencem volt nekem annak idején a Bibimbap, és ahhoz hasonlatosan pakolom meg sok színes étellel a tányérunkat ezért én ezeket a tipusú ételeket csak szimplán Mediterrán Bibimbapnak szoktam nevezni :) De Wellness körökben csak Buddha Bowl néven emlegetik.

DSC_0128

Hozzávalók 2 főre:

DSC_0130♥ 2 adag kifőzött quinoa

♥ 1db, karikára szeletelt, cukkini meggrillezve

♥ 1 nagyobb fej édesburgonya, sűtőben megsütve

♥ 1 csokor spenót fokhagymán és szezámolajon párolva

♥ 1 nagy marék shiitake gomba (kb 20-25db) fokhagymán és egy pici ghín megpárolva

♥ Kimchi

♥ Tányéronként 1 kupac humusz a zöldségek tetejére

♥ 1-1 adag vegyes zöld saláta és valamilyen friss csíra

Az egészet szezámmaggal megszórjuk és zöld teával vagy egy pohár kellemes borral tálaljuk :) Jó étvágyat hozzá, ha ti is kipróbájátok!

Málnás chia parfait mandulakrémmel

11024686_628696237231133_4473686649812720169_o

Ezt a chia parfait emlékszem még ősszel készítettem édesanyám szülinapjára, de azóta is előkerül rendszeresen a recept, így ideje itt is megosztanom.

Hozzávalók:

1 pohár növényi tej

3-4ek chia mag

Csipet fahéj és vanília

Ez az alapja ennek a málnás chia parfait-nak. Erre jön egy fél pohárnyi málna v eper, villával összetörve, amire rákanalazunk 1-2ek natúr mandula vagy mogyorókrémet (teljesen natúr cukornélkülire gondolok). Illetve itt még szórtunk a tetejére egy kanál bio naprafordót, és pár kanál kakaós puffasztott quinoát és amaranthot. Jó étvágyat hozzá!

Berry infused green smoothie

DSC_0200Hozzávalók a zöldturmix részhez:

– 1/2 avokadó

– egy vékony szelet papaya

– 1/2 körte

– 2 kale levél

– 1 marék spenót

– fahéj, maca, 1ek kendermag és víz

Hozzávalók a bogyós gyümölcsös részhez

– 1 marék friss vagy fagyasztott bio vegyes bogyós gyümölcs, mint eper, málna, ribizli, szeder, áfonya és meggy

– 1/2 alma

– 1ek chia mag

– víz

Külön-külön összeturmixoljuk őket, majd miután a zöldturmixot beleöntöttük a poharunkba vagy mason üvegünkbe, szép lassan hozzáöntjük a bogyós gyümölcsös turmixot is és ilyen szép látványos ünnepi turmixunk lesz :) Fogyasszátok egészséggel!

Mochás Quinoa Puding

DSC_0090

Hozzávalók

DSC_00731 pohár mandula-rizs vagy zabtej
1/2 pohár quinoa
1-2 ek chia mag
1/2 tk vaníllia
1 ek mandulavaj (almond butter)
2db medjool datolya
1 ek kókusz pehely
1/2 ek bio nyers kakaópor
1 bio normál vagy koffeinmentes espresso

Tetejére: 1/2 banán, 1ek kendermag és 1ek zúzott kakaóbab (cacao nibs)

Az egészet turmixszal krémesre keverjük. Banán szeletekkel és nyers zúzott kakaóbabbal tálaljuk.

Könnyű, laktató reggeli quinoával és humusszal

IMG_9856

Újabb reggeli inspiráció, ami segít mind a vércukorszint stabilizálásában mind a hormonális egyensúly visszaállításában és megtartásában, aminek ajándéka a kiegyensúlyozott belső békesség és szép bőr.

A következők szükséges, hogy ezt az egyszerű reggelit elkészítsük: egy adag kifőzőtt quinoa, egy marék kale levél pároltan vagy nyersen, de lehet kale helyett bármilyen saláta vagy spenót levél is, egy adag humusz, 5-6 db koktélparadicsom, 1-2 ek kendermag (hempseed) és egy kemény vagy lágy főtt tojásra és voilá. És természetesen bármilyen zöldség még, ami épp otthon van és kedvünkre való. Garantáltan nem lesz éhség érzetünk ebédig :) Jó étvágyat hozzá!

Delicious and super simple berry dessert with hazelnut and melted dark chocolate

DSC_0504Rendkívűl egyszerű, 5-10 perc alatt elkészíthető desszert.

Hozzávalók:

DSC_0495♥ 1 pohár darált mandula vagy kerekmogyoró (hazelnut) vagy magvak vegyesen, quinoa pehellyel

♥ 2ek kókusz reszelék

♥ 100g olvasztott magas minőségű narancsos étcsoki

♥ 1 pohár vegyes bogyós gyümölcs.

Egy üveg tálka aljába szórjuk a darált kerek mogyorót és a kókuszreszeléket, ráöntjük az olvasztott étcsokoládét, majd megszórjuk a bogyós gyümcsölcsökkel. Nincs ennél egyszerűbb és finomabb ;)

Szépséges Hétvégét Mindenkinek!

Happiness Bowl

10421310_630510010383089_1997141452940645784_n

Ennek a tápláló Buddha tálnak, vagy ahogyan én nevezem, Mediterrán Bibimbapnak, az elkészítése és elfogyasztása is hozzájárul mind a vércukorszint stabilizálásában mind a hormonális egyensúly visszaállításában és megtartásában, aminek hozadéka és egyben ajándéka a kiegyensúlyozott belső békesség és ragyogó szép bőr.

Hozzávalók:

– 15-20 szem champion gomba ghín és egy gerezd fokhagymán párolva, picit megpirítva.

– 6-8 szál spárga

– 3db articsóka megpárolva majd megpirítva

– csicseriborsó

– reszelt cékla

– 2 párolt édesburgonya villával összetörve

Jó étvágyat hozzá!

Chocolate Chia Parfait with Berries

DSC_0050Hozzávalók:

– Egy réteg csokoládés chia puding.

– Fél banán szeletelve

– 2ek kendermag (hemp seed)

– 1ek natúra mandula vagy mogyorókrém

– 2ek bio kókuszreszelék vagy pehely

– 1 marék friss vagy fagyasztott vegyes bogyós gyümölcs

Ezeket rétegesen egymásra pakoljuk és kész is a finom tápláló reggelink, de tökéletes piknikre is :)

 

Quinoa Breakfast not just for Sundays!

quinoa breakfast

Hozzávalók:

1 bögre kifőzött quinoa, 1ek ghee, 2 bio tojás, 1 szál mogyoróhagyma, 5-6 koktél paradicsom, 1 marék párolt bio kukorica, 2 szelet kalifornia paprika kockára vágva, csipet só, bors. Bármilyen friss csíra. Opcionálisan pár szelet avokadó.

A quinoát kifőzzük. A tojást 1ek ghee-n és a hagymán megsütjük. Hozzákeverjük a kifőzött quinoát és zöldségeket. Illatosan gőzölgő jázmin teával ajánlom fogyasztani teljes lelki nyugalomban :)

Nagyon Kellemes Vasárnapot!

Avokádó szendvics párolt articsókával

Ez az avokádó szendvics párolt articsókával hetek óta koronázza meg szintén a reggelieimet :) Valami isteni és ráadásul szuper tápláló kombináció ez is. Az avokádó és az articsóka szintén kiváló téli táplálékok, amikből érdemes ebben az időszakban bőséggel fogyasztani.

Avocado sandwich with steamed artichokes

Simple Indian Lentil Dhal

photo (3)Ez az a leves/dhal, amit minden heten legalabb egyszer fozok mar kozel egy evtizede es nem tudunk raunni, annyira isteni es ehhez mindig van itthon hozzavalo. Kifejezetten taplalo es jot tesz az emesztesnek.

Hozzavalok:

1ek ghee

1 marek voroslencse

1 marek Basmati rizs kifozve

1 nagyobb edeskrumpli (ha nem kapni, akkor helyettesitheto 2-3 repaval is) vagy sargarepa. De szoktam varialni is idonkent, amikor adok hozza brokkolit, a legvegen pedig egy marek kale-t vagy spenotot.

2 pohar alaple

1 dl kokusztej – opcionalis

Fuszerek: 1/2tk romai komeny, 1ek lentil dhal masala keverek, ha nincs akkor a kovetkezo fuszerek: szaritott koriander, friss v szaritott kurkuma, friss reszelt gyomber, mustarmag, pici so es baberlevel.

A fuszereket beleszorjuk az edenybe, par perc alatt illatosra piritjuk, hozzaadjuk az 1ek ghee-t, edesburgonyat, amivel par percig tovabb paroljuk, majd  hozzaadjuk a lencset es felontjuk vizzel v alaplevel. Az egesz 30-35 perc alatt el is keszul. A vegen meg sozhatjuk es borsozhatjuk, izles szerint, illetve adhatunk hozza egy kis kokusztejet. En altalaban basmati rizzsel talalom, de szeretem magaban is leveskent. Dani kifejezetten szereti osszekeverni a rizst a levessel, ami leginkabb egy jo kis tisztito Ayurvedas kitcharihoz hasonlit, ahol eleve belefozik a rizst a levesbe, s ezaltal jo suru laktato lesz :)

Jo etvagyat hozza!

Delicious seitan stew with chickpeas and kombu

seitan stew

Hozzavalok:

1 adag szejtan, kicsi csikokra vagva

1 fej hagyma

3 gerezd fokhagyma, preselve

2 szar zeller

2 repa, felkockazva aprora

1 paradicsom felkockazva, fel piros paprika aprora felkockazva

450g kifott csicseriborso

1 marek kukorica

1dl bio paradicsomle

1l bio zoldsegalaple vagy viz

5-6 kombu alga csik

A hagymat olajon megdinszteljuk, radobjuk a preselt fokhagymat, majd a zeller darabkakat, a felkarikazott repakat, s igy dinszteljuk jo 10 percig. Ezutan felontjuk az alaplevel, hozzaadjuk az elore kifozott csicseriborsot, a szejtan csikokat, kukoricat, kombut es paradicsomlet majd fozzuk 45-60percig. A kombu vagy a wakame segit a huvelyesekben talalhato fitinsavat (phytic acid) lebontani, ami miatt sokak szamara nehezebben emesztheto a bab, lencse vagy csicseriborso. Azonban kombu algaval egyutt fozve, nem csak izre lesz megfinomabb, de konnyebben emesztheto is!

Csodalatos szep hetveget!!

Mandulas afonyas sutemeny

DSC_0214

Hozzavalok:

1 bogre orolt mandula

1/4 bogre orolt zabpehely

kokuszcukor izles szerint, en csak egy kis kanallal tettem hozza

Csipet vanilia es fahej

1/4 bogre folyekony kokusz zsir

1/4 bogre  kokuszreszelek

1 bio tojas – opcionalis

1tk bio sutopor

+pici viz, ha nem all ossze suru masszava

1-1 marek afonya

1-1 kis hoallo uvegtal, en ezekben az IKEAs formakban sutottem

afonyas suti

Osszekeverjuk az osszes hozzavalot, majd ovatosan belenyomkodjuk az afonyat es betesszuk 200 fokon 30-35 percre. Sutotol is fugg, nekem eleg volt 30 perc es szepen megpirult a teteje, es isteni lett!

Potaje de garbanzos y espinacas – Csicseriborso leves spenottal

potaje de garbanzos

Klasszikus mediterran leves. Akarcsak a suru lencseleves ez az izletes csicseriborso leves is szinte mindenutt kaphato az ettermekben Spanyolorszagban. En is gyakran keszitem. Altalaban egy kis quinoat is adok hozza, hogy meg taplalobb legyen :-)

Hozzavalok:

200g kifozott csicseriborso

1 fej friss feher hagyma felkockazva

3 gerezd fokhagyma

1ek ghee

1 fej paradicsom aprora vagva

5-6 szal repa, felkarikazva

1l zoldseg alaple

2 marek friss spenot

csipet fustolt pirospaprika es frissen orolt bors

1 marek quinoa

Ghee-n megdinszteljuk a hagymat, majd hozzaadjuk a preselt fokhagymat. 3-4perc elteltevel a felkarikazott repakat. Felontjuk annyi alapleval, hogy pont elfedje. Amikor felig megpuhultak mar a repak, hozzaadjuk a mar elore kifozott csicseriborsot es quinoat majd felontjuk a tobbi lével. Fustolt pirospaprikaval es pici borssal izesitjuk, majd a vege elott par perccel hozzaadjuk a spenot leveleket es elzarjuk. Jo etvagyat hozza!

Spinach and garbanzo bean enchiladas

enchilada

Hozzavalok:

4-6 tortilla lapocskak

Tolekhez:DSC_0061

1ek ghee vagy kokusz olaj

1 fej hagyma, felkockazva

3 gerezd fokhagyma, preselve

1 szar zeller, felkockazva

100g fott csicseriborso

6-8 fej gomba, felkockazva

2 paradicsom, felkockazva

200g szejtan vagy tempeh, felkockazva

ket marek bebi spenot

1ek romai komeny, pici so, 1tk orolt pirospaprika – pici viz, hogy ne egjen le

Az egeszet jol osszefozni – kb 30 perc.

Bezsamel martas:

Kokusz olajon 2ek rizslisztet dinsztelunk, hozzaontunk 2dl novenyi tejet, pici sot es szerecsendiot, majd mikor besurusodott elzarjuk. Ekologiai kecskesajtot – de cabras felices y ecologicas – reszelunk ra vagy elesztopelyhet szorhatunk ra a sajtos iz kedveert.

Last Import

Ezutan egy hoallo edenybe beletesszuk az elso tortilla lapocskat. A toltelekkel megtoltjuk, majd rahajtuk a ket oldalat es egy fogpiszkalo segitsegevel rogzitjuk. Ugyanigy johet a kovetkezo tortilla, toletelek… Ezutan raontjuk a bezsamel martast es 200 fokon kb 30 percig sutjuk. Mig meg nem pirul egy kicsit a teteje.

En avokadoval, friss zoldhagymaval es friss alfalfa csiraval talaltam :-) Mondjam? Isteni!!!! Probaljatok ki es osszatok meg, ha izlett!

Quinoa Fruit Crumble

summer food

Hirtelen szuletett ihlet utjan, miszerint bogyosokbol es quinoabol akartam valami desszertet kesziteni, ez kerekedett ki belole. Az egesz tallal azonnal elfogyott! Oriasi volt a sikere es mivel szeretnem majd ezt meg maskor is elkesziteni, gyorsan leirtam, hogy megmaradjon a jovore nezve is! Mi bio vanilias szojajoghurttal ontottuk le es valami orult finom volt!

Hozzavalok:

1 alma felkockazva

1 korte vagy oszibarack felkockazva

2 marek vegyes bogyos gyumolcs

Mindezt fahejjal, szerecsenydioval, 2 ek quinoa-, mandula- vagy zabliszttel, frissen facsart citromlevel osszekeverve egy hoallo edenybe helyezzuk.

A ‘crumble’ reszhez: 1/2 pohar kifozott quinoa,1/2 pohar zabpehely, 3-4ek mandula fahej, szerecsendio, 1tk juharszirup vagy kokusz cukor es 1tk olvasztott kokuszvaj. Opcionalisan kokusz pelyhet is keverhetunk hozza. Mindezt alaposan osszekeverjuk es raszorjuk a gyumolcsok tetejere.

200 fokon 25-30percig sutjuk, ameddig a teteje szep aranybarnara pirul. Opcionalisan novenyi eredetu vanilias joghurttal erdemes talalni!

¡¡Que Approveche!!

Gyumolcsos reggelik :))

new york breakfast

Mostmar nem csak a sejteimben erzem, de a levegoben is, hogy itt a tavasz! Az egesz korulottunk levo vilag megvaltozik ilyenkor, hiszen mi magunk is megujulunk a hosszu teli honapok utan. Ujra kinyilunk, extrovertaltabbakka valunk es tobb idot toltunk kint a szabadban is. Mindenki mosolygosabb, es ahogy az itt lenni szokott megtelnek az ettermek szabadteri teraszai – bar itt egesz telen nyitva tartanak, ha az ido engedi, de az idei tel nem errol volt hires. Annyit esett az eso, hogy varhatoan eszmeletlen zoldek leszunk iden, szoval remelem hamarosan tudok jonni ujabb szep szines tavaszi kepekkel! :)) En hagyom magam minden evben atadni a tavasz minden apro szuleto szepsegenek! Igazi massziv toltekezo idoszak ez szamomra, tele inspiracioval es uj tervekkel :-) Miota sokkal jobban odafigyelek sajat testem jelzeseire is, egybol megerzem, hogy mikor mit kivan. S a tavasz erkezesevel hirtelen ujra megnott az igenyem nekem is a futasra es erosito mozgasformakra, ami isteni, testet-lelket megujito erzes! Es a gyumolcsok megjelenese! Mig telen elsosorban az avokado, ghee, olivabogyo es mas egeszseges zsirok, egeszseges gabonafelek (barnarizs, koles..stb) es zoldsegek es idonkenti bio tojas adtak az etkezesunk alapjait, a gyumolcsok kisebb teret kaptak, leszamitva az ilyenkor termo narancs, mandarin, banan, alma, korte es zoldek fogyasztasat, de ez most az egyik naprol a masikra megvaltozott, es ujra a zold es gyumolcs turmixok, gyumolcsok, chia puddingok, quinoas etelek nyernek folyamatosan egyre nagyobb teret, amik mind-mind a kreativitast es ujraeledo energiakat erositik!

acai bowl

Acai bowl – eredetileg Braziliabol szarmazik es allitolag ott mindennapos reggeli opcio. Meg nem jartam ott, de ha ugy alakul, akkor ez mindenkepp nagyon igeretes ;))) Rengeteg variacio letezik az acai bowl elkeszitesere is, es ha nincs is hozzaferesunk acai-hoz, ami eredetileg egy amazoni esoerdokbol szarmazo magas antioxidans tartalmu bogyos gyumolcs, akkor is lehet hasonlo gyumolcstalakat kesziteni! En itt superfood formajaban jutok hozza, es hat megkozelitoleg sem olyan az ize, mint a frissnek, amit anno Portugaliaban probaltunk, de ha mar megvettem, elfogyasztjuk turmixokhoz keverve. A fenti kepen levo eseteben pl 1 banant, egy marek malnat de lehet epret is, vizet es szaritott acait turmixoltam kanalazhato surusegure, majd szortam a tetejere elore felvagott gyumolcsoket: epret, malnat, afonyat, banant es kiwit, es laminalt kokuszreszeleket. Eredetileg muzli felet szornak ra a gyumolcsok mellett, de magam akarom azt is majd egy nagyobb adagban elkesziteni puffasztott quinoabol, rizsbol, zabpehelybol, nyers kakaoporbol, kendermagbol (hempseed) juhar szirupbol..stb :)) Amint elkeszitettem, megosztom majd a receptet!

Mar csak alig 10 nap es repulok New Yorkba az IIN konferenciara! Minden nappal egyre izgatottabbak vagyok en is, es varom, hogy szemelyesen talalkozzam az osztalytarsakkal a vilag minden tajarol! Ugy erzem ennyi hasonlo gondolkodasu es rezgesu emberrel egyszerre nem is volt meg szerencsem talalkozni egy helyen. Erzem, hogy nagyon kulonleges napoknak nezunk mindannyian elebe, akik ott leszunk! Arrol nem is beszelve, hogy eloben talalkozhatunk Dr Deepak Chopraval, Dr Christiane Northruppal, Arianna Huffingtonnal, Kate Northruppal, Manisha Thakor (MoneyZen alapitoja!), Joshua Rosenthallal (az IIN alapitojaval) es meg sok-sok mas inspiralo emberrel, akik a vilag legnagyobb es legismertebb egeszseg es wellness szakertoi! Ha visszajottem, mindenrol be szeretnek szamolni majd, ahogy idom engedi, de a FBon biztos, hogy hamarabb fogok jelentkezni, leven, hogy joval egyszerubb. Addig is a legjobbakat mindenkinek es csodalatos tavaszi napokat!!

Valentine’s Day Chocolate Tart with berries :-)

raspberry montage

Smoothie hozzavalok: 1 marek beaztatott mandula. Leontjuk rola a vizet, majd magas fokozaton 2 pohar vizzel, 1-2 datolyaval, kis fahejjal es vaniliaval egyenletesen kremesre turmixoljuk. Ha nem eleg eros hozza a turmixunk, akkor csak hasznaljunk siman novenyi tejet, es ahhoz adjuk hozza a vaniliat, fahejat es 1 datolyat. Ezutan hozzaadunk egy marek malnat es egy banant majd kremesre turmixoljuk es mar ihatjuk is :)

choco tart

Valentin Napi Raw Vegan Csokitorta :-) 

Alaphoz: 1 pohar (150g) mandula, esetleg dio , 2ek kakaopor, 2ek juharszirup, 1 ek kokuszolaj

Konyhai robotgeppel darabosra (crunchy) turmixoljuk, majd belenyomkodjuk erre megfelelo talkakba. En az IKEAban vettem kettot ebbol a feherbol.

Csoki kremhez: 150g beaztatott kesudio – ez aztatas utan kb 210g lesz a vizet magaba szivva -, 4ek kakaopor, 1ek kokuszolaj, 2 nagyszemu medjool datolya (vagy 3 kisebb fajta), 3ek szaritott bio kokusz reszelek, csipet fahej es vanilia, 1,5-2dl viz, csipet bio tengeri so – valamint en szeretek hozzaadni egy bio narancs hejat is, vagy ha nem bio, akkor lehet a levebol is hozzaadni csak akkor aranyosan csokkentsuk a hozzaadott viz mennyiseget is. En szemely szerint nagyon szeretem a narancs es etcsoki parositast, igy nalam ez mindig bevalik. Mindezt az egeszet teljesen habosra, kremesre turmixoljuk – erre a legtokeletesebb tovabbra is a Vitamix, vagy valami hasonlo erossegu turmix/robotgep, majd szepen belekanalazzuk a talkakba es malnaval es/vagy afonyaval diszitjuk! Hutoben tarolando!

Nagyon szep hetveget kivanok Mindenkinek!

Mushroom Stew with Kale & Hazelnut

lunch

Hozzavalok:

2ek ghee

10-12 szem champignon gomba  negyfele vagva

1 fej hagyma felkockazva

4 gerezd fokhagyma

2 repa felkarikazva

egy marek torokmogyoro min 1 orat vizben aztatva

2 szal kale, vagy fel csokor friss petrezselyem, esetleg egy marek spenot level

Fuszerek: 1tk orolt fuszerpaprika, so, oregano-kakukkfu-majoranna-bazsalikom kb 1 teaskanalnyi vegyesen. Ezt a fuszerkevereket mindig edesanyam kesziti nekem, es ezt igy egyutt kulon egy zarhato uvegedenyben tartom es szinte mindenhez hasznalom :) Egyszeruen csak ‘anya fuszerkeverek’ neven fut :))

Opcionalisan: 1/2 deci szaraz vorosbor

2 fo reszere kifozott barna rizs

Elkeszitesi mod: 2ek ghee-n megparoltam a hagymat, majd hozzaadtam a fokhagymakat preselve. Felontjuk par kanal vizzel, ha le akarna ragadni. Ezutan johet a repa, majd nem sokkal utana a gomba, a voros bor, fuszerek. Ezutan annyi vizzel ontjuk fel, hogy epp ellepje. Felidoben hozzaadjuk a leszurt torokmogyorot. Majd a vegen, amikor mar minden megpuhult, hozzaadjuk a darabokra tepdelt kale-t es meg tovabbi 5 percig fozzuk. En barna rizzsel talaltam, illetve friss olivabogyoval es kimchivel :)))

mushroom

Quinoa Kale Patties with Sweet Potato

veggie patties

Mennyiszer probalkoztam mar ezzel korabban, de ez az, amit szivesen meg is osztok, mert valami isteni lett! Szerintem ezt az unnepek alatt meg ujra elkeszitem,  olyan ‘festive’ a kinezete es az ize is :)

Hozzavalok: 1 bogre kifozott quinoa, 1-1 kozepes kifozott,  edesburgonya es sima krumpli krumplinyomoval puresitve, fel piros paprika felkockazca, 1/3 lilahagyma felkockazva, 2 level kale aprora tepkedve, de mehet bele barmilyen mas zold level, ami elerheto – itt nem reg kezdodott a kale szezon –

Fuszerek, izles szerint: orolt fustolt pirospaprika, so, oregano, majoranna, romai komeny,

Az osszes hozzavalot villaval osszenyomkodjuk es keverjuk, majd vekony olajon kisutjuk. Nagyjabol 4-4perc kell egy-egy oldalnak, de mivel minden osszetevoje fott, igy nyers semmikepp nem marad :) En addig sutottem oket mig nagyon enyhen megpirultak.

Szerintem annyira finom, irjatok meg, ha kiprobaljatok mindenkepp :)

Delicious Raw Food Recipes

raw vegan foods

Upon many kind requests here are couple of my raw food recipes in English as well :)

raw strawberry cakeRaw vegan strawberry pie

Step 1. For the base, combine a handful of hazelnuts and couple of medjool dates in your food processor until it becomes a smooth mixture.

Step 2. For the filling, blend strawberry and banana together and lay it on the nut base

Step 3. For the top, place sliced strawberries and blueberries and voila, enjoy!

mint tea with coconut ballsFresh mint tea with raw coconut balls

For the mint tea: Pour hot (not boiled) water over fresh mint leaves and a slice of lemon

For the nut balls: In your food processor, place a cup of almonds, 1tbsp goji berries, 1tbsp of chia seeds, 1.5 tbsp of raw cacao, 1 tbsp of carob, 1 tbsp of hemp seeds, 1 tbsp of maca powder, 2-3 medjool dates, couple of dried apricots, zest of 1 organic lemon and orange, 1tbsp of coconut oil and a dash of vanilla and cinnamon and process them until everything is well-combined. Take a chunk out of the mixture, make a ball and roll it into shredded coconut.

green smoothie and orange juiceGreen smoothie and freshly squeezed orange juice :) 

For a basic green smoothie in my blender I usually put 1 banana, 1 slice of pineapple, 1 apple or pear, 2-3 celery, handful of swiss chards or kale or any leafy greens of your choice, 2tbsp of flax seed, coconut water or plain water and a tbsp of freshly squeezed lemon. I usually vary the fruits and leafy greens according to seasons.

strawberry lemon mintFresh fruit infused water

Add any of your favorite fruits e.g. blueberry, lemon, lime, orange, strawberry, raspberry, cucumber to purified water then just keep refilling it. In this case I added a couple of sliced lemons, strawberries and mint leaves. Heavenly refreshing! :)

raw cheese cakeRaw vegan cheese cake:

Step 1. Make the crust by combining a cup  almond (or any other nuts you like), dash  Himalayan salt, 1tbsp shredded coconut, 1-2 tbsp coconut oil and 2 medjool dates in food processor. In case you wish to make a cacao base then simply add 1 tbsp of raw cocoa powder to it. Then spread the crust in a pan (I used glass pan)

Step 2. Make the filling by adding 1 cup cashew, 4-5 medjool dates or alternatively 4-5tbsp maple syrup, 1 cup strawberries, half a cup blueberries, 3-4tbsp freshly juiced lemon, 4 tbsp coconut oil, dash of vanilla and cinnamon, 1 tbsp flax seeds and approx 1/2 cup water in your high speed blender and combine them until it becomes completely creamy and smooth. Its consistency should be fairly thick like as of a traditional cheese cake :) Pour and spread the filling on top of the crust and place it in the fridge or freezer for couple of hours until it becomes solid. You can then garnish it with fresh fruits and coconut flakes :)

chocolate chia puddingChocolate chia pudding with fruits

Mix 1/3 cup chia seeds with 1,5 cup nutmilk, 1tbsp raw cacao, 1tbsp maple syrup, dash of vanilla and cinnamon and put it in the fridge for an hour to thicken. Then use fruits as layers. In this case I used strawberries, blueberries and raspberries.

energy ballsCranberry-Pistacho Energy Balls

In your food processor combine 1 cup oat flakes, 1 cup pistachio, 4-5tbsp of pumpkin seeds, 4-5 medjool dates, 1/2tsp miso paste, 1tbsp chia seeds, 1 tbsp sesam seeds and 1tbsp flax seeds and grind them roughly. Then add 1tbsp coconut oil and 1tbsp maple syrup to make it sticky. Roll the balls and you’re ready :) These make an excellent post work-our snack!taco rolls

Raw taco wraps

It’s an adaptation of Kimberly Snyder‘s recipe. For original recipe click HERE!

I filled my rolls with ground almonds + pecans, chilli, cilantro, cumin and tamari then rolled them into swiss chard leaves. It took me approx 10 minutes to make a batch of these yummy rolls! Super delish!

Afternoon delight

HDRtist HDR - http://www.ohanaware.com/hdrtist/It was a wintry afternoon snack. It contains of a green apple pie smoothie (1 leaves of kale, juice of half a lemon, 2 green apples, 1/2tsp of spirulina or chlorella and camu camu, 1/2tsp cinnamon, cup coconut water and 1-2 medjool dates) and apple slices dipped into hazelnut butter :) An afternoon to remember it was!

Other ways to make a delicious chia pudding are:

HDRtist HDR - http://www.ohanaware.com/hdrtist/Use 1,5 cups any fruit of your choice. (I used raspberry, strawberry, cherry and pineapple here) One of the methods how I go about making these is just to mix and puree the fruits in a blender then pour the mixture into pretty glass containers :) The other one is when I transfer the fruits into a pan and put it on low heat for 5 minutes, add 1/2 agar-agar (it’s a red seaweed and it’s nature’s gelatin that comes originally from the Far-East) and stir it for another 5 min on low heat. I then pour the fruity mixture into glass containers and proceed them into my fridge :) Agar agar will actually make the fruit puree more jelly-like after putting it in the fridge. In the meantime I make the chia pudding by adding 1/3 cup chia to 1.5 cup coconut or rice milk, a dash of vanilla and cinnamon and put it in the fridge too for an hour or so then pour the chia puding over the ‘fruit jelly’. It’s always a hit! One of the easiest way to impress any guests, really!

Tips: I often make it the night I just have to grab it the next morning and take it on the road with me in glass jar :) Enjoy

chia puddings

Blueberry dreams

Jun 26, 2013

Az afonyat a vilag egyik legegeszsegesebb gyumolcsenek tartjak nagyon sokan. Igazi antioxidans powerhouse es mellette tele van C es E-vitaminnal. Bovebben ITT olvashattok rola. Mi egesz evben rendszeresen fogyasztjuk. Elsosorban nyersen, magaban, smoothieban, raw vegan vagy egyeb desszertekben vagy idonkent palacsintaban.

A 2. kepen lathato juice tartalma – ami tolem csak az elet juice-a nevet kapta – nagy marek afonya + kokuszviz

A 3. kepen pedig a szokasos chia puding, csokis valtozata eperrel, malnaval es afonyaval retegesen :-)

The ultimate summer treat

DSC_0022Szoval itt a lelkes lekvar gyartasban, megszuletett par hettel ezelott a chia puding szerintem legfenomenalisabb verzioja :-) Nem tudom hanyadjara keszitem, de hogy ez az idei ‘summer hit’ nalunk, az egyertelmu :) Jelen pillanatban ennel szemet gyonyorkodtetobb es frissitobb latvanyt elkepzelni sem tudok, ha nyari desszertre vagy snackre gondolnek :-) Latvany a szemnek, elmeny testnek-leleknek es kizarolag taplalo osszetevokbol all.

Elkeszitesi modja:

Az alapot gyumolcsokbol keszitem, amit mindig varialok. Peldaul: malna-eper-cseresznye vagy cseresznye-afonya vagy ananasz, malna, eper es afonya vagy cseresznye malna, afonya es szeder vagy mango es barack. Elsosorban piros es sarga gyumolcsokre helyezem a hangsulyt, elenk nyari szineik miatt es mert ezek boseggel teremnek ilyenkor :-)

DSC_0020

Harom fore, ha keszitek, kb egy nagyobb mareknyi gyumolcsot felteszek egy labosban picike vizzel alatta, le ne egjen, amihez 1 teaskanal agar-agart teszek hozza, majd 10 percig legalacsonyabb fokozaton fozom. 10 perc eleg szokott lenni hiszen epp csak annyira fozzuk, hogy picit szetessenek a gyumolcsok es kisse lekvar format oltson home made apricot jam(igy keszitem a lekvarokat is egyebkent, eperbol vagy sargabarackbol – ez utobbi mindig is a kedvencem volt, na jo a szilva mellett, amit szinten hamarosan kesziteni fogok, leven, hogy megkezdodott a szilva szezon is! 3-4napig siman elalnak a hutoben, de altalaban annyit keszitek, hogy 1-2nap alatt elfogy, pl palacsintaval…nyammm :), es villaval, de akar turmixszal is lehet, szetnyomkodjuk. Ha nem lenne otthon agar-agar, akkor mehet bele helyette 1-2ek lenmag a vegen, de szivbol ajanlom az agar-agar hasznalatat, mert a legjobb termeszetes zselesito anyag :-)

home made berry jam with agar agar

Ha szeretnenk, esetleg tehetunk hozza egy csipet fahejat v vaniliat, ki-ki izlesenek megfeleloen, en tobbnyire nem szoktam, vagy ha teszek, akkor a chia puddingba. Miutan keszen vagyunk a dzsemmel kis uveg poharkakba ontjuk es betesszuk a hutobe. Egy masik edenyben pedig 2,5dl novenyi tejbe teszunk 3ek chia magot + opcionalisan egy csipet fahejat v vaniliat, majd jol osszekeverjuk es szinten hutobe helyezzuk. En a chia pudingot meg szoktam keverni egy negyed oraval kesobb, hogy ne egy csomoban alljanak ossze a chia magok a puding kozepen, hanem szep egyenletesen zselesedjen. Ha este keszitem akkor reggelre tokeletes suruseguve valik, teljesen megszilardul. Miutan kivettuk oket a hutobol, a poharkak aljan levo dzsem tetejere ontjuk a megszilardult chia pudingot es viola – kesz is. Ha napkozben csinaljuk akkor is egy ora elegendo, hogy megszilarduljanak a hutoben es utana egymasra onthetoek – fontos, hogy a gyumolcs alap legyen alul es arra jojjon a chia puding.

HDRtist HDR - http://www.ohanaware.com/hdrtist/

Nem tartalmaz semmifele edesitot, a gyumolcsok termeszetes es enyhen edes-savanykas ize tokeletes nyari husito reggelit v snacket biztosit. En szeretem reggelente az 1 liter zold smoothie utan kicsivel kesobb meg delelott elfogyasztani, de van amikor delutani in-between snack-nek eszem :-) Karesz pedig szepen viszi be a munkahelyere a zold turmixaval egyutt :-) Mar senki meg sem lepodik, de amikor kuldok be nekik ‘kokusz golyocskakat‘ vagy barmi egyeb egeszseges sutit, mindig elkepednek, hogy milyen finom es HAZI?! Olyba tunik nekunk, hogy a sutes-fozes itt, a mi korosztalyunkat tekintve, nem annyira szokas. Szerintem otthon, Mo-on, sokkal inkabb lettunk meg ugy szocializalva, hogy a konyhaban is kreativan feltalaljuk magunkat :-)

fruity chia seed

S itt a valasz, ha esetleg valaki a poszt olvasasa kozben feltette volna magaban a kerdest:

Pontosan mi az az agar-agar es miert jo? Az agar-agar vorosalgabol szarmazik. Azsiaban evszazadok ota hasznaljak termeszetes zselesitesre. Nem tartalmaz kaloriat, szenhidratot, cukrot, zsirt, szintelen es szagtalan viszont tele van rostanyaggal! Eppen ezert emeszteselosegito is, vannak, akik fogyaselosegitesre is hasznaljak. Erosebb zselesito anyag, mint a csupa allati maradekbol keszitett szuper egeszsegtelen zselatin. (Nem is emlitem, hogy a spanyolok mennyire elen allnak a zseles cukrok, gumicukor fogyasztasban, szerintem fej-fej mellett haladva az angolszasz orszagokkal. Ha tudnak mibol all, nem hiszem barki is leemelne a polcokrol…) Az agar-agar szinten nagyon jo kalcium, vas, magnezium, kalium, es novenyi feherje forras. Segit a ver cukorszintjet es a koleszterin szintet is csokkenteni.

A chia seed, vagy chia mag, szuper, egeszsegre gyakorolt hatasairol mar szamos posztban irtam korabban, de sosem art ujra es ujra feleleveniteni: kivalo feherje forras, tele egeszseges telitetlen omega 3, omega 6 zsirokkal (tobb talalhato benne, mint a lazacban!), egeszseges rostokkal, kalciummal, vassal, kaliummal. A chia seedet eredetileg a mayak es aztekok fogyasztottak allokepesseg novelonek, ma is a hosszutav futok es sportolok kozkedvelt eledele. Mi is napi szinten fogyasztunk 1-2 kanallal, ami vizben, v novenyi tejben 9-10x-re dagad, zseles anyagot formal, es segit kitakaritani a belrendszert a mereganyagoktol. Ezenkivul serkenti az elme kapacitasat, segit az egeszseges vernyomast beallitani, segit a cukorbetegseg gyogyitasaban, sziverosito, gluten mentes, gyulladascsokkento es rendkivul jo antioxidansnak szamit!

strawberry cherry chia seed

Igyekeztem latvanyosan prezentalni a posztot, hogy meghozza mindenkinek a kedvet, hogy kiprobalja! Nagyon egyszeru es gyors az elkeszitese, csak a arra kell varni, hogy a hutoben szepen megszilarduljon, de annyit meg meger!! Szerintem barmilyen vendeget konnyen el lehet vele kapraztatni inycsiklandozoan elegans megjelenesenek koszonhetoen :-) Nyugodtan varialjatok a gyumolcsoket benne izles es evszak szerint! Nekunk minden napunkat megkoronazza! Remelem masoket is ezutan! Par madridi es Madrid koruli keppel kivanok szep nyari hetveget mindenkinek!

Madrid verano

Soba noodles with asparagus, tempeh and cucumber

soba with tempeh, asparagus and cucumber

Ezt mar regota meg szerettem volna osztani mert gyakran keszitjuk. Nagyon szeretjuk a soba noodles-t marinalt, majd kisutott tempeh darabkakkal es mindenfele ZOLDseggel :-)

soba noodles with tempeh and veggies

Hozzavalok kb 3 fore:

170gram tempeh, 3ek szezam olaj, 2ek szojaszosz, 2ek miso krem – opcionalisan 1tk rizsecet es 1tk juharszirup is mehet a szoszba, amiben marinaljuk.

Harom king soba noodles

Benefits-of-Seasame-SeedsEgy nagy csokor friss spargat es egy kb 15centis uborkat feldarabolok majd egy 1/2ek mizoba, 1/2 ek tamari szoszba, 1 preselt fohagymaba keverem es kokuszolajon egy wok-sutoben kisutom (stir-fry) 4-5 perc alatt. Van, amikor gombat is adok hozza, vagy repat, azokat dobom a wok sutobe eloszor, es hosszabb ideig sutom, hogy ropogosan puha legyen a vegen a repa, a gomba pedig teljesen atsuljon. De csak ugy zolden is olyan ude es gyonyoru :-) Es mint mindent, erdemes ezt is megszorni szezammaggal a vegen. A szezammag rendkivul magas mangan, rez, kalcium, magnezium es vas tartalommal rendelkezik. Evezredekkel ezelott pl a babiloniai nok ezt ettek (mezzel keverve) a szepseg es fiatalsag megorzesere, mig romai katonak energiatartalma miatt.

healthy lunch with tempeh

Vegan foie gras

vegan foie gras

250g puhara fozott vorosbab, fel gerezd fokhagyma, 1tk komeny, fel citrom leve, pici fustolt piros paprika, pici olivaolaj , pici so es bors – meg ki mit gondol meg :-)

Tetejere lilahagyma es egy hangyanyi frissen orolt bors – csak a ‘chi’ kedveert ;-) Zoldekkel, paradicsommal, uborkaval fogyasztva isteni!

vegan in Mallorca

Ezt eloszor Palma de Mallorcan ettuk. Nagy oromunkre ratalaltunk egy nagyon edes kis vegan/vegetarianus kavezora – ok neveztek ‘vegan foie gras’-nak, ami ketsegtenul elegansabban hangzik, mint a babkrem ;-) A kavezot, mint kiderult 4-5 del-afrikai srac nyitotta egy eve, es tele vegan valasztekkal es sutivel :) Bagel a nevuk, mert a szendvicseiknek bagel az alapja, amit ott frissen keszitenek! Isteniek es a kiszolgalas is rendkivul kedves volt es a hely hangulata is szuper! Elerhetoseguket belinkeltem!

Delicious seitan stew

Leginkabb a klasszikus angolszasz ‘stew’ra emlekeztet, aminek a magyar megfeleloje nem is tudom mi lenne. Suru leves talan… Mindenestre mivel Karesz nagy rajongoja a szejtannak, en meg a tempeh-nek, igy egyik heten az egyikbol, masik heten a masikbol, felvaltva, keszitek beloluk valami finom taplalo ebedet/vacsorat. Ezt nem eloszor keszitem, de tegnap is ez kerult elo vacsorara, majd ma pedig egy marek kifozott csicseriborsot hozzaadvan ettem ebedre. Tegnap vacsira egy darabka magvas barnakenyerrel ettuk, ma egy kis rizst foztem ki melle. Igy is, ugy is nagyon jol esett.

seitan stew

Hozzavalok: 2ek kokuszolaj, 250g szejtan kockara darabolva, 1 porehagyma feher resze felszeletelve, 2 fokhagyma gerezd preselve, 1 szar zeller felszeletelve, 4 repa felkarikazva, 1 nagyobb meretu krumpli felkockazva, 2 baberlevel, kakukkfu izles szerint, 1tk komeny, 1 bio zoldsegkocka, friss petrezselyem zoldje

Opcionalisan egy kis szaraz voros v feherbor. En kb fel decit adtam hozza.

Elkeszitese: Olajon uvegesre paroljuk a hagymat, majd hozzaadjuk a fokhagymat, a repat, zellert es zoldsegleves kockat. Ha le akarna ‘egni’ akkor egy kis vizet ontsunk ala es paroljuk kb 5 percig, majd hozza adhatjuk a szejtant es a krumplit is. Tovabbi 5 percig paroljuk oket es kozben komennyel es kakukkfuvel megszorjuk, es raontjuk a feldeci bort. 5-10 perc elteltevel pedig hozzaontunk kb 2dl vizet es lefedjuk. Lassu tuzon fozni hagyjuk, ameddig meg nem puhult a repa es a krumpli. Mielott elzarnank, ha suriteni szeretnenk egy ek csicseriborso lisztet lehet beletenni – en ezuttal nem tettem, de idonkent szoktam, es kesz is. Izles szerint sozzuk, borsozzuk, ha szukseges.

Two salads for picnic or ‘post-run’

picnic snack

Hozzavalok: 4 paradicsom, 1 zold paprika, 1 uborka, 1 edes feher hagyma, egy mareknyi petrezselyem, frissen facsart citromle, bors, talalaskor egy kis extra szuz olivaolaj valamint egy kanal hempseed, azaz kendermag. Sot en meg ettem melle egy avokados szendvicset is. Ez a sali is abszolut idealis piknikre is! Nem ennivalo meg szinre is? Csupa ELET :))

avo salad_effectedA masik allando kedvenc, amit nagyon gyakran viszunk magunkkal kirandulasokra illetve piknikekre, az avokados-kukorica salata:

Hozzavalok: 1 uborka, 2-3 paradicsom, 1 paprika, egy avokado es egy marek parolt kukorica

Super yummy!

Food for soul and body – Strawberry Quinoa Smoothie

”Nutrition is a funny science. It’s the only field where people can scientifically prove opposing theories and still be right. In science, we stick to facts. The earth rotates on an axis around the sun. The freezing point of water is 32 degrees. But we are yet to discover the same definitive truths about nutrition. We are only beginning to understand the relationship between our diet and our health. Despite all the nutritional research that’s been done and all the diet books that have been published, most people are increasingly confused about food.” Joshua Rosenthal

Igaza van Joshuanak, amikor azt irja, hogy a taplalkozastudomany egy olyan tudomanyag, ahol mindenfele taplalkozasi teoriat tudomanyosan is ala lehet tamasztani! Igazabol csak most kezdi az ember megerteni es osszetenni, hogy egeszsegunk es akozott, hogy mit eszunk, bizony kapcsolat all! S mig en magam is sajat magunkon tapasztalom azokat a pozitiv valtozasokat, amik az etkezesunk tudatosabba tetele okoz, ugy gondolom, hogy alapvetoen a negativ gondolkodas, a stresszeles, az alacsony onertekeles, a teny, hogy sokan nem ismerik onmagukat egyaltalan es sajnos nem is becsulik meg magukat (mely teruletek kozul meg jopar nalam is fejlesztes alatt all, napi szinten), a helytelen legzes, a tamogato kozosseg hianya…stb bizony nagyon nagy mertekben van hatassal testi-lelki egyensulyunkra nezve! Mert nem csak az szamit, hogy mit teszunk a pocakba, hanem az is, milyen gondolatokkal ultetjuk tele a fejunket. Es igazabol a ketto osszefugg. Mert az, hogy mivel taplaljuk testunket, kihat a gondolkodasunkra is!

A testi-lelki-mentalis egeszseg es harmonia adja a boldogsag alappillereit, es, amikor mar kepesek vagyunk nem csak sajat magunkra, hanem embertarsainkra, a Fold mas elolenyeire es a Fold egeszere is gondolni! Ezert is jott annak idejen az ihlet a blog alcimere, miszerint:Think positively, Eat healthy and Love passionately!”  Ez a fajta holisztikus hozzaallas all hozzam legkozelebb. S nekem ez a harom dolog jelenti es biztositja a teljes elet es boldogsag fele az utat es ezert szeretek minden oldalrol kozeliteni es annyifele temat felhozni.

Ugyanugy jol esik testem es lelkem is ellatni magas rezgesu ‘tapanyagokkal’, legyen az egy inspiralo konyv, egy napfelkelte, egy klassz tura a hegyekben, egy csodalatosan vibralo etel, egy frissito joga es meditacio, futas a termeszetben, bekapcsolodas a Hay House World Summit 2013 ingyenes inspiralo eloadasaiba vagy egy minden szinten feltolto csaladdal v baratokkal toltott hetvege… kinek epp mire, de ezekre az apro momentumokra is mind szuksegunk van…

Es most jojjon egy ilyen pozitiv energiakkal teli smoothie, ami az utobbi idok nagy kedvenceve valt :-)

quinoa smoothieEgyik reggel, ahogy hozza fogtam a smoothie keszitesehez, es futni keszultem epp, eszembejutott, hogy mi lenne, ha tovabbi energiakent a megmaradt kifozott quinoat is beletennem :-) oriasi sikert aratott nalam :-) Azota tobbfelekeppen is kombinalom.

Ami nekem legjobban bejott eddig: egy marek eper, 1/4 ananasz, fahej, kokuszreszelek, 1dl novenyi tej, 1dl viz + egy marek kifozott quinoa. Vagy: egy marek cseresznye, eper, fahej, kokusztej + quinoa.

De a kombinaciok lehetosege vegtelen, attol is fugg, ki milyen izeket szeret. A lenyeg, hogy jol essen! Csak azert ugy gondolom ne egyen senki olyan etelt/italt, ami nem esik jol, mert a nagy taplalkozas tudomany szerint szuper egeszseges. A testunk jelez. Nekem is azert jutott pl ez a smoothie eszembe, mert en imadom a quinoat es allandoan keresem ujabb es ujabb felhasznalasi lehetosegeit :-) Ma pl ebedre isteni finom pisztacias-cseresznyes quinoat salatat fogok enni :-) Majd hozok fotot arrol is! Isteni eledel szamomra, es kivalo futas elott es utan is!

Happy meal :-)

ensalada

Ezt a salatat a Portugaliaban elfogyasztott salata alapjan keszitettem ma delben. Eredetileg csicseriborsot is szantam hozza, csak tul keson jutott eszembe, es nem volt elore beaztatva, igy most kint azik holnapig a teraszon (az aztatas hozzasegiti, hogy fozes utan konnyebben emessze az ember ezt a nagyon ertekes huvelyest, ami rengeteg energiat ad, es rendkivul tapanyag gazdag, mint a tobbi huvelyes altalaban), jonnek ujra Kasiak ebedre :-)

portugal salata

A salatahoz tehat a kovetkezok szuksegesek:

ensalada de la vida1 marek barna rizs kifozve fejenkent, fel-fel narancs kockakra darabolva, eprek es koktelparadicsom izles szerint, 2-3 repa lereszelve (en a robotgeppel egyszeruen csak felapritottam), fel-fel uborka felkarikazva, 3-4 marek vegyes zold salata, endivia levelek, bele 1-1 datolya vagy egy kanal bio birsalma lekvar (spanyolul: dulce de membrillo es itt szokas az endivia levelbe tenni vagy ezt v datolyat, ami isteni akar onmagaban appetizerkent is!), illetve 1-1 szem physalis mindenkinek, magyarul tovabbra sem tudom mi lehet a neve: kicsit a narancsszinu koktelparadicsomra emlekeztet, papirszeru levelek kozott megbujva, de ize edeskesen savanykas. 1-2euroert lehet kapni ilyen kis kosarkaban, mint a kepen is lathato. Salatak diszitesehez is hasznaljak, de izre is finom.

physalis

A salata osszetevoi szerintem tokeletesen harmonizalnak egymassal, es tenyleg megemeli meg az ember boldogsag szintjet is :) Mondjuk nem csoda, hiszen minden novenyi eredetu etel, plane ha friss, magas frekvenciaval rendelkezik, ami hozzaad eletenergiankhoz. Ezert is jo minel tobbet fogyasztani beloluk, ha szervezetunk is ugy kivanja. Mig a teli idoszakban, kulonosen ahol hidegebb az eghajlat, jol esnek a forro levesek es mas fott etelek, amik hozzasegitik szervezetunket, hogy ne huljon ki, hanem kellemesen atmelegedjen. En sem ereztem maskent. November utan nagyobb mennyisegben kivanta az en szervezetem is a melengeto eteleket es kevesebbet fogyasztottam nyersen, mint nyaron. A nyari forrosagot viszont pont az olyan huto etelek, mint friss gyumolcsok es zoldsegek segitenek a szervezetunk huteseben. Persze ez klima es egyen fuggo is, a lenyeg, hogy mindenki hallgassan a sajat teste jelzeseire es kovesse azokat.

lencse leves

A mar onmagaban is laktato salata utan egy taplalo lencseleves kovetkezik, amit mostanaban ugy keszitek, legyen az bab v lencseleves, hogy teszek hozza kombu algat (megint nem tudom magyarul milyen alganak nevezik, de ez a vastag, kemenyebb fajta), amit a spanyol konyhaban is eloszeretettel hasznalnak pl csicseriborso levesben, mivel nemcsak segiti a huvelyesek lebontasat es megemeszteset, de tovabbi asvanyi anyagokkal latja el az etelt. ezenkivul szeretek belevagni egy fel fej kaposztat is, mert isteni lesz tole az ize. Szoktam fozni a leveshez arpagyongyet vagy barna rizst, igy teljes erteku, laktato ebed lesz belole. S mivel most barnarizst foztem ki a salatahoz, igy a levesbe is ez kerult. Olyan egyszeru etelek, megis olyan finomak es taplaloak.

vegan turos palacsinta

Ezt kovetoen, egy kis szunet kozbeiktatasa utan, pedig johet egy kis palacsinta :-) Utobbi idok kedvencei: a kolesbol keszult ‘turotoltelek’, egy kis olvasztott etcsokival leontve, illetve gyumolcsokkel talalva. Vagy csak siman gyumolcsokkel es kesz :-)

fruity pancake

Morning dream & The Village Cafe in Deia, Mallorca

fentrolA reggeli smoothiek utan idonkent ezt a gyonyoruseget eszem, ami kello energiat ad a naphoz, es a reggeli futashoz, de szoktam magammal utazashoz is vinni, s mig Karesz vezet, addig megeszem a kocsiban, aztan az elso megalloban csak gyorsan eloblitem vizzel, mint ahogy a magunkkal vitt smoothie uvegeket is el szoktuk obliteni, hogy utana ne kelljen azzal szenvedni, hogy beleszaradt a gyumolcs maradek.

soaked by the morningElozo este novenyi tejben beaztatok egy marek zabpelyhet, 1ek chia magot, 1ek kendermag (hempseed), 1 ek orolt goji es tokmagot, egy kis fahejat, 5-6 szem diot, 1ek fenyomagot, majd beteszem a hutobe. Termeszetesen a belevalok valtoznak szinte minden alkalommal. Majd masnap reggel, a megszokott zold team es smoothie utan eloveszem a hutobol es szeletelek ra epret, mangot es datolyat/ vagy epret, malnat es afonyat/ vagy almat, aszaltszilvat es fahejat, par csepp friss citrommal, mikor mihez van leginkabb kedvem.

swiss brekki

Mindezt az utazasok alatt meg nem sikerult tokeletesre fejleszteni, ha egyaltalan letezik olyan. Idonkent sikerul ralelnunk egy-egy autentikus piacra, olyankor ott mindig jol bevasarolunk a helyi kinalatbol, de ez nem mindig alakul igy. Igy barmennyire is hihetetlennek tunhet, egy-egy mediterran ut utan is idonkent ki vagyunk ehezve a friss gyumolcsokre, zoldsegekre, babra, lencsere, barnarizsre, quinoara, isteni zoldseg levesekre… a tokeletes utazas ebbol a szempontbol azt hiszem meg ‘yet to come’. Bar Portugalia nagyon kozel allt hozza! Ott eszunk szinte mindig a legjobbakat, ott talalni legkonnyebben isteni salatakat, zoldsegleveseket, friss gyumolcs turmixokat. Meg a Kanari-szigeteken. Ugyanakkor persze, minden utazas ugy tokeletes, ahogy van, ahogy alakul, ha masert nem, azert, mert hozunk magunkkal tanulnivalokat.

Csongival es Kataval Mallorcan

Ezuttal ujra Mallorcara vitt az utunk, ahol kozel egy hetet toltottunk Csongi ocsemekkel,  akik par honappal ezelott odakoltoztek mivel Csonginak ott ajanlottak egy nagyon jo munkat. Alomszep helyen elnek (Puerto de Sollerben), es a Village Cafe, ahol dolgozik, Deiaban, meses kilatassal es hangulattal rendelkezo hely! Aki esetleg Mallorcan jar, valoszinuleg Deiat ugyis felkeresi, mert Valdemossa, Puerto de Soller es Deia valosagos mese falvak, es Deiaban talalhato a The Village Cafe, amit magyarok es lengyelek uzemeltetnek, es a szigetet mar masodjara korbejarvan azt kell irjam, hogy a megannyi turista ‘trap’ ettermek es kavezok kozul ez magasan kiemelkedik kulonleges es autentikus hangulataval! A legjobb salatakat itt ettuk, es az egyetlen hely, ahol igazi limonadet keszitenek, annak ellenere, hogy a sziget teles-tele citromfakkal, erdekes, hogy vajon miert nem hasznaljak ki jobban a gyumolcs adta fantasztikus lehetosegeket! A hely hangulatat pedig a varazslatos kilatas koronazza meg, amely a magas hegyekre tekint, es ami mar onmagaban is FOOD for the SOUL!

Village Cafe Deia

My kinda hummus :-)

hummus

Hozzavalok: 450g enyhen sos vizben, egy szal baberlevellel, kombu alga es egy gerezd fokhagymaval, puhara fozott csicseriborso. A vegen a baberlevelet es fokhagymat kidobjuk belole es egy turmixba ontjuk a csicseriborsokat vizzel egyutt, legalabbis annyi vizzel, amennyi elegendo, hogy majd szep kremes allaguva tegye a hummusunkat – lehet fokozatosan is hozzaonteni a levet, amiben fott, vagy kb 1dl, amit en hozzaontottem, de ki hogy szereti.

Ezenkivul meg a kovetkezok mentek a turmixba:

2ek tahini, 1tk miso krem, 1 gerezd fokhagyma, frissen facsart citromnak a leve – izles szerint, en tobbet szeretek beletenni, 1tk orolt komeny es egy csipetnyi orolt fustolt pirospaprika. En mivel imadom, meg egy 1/2 tk kurkumat is adok hozza :-) A vegen pedig friss petrezselymet, esetleg szezammag v kendermag a szep hajert, borert es eros kormokert :)

Egy ekkora adag nekunk akar egy hetig is kitart, elall a hutoben, lehet salatak melle pakolni, vagy wrap-be tekerni sok-sok friss zoldseggel, tokeltes picnic dip, es szuper energetizalo pl futas utan :) Vagy snack-kent lehet bele repat es uborkat martogatni :-) Sokoldalu es jol utaztathato, akarcsak a legtobb spread&dip :-)

Mentas zoldborsos zoldsegleves paradicsomos quinoa spagettivel

A mai leves otlet Jamie Olivertol szarmazott, az o jokepu olasz zoldborso levesenek kepe lattan, nemi valtoztatassal :)

http://www.jamieoliver.com/recipes/vegetables-recipes/altamura-pea-soup-minestra-di-piselli-di-altamura

Ahogy en keszitettem.soup

Hozzavalok:

1ek kokusz olaj, 1 fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma, jo adag friss zoldborso, friss zoldsparga es egy sargarepa.

Fuszerek: 1 menta level, egy marek friss petrezselyem zoldje felapritva, so es rozmaring

Ket marek paradicsomos quinoa spagetti kifozve.

A hagymat egy pici kokusz olajon megparoltam 5-6percen keresztul, majd hozzaadtam a repat, pici komenyt es himalaya sot es pici vizet, hogy ne egjen le, majd 6-8 percig paroltam, es csak ezutan adtam hozza a zoldborsot es spargat, amit 2 perc kevergetes utan felontottem annyi forro vizzel, hogy pont ellepte, majd lefedtem es kb 10 percig foztem. Ropogos maradt minden, es a vegen hozzaadtam egy menta levelet, rozmaringot es friss petrezselyem zoldjet. A fuszereket es sot mindenki izles szerint es mertekletesen hasznalja :-)

Spanyol ‘minestrone’ leves

spanish veggie soupEgy klasszikus spanyol zoldsegeleves recept. Ez most a bio farmrol jott, ahonnan minden heten kuldenek egy-egy otletet, mit keszitsunk a hozott zoldsegekbol. Annyi kulonbseggel keszitettem csak az eredetihez kepest, hogy feherbab helyett, arpagyongyet tettem hozza.

Hozzavalok (6 fore):

• 2 sargarepa
• 1 szar zeller
• 1 porehagyma feher resze
• 2 gerezd fokhagyma
• 4 érett paradicsom
• 2 Porehagyma
• 1 cukkini
• 1 feherrepa
• 1 feherretek – ez spanyolul nabo, es bar kulon megneztem, paszternaknak forditja a szotar, de szerintem nem az. Kep, hogy mire gondolok ITT
1/4 kaposzta
• 1 krumpli
• 3/4 bogre arpagyongye
• 1 csokor petrezselyem

Minden zoldseget egeszen aprora kockazunk fel. 1/2 kanal kokuszzsirhoz hozzaadom eloszor a sargarepat, krumplit, zellert, porehagymat, fokhagymat es feherrepat, majd 5 percig csak piritom oket, ezutan adom hozza a 3/4 bogre arpagyongyet es felontom az egeszet pont annyi vizzel, ami ellepi. Ezutan mikor felig megpuhultak a zoldsegek, hozzaadom a cukkinit, feher retket, paradicsomot es kaposztat. Ha akar az ember adhat hozza 1 kocka teljesen termeszetes szaritott zoldsegekbol allo zoldsegkockat is az iz kedveert, de a sokfele zoldseg eleve gazdag izt ad a levesnek, igy nem szukseges, csak nemi so es egy baberlevel izesitesnek. A legeslegvegen pedig friss petrezselyem zoldjet adunk hozza. Kb 30-40perc alatt elkeszul. ¡Que aproveche!

Fruity Spring Salads :-)

ensalada1

Hetek ota fotozom a tavasz ihlette izgalmasabbnal-izgalmasabb salatainkat, amik remelhetoleg mar latvanyra is kedvet hoznak a salatokhoz masok szamara is :-) A gyumolcsok tokeletesen kiegeszitik a zold izeket, akarcsak a smoothiekban es a fantasztikus szinkavalkad melle etvagygerjeszto izvilagot is varazsolnak :-) Imadok kifozott quinoat vagy kolest, esetleg amaranthot hozzaadni a salatakhoz, mert igy meg laktatobbak, meg tapanyagdusabbak, a magvakat pedig a cruchiness miatt is adom :-) A csirak szinten jot tesznek, ugyanis 100x annyi aktiv enzim talalhato bennuk, mint a friss zoldsegekben es gyumolcsokben, hiszen miutan megernek a zoldsegek es gyumolcsok az enzimek visszaternek a magba – igy csiraztatva ott talalhatok a legkoncentraltabb formaban az aktiv enzimek! Igy amikor csak tehetjuk egyunk minel tobbet azt is!!

HDRtist HDR - http://www.ohanaware.com/hdrtist/

Ha  vmi ontetet szeretnek a salatakra, akkor leggyakrabban par csepp citrommal dobom fel, vagy mint tegnap, volt itthon egy nagyon erett mangonk, csak egyszeruen leturmixoltam es raontottem a salatara – mennyei!!! Vagy, ha az ize megkivanja, egy pici citromle+oliva olaj+ zuzott fokhagyma + petrezselyem zoldjevel ontom le.

HDRtist HDR - http://www.ohanaware.com/hdrtist/

Egyik nagy kedvencunk a vegyes zold salata, malnaval, avokadoval, quinoaval, magvakkal, mango ontettel!

HDRtist HDR - http://www.ohanaware.com/hdrtist/

Vegyes zold salata, kalifornia paprika, koktelparadicsom, quinoa, afonya es dio.

HDRtist HDR - http://www.ohanaware.com/hdrtist/

Vegyes zold salata, mandarin, malna, magvak es csirak, par csepp citrommal, de akar le is turmixolhatunk par malnat es azt ontjuk ra.

DSC_0041

Vegyes salata, eper, mandarin, granatalma, quinoa, es vegyes daralt magvak.

epres

Ez egy extra gazdag salata volt: rukkolaval, fodros kel levellel, egyeb vegyes salataval, szines koktelparadicsommal, avokadoval, parolt brokkolival, sutotok kockakkal, afonyaval, kolessel es kerek mogyoroval.

DSC_0016

Az avokado ill. paradicsom is gyumolcsok, amik vegyes salataval, rukkolaval, tokmaggal, szezammaggal es par csepp citrommal es pici olivaolajjal volt talalva.

HDRtist HDR - http://www.ohanaware.com/hdrtist/

Szerintem ettermekben nem kap az ember ilyen gazdagon es etvagygerjesztoen talalt salatakat, mint amiket itthon, sajat kreativitasunk szerint keszithetunk :-) Remelem kedvet hoztam a kiprobalasukhoz! Jo kiserletezest mindenkinek!

HDRtist HDR - http://www.ohanaware.com/hdrtist/

Spicy strawberry & mango salsa

HDRtist HDR - http://www.ohanaware.com/hdrtist/

6-8 epret vekony szeletekre vagunk, es egy jol zarhato uveg edenybe tesszuk. Ehhez hozzateszunk meg egy fel mangot vekonyra szeletelve es kb fel deci frissen facsart naracslevet. Ezutan az egeszet nemileg osszenyomkodjuk es hozzaadunk egy csillag anizst, 1 kardamont es egy csipetnyi fahejat ill sot – de tenyleg csak csipetnyit. (Ha vki nem szereti az anizs v kardamon jellegzetes izet, akkor az tegyen csak fahejat hozza :) Ezutan keverunk rajta egyet es betesszuk a hutobe ejszakara. Elvileg napokig elall, meg nem probaltuk :-) A gyumolcs salsa fogyasztasa elott a csillaganizst, ill kardamont kivesszuk. Lehet novenyi tejben keszitett tejberizsre, zapkasara vagy koles+amaranthra teve fogyasztani, vagy esetleg ahol kaphato natur kokusz joghurtra – sajnos azzal itt meg nem talalkoztam, de alig varom, hogy kiprobaljam :-)