Falafel Waffles

lunch.jpg

Falafel Gofri kápsztasalátával, dióval és szőlőszemekkel

Nagy szeretettel ajánlom nektek a következő szuper tápláló ételt, aminek minden egyes összetevője hozzájárul a gyönyörű bőrhöz és a boldog hormonháztartáshoz, illetve segíti a vércukorszint stabilan tartását. Ráadásul isteni finom is :)

Falafel Gofri hozzávalói: 

  • 400g csicseriborsó 24 órán át áztatva, vagy 1 konzerv bio csicseriborsó
  • egy medvehagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • egy marék friss koriander és petrezselyem
  • római kömény, őrölt koriander, só és bors
  • fél citromnak a leve
  • 100g gluténmentes liszt
  • 20dkg őrölt mandula v mandulaliszt
  • épp annyi víz, hogy sűrű masszát kapjunk, amit majd a gofrisütőben ki tudunk sütni.

Elkészítése: A mandula, liszt és víz kivételével mindent robotgéppel összedolgozunk, majd egy tálba átöntjük a masszát és hozzákeverjük a lisztet, mandulát és vizet.

Saláta:

  • két marék vegyes lila és fehér káposzta reszelve
  • egy marék reszelt répa
  • 1-2 szeletelt uborka
  • egy marék friss koriander
  • 3ek bio joghurt, só, friss citromlé, 1ek juharszirup (opcionális)

Extrák: aktivált dió, szőlőszemek, tahini krém

Pici tapas méretű falatkákra sütjük a gofrisütőben, amiket miután kisültek megkenjük 1ek tahini szósszal, majd rápakolunk egy adag salátát és dióval, koktél paradicsommal és szőlővel tálaljuk, vagy ami még eszünkbejut és szerintetek illik hozzá. Jó étvágyat hozzá!

Delicious morning smoothie with a Middle-Eastern touch

Egy igazi sejtelmes arab ízvilágot kölcsönző, s nem mellesleg gyönyörű színű, reggeli turmixot ajánlok nektek, ami bízom benne, hogy nektek is ízlik majd!

spring
Hozzávalók:
– egy marék málna vagy eper
– egy marék áfonya
– 2dl növényi tej – én házi készítésű kesu tejet adtam hozzá
– 1ek tahini (szezámkrém)
– csipet fahéj és kardamon
Össze kell csak a hozzávalókat turmixolni és kész is! Jó étvágyat hozzá és szép hétvégét mindenkinek!

A trambulin interval edzések előnyeiről

Ezt gondoltam itt is érdmes megosztanom, hátha valaki itt olvas róla és kap hozzá kedvet! Érdemes a posztot végig olvasni, különösen, ha valaki szeretné hozzájárulni a boldogság hormonok termeléséhez és a női hormonális egyensúly megteremtéséhez :)
Pár hónappal ezelőtt szereztünk be itthonra egy fitness trambulint mi is, ami tökéletesen elfér a nappaliban, és bármikor szivesen felugrik rá az ember – beleértve férjet és gyermeket is – majd amit követően mindenki jókedvűen távozik és megy tovább dolgára :) Évek óta olvasok én is a jótékony hatásairól, de eddig valamiért nem kerestem külön a boltokban, míg aztán egyszercsak bele nem botlottunk egybe, és azonnal megvettük. Jól tettük, azóta gyakorlatilag nem telik el nap, hogy ne használnánk! Valószínűleg a titka annyi csak, hogy szem előtt kell tartani :)
img_2153
S akkor rátérvén ezernyi jó hatására, kezdem rögtön azzal, hogy amellett, hogy az ember újra kicsit gyereknek érezheti magát és önfeledten ugrálhat, a rajta folytatott gyakorlatokat szinte bárki végezheti, hiszen kíméli az izületeket és a hátgerincet is – low-impact – és mint azt egyre több kutatás eredménye alátámasztja 50%-kal hatékonyabb kardió edzésnek számít, mint pl a futás. Elősegíti a zsírégetést, segít megszabadulni a cellulitisztól (feltéve, ha mellette persze odafigyelve és tudatosan étkezik is az ember), fokozza az anyagcserét. Segít a természetes méregtelenítésben, mivel fokozza a nyirokkeringést. Hatékonyan hat a fenék, has, derék, belső combok és medenceizmok erősítésében. Segíti megelőzni a csontritkulást és az ízületi fájdalmakat, megbetegedéseket. Segít a csonttömeg építésében. Hozzájárul a boldogság hormonok (endorfin és szerotonin) és a pozitív energiák termelésében, egyben segít megszabadulni a negatív energiáktól is. Belinkelem az egyik 10 perces szuper informatív edzés programot, amit többek között én is szoktam végezni, melyben elhangzik az is, hogy egy 10 perces trambulinon folytatott edzés felér 30-40 perc futássál. 
Abban az esetben, amikor nincs sok ideje az embernek a testmozgásra, akkor ez az egyik legegyszerűbb formája, hogy pozitív eredményeket érjen el. :) Remélem felkeltettem mindenki érdeklődését, és aki nem próbálta még, most ki fogja :)

Reggeli fűszeres rizspuding

Reggeli fűszeres rizspuding. Eredetileg ezt az összeállítást még a spanyolországi őszi reggelek ihlették évekkel ezelőtt, ami egyébként egy közkedvelt angolszász reggeli opció, amit ma reggel egy leheletnyi ománi életérzéssel fokoztam még tovább. Bár itt továbbra is 30 fok felett van a hőmérséklet, már alacsonyabb a nap járás, hamarabb sötétedik és hosszabbak az árnyékok. Nagyon szép időszak veszi kezdetét, ami remélhetőleg ismét eltart közel fél évig.
p1190188
– Creamy, spicy rice pudding –
Hozzávalók egy adaghoz:
: egy csésze előre kifőzött barna jázmin rizs (megj: ahhoz, hogy igazán tápláló és laktató legyen, fontos, hogy barnarizst használjunk a recepthez)
: 2ek mandula vagy kesu vaj
: csipet fahéj, vanília, kardamon és szegfűszeg
: fél csészényi melegvízben előre beáztatott zabpehely
: annyi növényi tej, amivel sűrű, krémes állagú lesz turmixolást követően. Én ma reggel 2-3 percig turmixolást után még átmelegítettem tűzön is, hogy még krémesebb legyen, de ez elhagyható.
A tetejét díszithetjük fagyasztott málnával vagy fűszeres házi almakompóttal, darabosra tört pisztáciával, mandula és kókusz pehelyel valamint raw cacao nibs-szel. Tökéletes a hűvősebb őszi és téli reggelekre is. Jó étvágyat hozzá! <3

Egyszerű soba tészta okrával

p1190047

Hozzávalók 2 főre:

  • 2 adag soba noodles (hajdinából készült)
  • 2 marék okra vagy bármilyen zöldség, amit kedvelünk – lehet brokkoli, karfiol vagy vegyes zöldségek

Szószhoz

  • 2ek szezámolaj
  • 2ek tamari szósz
  • 1 gerezd fokhagyma – ez elmaradhat
  • 1ek mogyoró (peanut) vagy mandula krém
  • 1ek kókusz cukor vagy juharszirup
  • ujjnyi gyömbér reszelve
  • 2-3 szezámmag

A sobát előírás szerint kifőzzük. (5 percig áztatjuk forró vízben)

Az okrát vagy választott zöldésgünket kisütjük egy kis oliva vagy kókusz olajon. Sózzuk, borsozzuk, majd a soba tésztára  pakolunk egy-egy adagot, hozzákeverjük a szószt, megszórjuk szezámmaggal és voilá. Kész is a szuper gyors tápláló ebédünk vagy vacsoránk :) Ez az étel elég gyakori nálunk, a zöldségeket pedig mindig aszerint variálom, hogy mi van épp otthon. Soba helyett quinoával, jázmin vagy barna rizzsel is készíthetjük.

Oman inspired green smoothie

HDRtist HDR - http://www.ohanaware.com/hdrtist/

Mióta ide költöztünk ez a zöld turmix kombináció kerül talán leggyakrabban elkészítésre.

Hozzávalók:

  • 1 közepes méretű érett mangó vagy egy szelet papaya
  • 1/4 avokádó
  • 2-3 kale levél
  • fél zöld alma vagy kiwi
  • 1 szál bio zeller
  • 1kk lucuma vagy maca
  • 1 ujjnyi reszelt gyömbér
  • 1ek chiamag
  • víz és jég
  • opcionálisan friss menta és pár kanál friss citromlé

Tetejére mehet bármi, ami eszünkbe jut és van otthon. Én ma ezúttal a következőket tettem rá: nyers zúzott kakaó darabkák, kókusz és mandula pelyhek, hajdina, málna, gránátalma, granola darabkák.

Super Green Detox Smoothie

HDRtist HDR - http://www.ohanaware.com/hdrtist/

Hozzávalók:

  • 1 közepes méretű uborka, ha nem bio megpucolva
  • fél zöld alma
  • 2 szál bio zellerszár
  • 1/2 avokádó
  • pár kanál friss citromnak vagy lime-nak a leve
  • egy marék friss koriander vagy petrezselyem, vagy mindkettő
  • 1ek chia mag
  • ujjnyi friss gyömbér és/vagy kurkuma
  • annyi víz ami segít abban, hogy iható sűrűségű legyen a turmixunk

Opcionálisan áfonyát is adhatunk hozzá vagy szórhatunk a tetejére.

Delicious vanilla power shake with dates & nuts for balanced hormones

HDRtist HDR - http://www.ohanaware.com/hdrtist/

Ez a proteindús ital kíváló nemcsak egy jó edzés előtt és/v után, de jót tesz többek között a vércukor stabilitásáért és a női hormonok egyensúlyáért is :) A hozzávalókat, mint mindig, lehet nyugodtan ízlés szerint variálni.

Hozzávalók:

  • 2-3 datolya
  • egy marék kesudió, pekándió és mandula 1/3-1/3 arányban
  • 1kk vanília
  • 1ek lucuma
  • 1ek nyers kakaó maca-val keverve
  • csipet fahéj, szerencsendió és só
  • 1 pohár jég vagy egy fagyasztott banán
  • annyi víz, hogy iható sűrűségű legyen a turmixunk.

Turmixoljuk krémesre, és a tetejét díszítsük 1 ek nyers zúzott kakaó darabkákkal (raw cacao nibs) :)

breki

Wellness breakfasts

Nagyon szeretek hétköznap délelőttönként ismerősöket és barátokat áthívni wellness reggelire. Amikor időm engedi akár heti többször is. Mivel a coaching beszélgetések skype-on történnek, igazából ilyenkor van lehetőségem személyesen is megosztani, hogy milyen tápláló csodák is készülnek a konyhánkban. Ha van rá idő, mindezt jógával vagy egy jó kis kardióval a gym-ben kiegészítve. :) Ezek az alkalmak arra is lehetőséget adnak, hogy mélyebben beszélgessünk akár az egészséges táplálkozásról & életmódról, vagy utazásokról és az expat élet velejáróiról. S nem utolsó sorban, íly módon egyre több hasonló gondolkodású emberrel is megismerkedhetem, ami hab a tortán! :)
morning

Morning Raw Buckwheat Dream


P1150303Hozzávalók:

  • 1 marék hajdina, előre beáztatva
  • 3-4ek chia mag
  • 1/2 zöldalma
  • csipet fahéj és vanília
  • kb 1dl kókusztej vagy más növényi tej
  • opcionálisan, ha van 1ek kakaóvaj vagy kókuszvaj

Ezt az egészet összeturmixoljuk és a felét kivesszük. A másik feléhez 1ek nyers kakaót adunk és azzal is összeturmixoljuk. Én a csokis részt tettem a mason üvegem aljára. Ezután jött egy réteg vegyes bogyós réteg, amit pár percig melegítettem kislángon, mivel fagyasztott volt. Erre került a fehér hajdinás-chia puding réteg, majd egy kanál mandula vaj (almond butter) és díszítésül még pár málna szem.

IMG_0571

Korábbi hajdina-chia mag puding recepteket ITT találtok.

Lemon Almond Cashew Bliss Balls

P1120176

Dani szülinapi partyjára készítettem őket és hatalmas hit volt mindenkinél :)

Hozzávalók:

  • fél bögre kesudió, fél bögre mandula – előre beáztatva majd megszárítva
  • pár kanál kókusz olaj
  • 1/4 bögre kókusz reszelék
  • csipet só, kardamon és fahéj
  • 10-12 szem datolya
  • fél citrom leve

Az egészet összedolgozzuk robotgép segítségével, majd vagy kókusz reszelékbe vagy nyers kakaóporba forgatjuk őket :)

 

 

Almond Chocolate Brownie

IMG_0638

Gyakorlatilag 5 éve ezt a sütit szoktam Dani szülinapjára sütni :))

Hozzávalók

200g őrölt mandula

200g 70%-os étcsoki

150g bio vaj vagy kókusz olaj

70g bio kókuszcukor

4 tojás, szétválasztva

csipet só

1tk vanilia

1/2 fahéj, kardamon

(Opcionálisan 1 bio coffeinmentes espressó)

Tetejére lehet: mandulát, málnát, pisztáciát, pekándiót és étcsoki chips-et, vagy épp ami eszünkbejut szórni :)

Elkészítése:

175 fokra állítjuk a sütőt. Megolvasztjuk a csokit a vajjal. A tojássárgáját összekeverjük a kókuszcukorral. A fehérjét keményre verjük egy csipet sóval. Az olvasztott csokit hozzákeverjük a tojássárga masszához, majd mehet bele az őrölt mandula, a vanilía, fahéj és végül szép lassan a felvert tojásfehérje. 30 percen át sütjük 180 fokon.

Veggie stir-fry variations

stir fry

A legjobban azt szeretem a stir-fry-okban, hogy a variációk száma gyakorlatilag végtelen. Ráadásul az ember belepakolhat minden zöldséget, amit épp a konyhájában talál :)) Az egyik legegészségesebb és leghatékonyabb módja, hogy minél szinesebbé tegyük a tányérunkat és táplálóbbá az ételünket. Mindezt pillanatok alatt. S ha marad belőle, másnap is isteni, sőt, még inkább összeérnek az ízek! Amellett, hogy imádjuk, ezen okok miatt is szeretek minden héten készíteni egy adag stir-fryt, legalább egyszer.

Én proteinként sült bio tofu-, tempeh kockákat vagy épp főtt tojást adok hozzá, de ez egyéni preferencia. Ezenkívűl, ami zöldséget csak találok otthon felkockázok belőlük egy szép nagy adagot. Zöldségek illetve zöldek, amik isteniek stir-fryban: brokkoli, répa, paprika, spárga, karfiol, borsó, kukorica, okra, gomba, cukkini, káposzta, kale, petrezselyem, koriander stb Mangó és ananász kockákat is nagyon szeretek hozzádobni, ami természetes édes ízt is kölcsönöz a fantasztikus ízkavalkádnak. Ezenkívűl szeretek még hozzáadni bio mogyorót, kesudiót vagy avokádó szeleteket (ezt frissen, nem pirítva :) és garantáltan nagyon laktató lesz.

A pác, amit még Koreában tanultam és használok a mai napig is:  szezámolaj, tamari szósz, 1ek juharszirup, 2 gerezd fokhagyma és egy ujjnyi gyömbér a fokhagymaprésen átnyomva. Az egészet jól összekeverem és ebben pácolom min 30 percet a tofu v tempeh kockákat.

Elkészítése: Felforrósítom a wok sütőt, majd bevallom nem vagyok benne konzisztens, hogy épp mivel kezdek – valamikor a tempeh/tofu kockákkal, majd pár perc múlva hozzáadom a zöldségeket, vagy mindezt fordítva :) Ezután keverem hozzá a rizst vagy quinoát, vagy mint ma – basmati rizzsel és fekete quinoával együtt készítettem, amik előre meg vannak természetesen főzve. A kesut vagy mogyorót csak a végén adom hozzá. Időnként mindezt kurkumával is megszórom, amitől sárgás lesz a szine. Egy szelet lime-mal és 1ek szezámmaggal szoktam tálalni :)

További stir-fry recepteket ITT találtok.

Dream

Ma éjszaka New Yorkról álmodtam. Nyár volt. A Central Parkban bicikliztünk. Istenieket ettünk. Esténként a Broadwayra jártunk. Heteket töltöttünk ott, s közben New Yorkról szóló filmeket néztünk, meg a legújabb mozifilmeket a Times Square-en… Itt már hétvége van. Túl vagyunk a kora reggeli frissítő úszásunkon is, de még mindig annyira élénken él bennem az álom és a hozzákötődő érzések, hogy késztetést éreztem, hogy leírjam.
13235225_805067242927364_7685143816931930016_o
 
Nem tudom más is szerelmese-e New Yorknak, de én már első látogatásomkor menthetetlenül beleszerettem. Pont 15 éve jártunk ott először, de minden részlete élénken megmaradt bennem.
2001 nyara volt. Június legvége. A világ minden tájáról érkező egyetemistákkal együtt érkezünk New Yorkba, orientációs tréningre. 40 fok, eszméletlen pára és a gőzőlgő beton szaga csapott arcul, amikor kiléptünk a JFK termináljából. Majd egy rapper vezette fekete csőrős busszal vittek be bennünket a New Yorker Hotelbe. S ahogy beértünk Manhatten szigetére minden azonnal ismerőssé vált. Filmekből, képekről, a magazinok lapjairól… soha nem felejtem el azt az érzést! Azóta többször visszamentünk és az érzés semmit nem változott. Imádom a város hangulatát – mint turista. A pezsgést, a nyüzsgő és színes emberi forgatagot, de még a sokszor szemetes utcákat is. A város sokszinűségét. A Central Park zöldjét. A new yorki akcentust és emberi közvetlenséget. A kilátásokat. A tűzlépcsős házakat. Hudson folyó menti parkokat és partykat….stb
13227257_805067199594035_6508028712288881415_o
 
Ezt az isteni reggelit (amit később rekreáltam Madridban) az egyik new yorki Le Pain Quotidienben ettem a legutóbbi látogatás alkalmával.
 
Bean dip sandwich a la New York:
Hozzávalók: 250g puhára főzött vörös- vagy fekete bab, fél gerezd fokhagyma, 3ek friss citromlé, kömény, só, bors és oliva olaj. Robotgépben krémes állagúra turmixoljuk, pirítósra kenjük és minél több friss zölddel, avokádóval, paprikával, retekkel és ami ebben az évszakban terem fogyasszuk :) Szépséges hétvégét mindenkinek!

Fruktóz intolerancia, szép bőr és boldog hormonok :)

Az alábbi aranylóan sárga gyömbéres-kurkumás italt és a mellette található salátát gyakorlatilag majdnem mindennap fogyasztom, különösen az elmúlt hónapokban. Hol reggelire, hol pedig az ebéd és vacsora részeként.

IMG_0025
A saláta alapját nagyjából mindig a következők adják: friss bio zeller szeletek, aktivált dió, zöld alma, paprika, uborka, petrezselyem, kifőzött vörös quinoa, mindez lime vagy citrom levével és olivaolajjal meglocsólva. Mindezt aszerint variálom, mi van itthon és mihez van kedvem. Szoktam avokádót, mandulát, olivabogyót, lilahagymát vagy épp koktél paradicsomot is hozzáadni.
Mind a két táplálék elősegíti a szervezetben bárhol esetlegesen található gyulladás csökkentését és hozzájárul a gyönyörű bőrhöz és boldog hormonháztartáshoz is. Ha minden nap fogyasztja az ember már egy héten belül tapasztalhatóak a pozitív változások!

Miután Ománba költöztünk hónapok teltek el, hogy hozzászokjon a bőröm az itteni klímához és étrendhez. Míg én automatikusan a mindenhol könnyen elérhető trópusi gyümölcsök után nyúltam volna, addig a szervezetem ezt nem vette olyan jó néven. Van egy enyhe fruktóz intoleranciám – amivel a legtöbb észak és közép európai ember rendelkezik, mivel nem vagyunk genetikailag hozzászokva a magasabb szintű fruktózt tartalmazó étrendhez – és nálam ez a bőrömön jelentkezik, ha túlzott trópusi gyümölcsöt fogyasztottam volna. A máj ugyanis csak bizonyos mértékű fruktózt képes egyszerre metabolizálni, a többit pedig zsírrá alakítja. Természetesen a friss (nem a szárított és dehidratált, mert abban sokkal koncentráltabb) gyümölcsökben található fruktóz nem összehasonlítható a szintetikus tömény fruktózzal, hiszen a természetben eleve jóval alacsonyabb koncentrátumban jelenik meg, s mellette ott van a gyümölcsökben található rengeteg rost, vitamin, antioxidáns és víztartalom is, amik mind az egészséget szolgálják. Ugyanakkor ugyanúgy megemeli az inzulin szintet, ami nagyobb mennyiségben cukorbetegséghez is vezethet. Éppen ezért a kizárólagosan csak gyümölcsökből készült juiceokat például érdemes elkerülni, mert a juice-olással kikerül a rost a gyümölcsből és gyakorlatilag tömény cukorrá válik, amit a máj nem képes lebontani, helyette,ahogy írtam is, zsírrá alakítja, ami elhízáshoz, inzulin rezisztenciához és idővel hormonális problémákhoz vezethet – pl az állkapocs körül megjelenő hormonális aknék hátterében is állhat! A gyümölcsöket a legjobb természetes formájukban fogyasztani vagy egy rostban gazdag pohár smoothie vagy zöld smoothie formájában, ügyelvén, hogy legyen az a smoothie inkább semleges izű, amit én úgy oldok meg, hogy szinte mindig adok hozzá egy fél avokádót is. Természetesen mindenki más és más a tolerancia szintje is, ami a gyümölcsöket illeti, így a legjobb ezt mindenkinek saját magának kitapasztalnia!
A másik dolog, amit érdemes a rostban gazdag táplálkozásról tudni, hogy ha valaki nincs hozzászokva, és ezen változtatni szeretne, akkor csakis fokozatos érdemes emelnie a napi rost adagját! Ezt annak idején én magam is a ‘hard way’ tanultam meg :)

A vércukorszint stabilitása egyébként is rendkívűl fontos minden testben zajló folyamathoz. A vércukorszint instabilitása ugyanis különböző degeneratív betegségekhez, a test külső és belső ráncosodásához, szellemi leépültséghez vezethet, továbbá felelős az állandó hangulat ingadozásért, az érzelmi kitörésekért, a hormonális problémákért, a fáradtság és kimerültség érzésért, és többek között az aknés bőrért is.

IMG_0483

Szóval ha valaki esetleg úgy érzi, hogy szeretne javítani a bőre és egészsége minőségén is, csak ha ezt a két ételt hozzáadja vagy inkorporálja az étrendjébe a szervezete meghálálja. A blogomon amúgy nagyon sok hormonális egyensúlyt promótáló étel receptjét megtaláljátok – ha érdekel benneteket itt a link hozzájuk: http://bit.ly/1QVtHca
A kurkumás ital receptjét pedig itt találjátok: http://bit.ly/1WSstWi
Míg a salátáét itt: http://bit.ly/1ZsVyql
Szép vasárnapot mindenkinek!

Reggeli kardamonos csokis chia puding pekándióval és almával

P1140423

Hozzávalók 1 főre:

  • 1.5dl növényi tej
  • 3-4ek chia mag *én fehéret használok mostanában, mert még lágyabbnak és krémesebbnek érezem tőle a chia pudingot
  • 1ek nyers kakaópor maca porral keverve
  • 1tk juharszirup
  • 1kk vanília
  • csipet fahéj és őrölt kardamon

Kanállal alaposan összekeverjük, majd betesszük a hűtőbe egy órára. Miután megszilárdult a chia pudingunk, én szeretem megfelelő méretű Mason üvegbe tenni. Az aljára szoktam tenni pár szem pekándiót, vagy 1ek natúr mandula vagy mogyorókrémet, hogy még laktatóbb legyen. Majd erre öntöm rá a csokis chia pudingot, adok a közepébe pár szem málnát, tetejére nyers zúzott kakaót és alma kockákat vagy, ami épp eszembejut. Egyáltalán nem édes, és jó a női hormonoknak is :) Szépséges reggelt mindenkinek!

Egyszerű de tápláló ebéd/vacsi :)

Klasszikus vacsi vagy épp ebéd az ománi mindennapjainkban :)
Dél-Korea óta megmaradt a kis rekeszes tálalás iránti vonzalmam, de igazából már édesanyám is szerette így felszolgálni az ételeket. Minél sokszínűbb volt a tányér, annál ínycsiklandozóbb volt számunkra gyerekként is. Ezen a tányéron most serpenyőben sült okrát szezámmaggal meghintve, quinoát bio tükörtojással, sütőben sült fehér színű édesburgonyát, friss avokádót és salátát aktivált dióval láthattok. Nálam ez egy klasszikus ‘go-to’ táplálék, amit szivesen készítek ebédre és vacsorára is. Semmi bonyolult nincs benne, gyorsan meg van és szuper tápláló! A zöldségeket mindig aszerint variálom mi van éppen itthon :)

HDRtist HDR - http://www.ohanaware.com/hdrtist/

Közben elárulom azt is, hogy a hőmérő higanyszála elérte a 40 fokot és nem jön többé hideg víz a csapokból! Ma a vágott virág alá a csapvízhez hűtőben hűtött vizet kellett kevernem :o. Azt hiszem ez volt az utolsó alkalom, hogy idén virágot vettem. Persze az ablak alatt suhogó banán és datolya pálmák látványa kárpótol ;) Hiába élünk az elmúlt 10 évben olyan helyen, ahol pálmák vannak, én egyszerűen nem tudom megunni a látványukat! Mindig felvidít a látványuk. Szép estét mindenkinek!

Banános csokikrémes zabpelyhes pohárkák

Korábban is készítettem már, az eredeti recept egy volt IINes angol osztálytársamé. Ma már picit módosítva készítem, de igazából nem lehet elrontani, jól variálható :)

P1140434

A zabpelyhes pohárkákhoz hozzávaló, amiből 5db kosárka jön ki

  • 3/4 bögre zabpehely
  • 1ek nyers kakaópor
  • 2ek juharszirup
  • 1ek kendermag és chia mag
  • 1kk vanília
  • csipet só
  • 2ek bio joghurt (mivel most kisérletezünk a házikészítésű joghurttal ezért én most vaníliásat adtam hozzá, az volt itthon)
  • 1ek kókusz olaj

Elkészítése: az összes hozzávalót összekeverjük majd 5 rekeszt a muffin sütőformában kikenünk kókuszolajjal és kosárka formában belenyomkodjuk a zabpelyhes masszát. Kb 12-15 percig sütjük 180 fokon. Figyeljük, ne égjen oda – sütőnként változó.

A csokis krémhez:

  • 1 közepes érett banán
  • 1tk nyers kakaópor
  • 2 kocka étcsoki, lehet narancsos is
  • 1ek chia mag
  • egy marék kesudió, kb 22 szem, de ha van otthon mandulavaj (almond butter), akkor a kesu helyett tehetjük azt is bele 2-3 kanállal
  • csipet só, vanília és fahéj
  • annyi víz csak, hogy sűrű, krémes, pudingszerű legyen állagra.

Elkészítése:

Az összes hozzávalót turmixba tesszük és miután kisültek és kihültek a csokis zabpelyhes kosárkák, megtöltjük őket a krémmel és diszítjük, amivel csak szeretnénk. Én ma reggel málnával ettem, Dani bio étcsoki pöttyökkel :)

Az örök kedvenc chia puding reggelire

IMG_9150-2 07.42.28

Hozzávalók

Kesu mandula tej:
– 1/2 (kb 20db) marék kesudió, lehetőleg előre beáztatva
– 2ek mandula
– 1/3kk vanília, csipet só és 1kk kókusz cukor
– 3dl víz
Erős turmixgépben habosra és krémesre turmixoljuk a hozzávalókat. Ezután egy-egy pohárkába ketté osztottam, és hozzáadtam 3-3 ek chia magot, majd a hűtőbe tettem éjszakára.
A chia dzsemhez:
– 1 marék bogyós gyümölcs vegyesen, 1ek víz és 1ek chia mag. Itt én fagyasztottan jutok legegyszerűbben hozzá ezekhez a gyümölcsökhöz, így kb 5 percig lassú lángon átmelegítettem az egészet, majd villával összenyomkodtam és a végén hozzákevertem a chia magot. Megvárjuk, míg a chia mag megdagad, és miután teljesen kész, rápakoltam a chia dzsemet a chia puding tetejére és betettem a hűtőbe még fél órára. Sportoláshoz kifejezetten szuper. Igazi energia bombaként hat! Napsütéses szép napot mindenkinek!

Karfiol alapú Margherita pizza

HDRtist HDR - http://www.ohanaware.com/hdrtist/

Hozzávalók

Alaphoz:

  • 1 közepes fej karfiolnak a feje robotgéppel ledarálva
  • 3/4 bögre barna rizsliszt vagy mandulaliszt
  • 1kk só, oreganó, bazsalikom, csipet bors
  • 1 tojás
  • 2ek chia mag vagy lenmag vízbe áztatva – ez segít pluszban még összefogni a pizza tésztáját

Az egészet jó alaposan összegyúrjuk majd a tepsinken kinyújtjuk a tésztát és betesszük 200 fokos előre bemelegített sűtőbe. 15 percig sütjük. Közben elkészítjük a szószt rá.

Paradicsom szósz:

  • 2 gerezd fokhagyma, préselve
  • 3 érett paradicsom, felkockázva
  • 1ek oliva olaj
  • fél kocka bio zöldség kocka (DMből)

A fokhagymát megdinszteljük az olajon, majd hozzáadjuk a zöldség kockát és a paradicsomot és kb 15-20 perc főzzük. Ha kész leturmixoljuk.

Kivesszük a sütőből a pizzát és rátesszük a szószt és bármi feltétet, amit még szeretnénk, majd visszatesszük még kb 15 percre.

A tetejére lehet bármilyen zöldséget tenni, vagy amit akar az ember, én most sima Margherita pizzát készítettem Dani kívánságára, aminek a tetejére egy pici bio mozzarellát reszeltem. Legközelebb brokkolival is ki fogom ezt a fajta pizzát próbálni. Majd beszámolok hogy milyen :)

Spring salad with apple, celery and walnuts

P1130821

Hozzávalók:

  • 1 zöld alma, felkockázva
  • 2 szál zeller szár, vékonyra szeletelve
  • 1 bögre kifőzött vörös quinoa
  • 1 marék aktivált dió (előre beáztatott)
  • 1 kisebb sárga kalifornia paprika, felkockázva
  • 1 uborka, felkockázva
  • 4-5 szem koktél paradicsom

Oliva olajjal és friss lime levével locsoltam meg. Frissitő, ropogós ízkavalkád. Nagyon szeretjük vacsorának!

Édesburgonyás gofri nyers kakaóval borított goji bogyóval

IMG_0048

Hozzávalók:

  • 1 közepes párolt édesburgonya
  • csipet fahéj és szegfűszeg
  • 2 tojás
  • kb fél pohár gluténmentes lisztkeverék vagy lehet zabpehely is
  • kb fél pohár növényi tej
  • csipet szódabikarbóna

Attól függően mekkora az édesburgonyánk adjuk hozzá a lisztet és növényi tejet. A lényeg, hogy robotgéppel összekeverjük, jó sűrű tésztát kell kapnunk, amit kókuszolajon gofrisütőben kisütünk. Juharsziruppal vagy kisült banán szeletekkel szoktam tálalni, illetve itt ebben az esetben nyers kakaóval borított goji bogyókkal ettük.

Papaya, Pineapple, Mango, Kale & Turmeric Smoothie

P1130736

Hozzávalók:

  • 1 szelet papaya
  • 1 szelet ananász
  • 1/2 mangó
  • 1kk turmeric és fahéj
  • 2-3dl víz

A turmix zöld részéhez pluszban még adunk két kale levelet és egy ek chia magot.

Az első 5 hozzávalót összetrumixoljuk, majd két üvegbe töltjük a 3/4ét. A maradékhoz adunk még egy kis vizet, 1ek chia magot, 2 kale v egy marék spenót levelet és összeturmixoljuk, majd szép lassan ráöntjük az aranysárga tropical turmixunkra és hosszú kanállal lassan összekeverjük az alját és akkor ilyen szép két szinű turmixot kapunk :) Just for fun!

Awesome veggie stir-fry

P1100406

Hozzávalók:

  • 1,5 bögre basmati rizs, kifőzve
  • oliva olaj
  • egy marék gomba, négy félbe vágva
  • 1 kis fej karfiol, rózsáira szedve és megpárolva
  • 2 szál kale levél, apróra tépkedve vagy egy marék spenót
  • egy marék friss koriander
  • 1 szál zöldhagyma, felkockázva
  • egy marék fagyasztott zöldborsó
  • 6 szem koktél paradicsom, kettévágva
  • fél marék pirított kesudió
  • 2ek lime leve
  • 1 ujjnyi gyömbér
  • 1kk kurkuma
  • só, bors
  • két főtt tojás

Elkészítése: Olajon 2 percig pároljuk a gombát, majd hozzádjuk a zöldhagymát, gyömbért. Megkeverjük. Hozzáadjuk a paradicsomot, a borsót, a kale levelet vagy spenót leveleket. Sózzuk, borsozzuk és hozzákeverjük a kurkumát. Pár perc állandó keverés mellett összesütjük az egészet, majd hozzákeverjük a rizset is. Még pár percig sütjük és keverjük. Miután levettük a tűzről, meglocsoljuk a lime levével. Sózzuk, borsozzuk ha még szükséges és a négybe vágott főtt tojásokkal és pirított kesudióval együtt tálaljuk. Istenien tápláló ebéd! Jó étvágyat hozzá!

 

Daily anti-inflammatory drink

P1130302

Hozzávalók:

  • ujjnyi gyömbér
  • ujjnyi friss vagy 1kk szárított kurkuma + csipet fekete bors
  • fél citrom leve
  • 1ek kókusz olaj
  • 5dl forró víz
  • opcionálisan egy csepp méz vagy juharszirup

Az egészet összeturmixoljuk és kész is. Szuper frissítő és gyulladáscsökkentő élet elixír.

Mediterranean Salad with quinoa

IMG_0024

Hozzávalók:

  • 1 marék előre kifőzött vörös quinoa
  • 1 marék friss petrezselyem, apróra vágva
  • 1 kis fej lila hagyma, vékonyra vágva
  • 1 marék párolt kukorica
  • 1 sárga kalifornia paprika, felkockázva
  • 5-6 szem koktél paradicsom, vagy 2 közepes paradicsom felkockázva
  • 1 marék olivavogyó
  • 2 kicsi uborka felkockázva
  • 1 marék mandula pehely

Öntetnek készíthetünk rá a következőket: 4ek oliva olaj, 1kk oregano, só, bors és 1ek friss citromlé

Galette de Manzana

HDRtist HDR - http://www.ohanaware.com/hdrtist/

Hozzávalók

  • 1 bögre tönköly liszt
  • 1 marék őrölt pekándió
  • 1/2 fahéj
  • 1/2 szerecsnedió
  • 1/2 bögre bio vaj
  • csipet só
  • 2-3ek jeges víz
  • 2ek kókusz cukor + 1ek, amivel a végén a tésztát meghintjük

Töltelékhez:

  • 2 alma, vékonyra felszeletelve
  • 2ek citrom
  • 1ek gluténmentes liszt
  • 1ek kókusz cukor
  • csipet só, fahéj és vanília

Elkészítése:

Kézzel összedolgozzuk a pite tésztáját. A jeges vizet csak a legvégén adjuk hozzá. Miután az egész tészta összeállt, gombócot formálunk belőle és 1 órára betesszük a hűtőbe. Közben elkészítjük az almás tölteléket. Vékonyra szeleteljük az almát, majd a felvágott szeleteket megforgatjuk a fahéjas, vaníliás, kókusz cukros, lisztes keverkében, hozzáadjuk a citromot. Miután kivettük a tésztát a hűtőből, nagyjáboli kerek formára nyújtjuk, és beletesszük szépen sorban az alma szeleteket. 180 fokon sütjük 45 percen át.

 

Oat and quinoa porridge with home made cashew milk

HDRtist HDR - http://www.ohanaware.com/hdrtist/

Kesudió tejhez a hozzávalók:

  • 1/2 (kb 20db) marék kesudió
  • 3ek mandula
  • 1/2 kk vanília, csipet só és 1kk kókusz cukor
  • 3dl forró víz

Reggeli kásához a hozzávalók: Fél marék zabpehely és fél marék quinoa pehely. 1ek fehér chia mag. Csipet fahéj, majd ráöntünk annyi kesudió tejet, amennyit magába szív. Tálaljuk gazdagon. Én a következőket tettem rá: szeletelt pisztácia, áfonya, gránátalma mag, kókusz pehely, nyers zúzott kakaóbab (cacao nibs), almás-áfonyás probiotikus hajdina. Jó étvágyat hozzá!

Hot and Steamy Vanilla Cashew-Almond Milk

Hozzávalók:

  • 1/2 (kb 20db) marék kesudió
  • 3ek mandula
  • 1/2 kk vanília, csipet só és 1kk kókusz cukor
  • 3dl forró víz

Erős turmixgépben habosra és krémesre turmixoljuk a hozzávalókat. Fogyaszthatjuk magában, mert isteni úgy is, de tökéletes akár zabkásához, chia pudinghoz vagy akár egy kis bio kávéval habos cappucinó vagy latteként :) Nemrég sikerült találnom egy isteni olasz organic kávékeveréket, aminek a fele árpából van, és ezzel a krémes cashew tejjel együtt egyszerűen tökéletes treat :)

Daninak sűrű forrócsokit készítek belőle – 2 kocka magas minőségű étcsokit, 1kk nyers kakaót vagy cacao nibs-et, 1kk chia magot, 1kk kókusz olajat szoktam hozzáadni. A legfinomabb és legkrémesebb forrócsoki, amit valaha is kostoltam. Ha nagyon sűrű fel lehet további forró vízzel hígitani. ¡Disfrutadlo!

lifestyle-1

Avocado-egg dip with black olives

Nagy családi kedvenc, ideje leírni ennek is a receptjét :)

Hozzávalók:

  • 4 főtt bio tojásHDRtist HDR - http://www.ohanaware.com/hdrtist/
  • fél érett avokádó
  • 3-4ek bio majonéz vagy veganéz
  • csipet só és bors
  • opcionálisan friss zöld hagyma felkockázva

Villával összetörjük a tojásokat és az avokádót. Hozzá keverjük a majonézt, a sót és borsot és pirítóssal fogyasztjuk. Mi nagyon szeretjük fekete olivabogyóval és ha lehet épp kapni párolt articsókával enni. Saláta szintén mehet mellé minden mennyiségben :) Így együtt nemcsak isteni, de tökéletes hormon egyensulyozó étel is. Jó étvágyat hozzá.

 

Green smoothie bowl

P1130212

Hozzávalók: 

  • 1 szelet ananász
  • fél mangó
  • fél avokádó
  • fél zöld alma
  • 2 szál kale levél
  • 1-2ek lime leve
  • 1ek kendermag (hemp seed)
  • 1ek lenmag
  • víz

Az egészet összeturmixoljuk, és ha kedvünk tartja a következőkkel szórhatjum meg: kókuszpehely, bogyós gyümölcsök, kendermag, raw cacao nibs (nyers zúzptt kakaó), probiotikus hajdina snack.

Miért ne kezdjük a napot koffeinnel?

1934056_777778938989528_4035232147320729132_nAz egyik legfontosabb dolog, amit reggelente tehetünk magunkért és egészségünkért, ha ébredést követően megiszunk fél liter vizet, mivel éjszaka folyamán szervezetünk dehidratálódik. Ez lehet sima víz, meleg viz citrommal, vagy épp gyömbéres citromos víz – ami számunkra jól esik. A lényeg, hogy ne koffein tartalmú itallal vágjunk neki a reggelnek, mert a koffein nem csak a vércukorszint egyensúlyát borítja meg, de a mellékveséket is gyengíti, amitől fáradtnak, nyúzottnak és ingerlékenynek érzi magát az ember és ezzel máris oda a vágyott Zen reggelnek. Hosszútávon ez a szokás pedig akár komoly hormonális káoszt is okozhat, kezdve a pre menstruációs szimptómák felerősődésétől a meddőségig. A reggeli koffein adag meglehetősen erőteljesen alá tudja ásni az endokrin rendszer optimális műkődéséhez szükséges folyamatait, s azt, hogy hormonjaink egészséges egyensúlyban tudjanak bennünket támogatni. Kevesen vannak tudatában, de a kávé elnyomja az amúgy természetes éhségérzetet és 25%kal csökkenti a véráramlást az agyba. Arról nem beszélve, ha valaki kihagyja a tápláló reggelit, a nap további részében sokkal hajlamosabb üres kalóriákat tartalmazó, tápanyagmentes, cukros ‘junk food’ után nyúlni és többet enni, mint amire szervezetének szüksége lenne. Az éhgyomorra történő koffein fogyasztás továbbá lecsökkenti a szervezet szerotonin termelői képességét is, ami többek között azért felel hogy kiegyensúlyozottnak, elégedettnek, kipihentnek, magabiztosnak érezzük magunkat valamint, hogy egy-egy stresszes helyzet közepén is meg tudjuk tartani higgadtságunkat.

tea-caffeine-chart

Ha valaki nem tud lemondani a reggeli koffein adagjáról, annyit tegyen meg legalább, hogy nem üres gyomorra issza, helyette a fél liter vizet követően találja meg magának azt a reggeli opciót, amitől jól érzi magát. Tisztában vagyok vele, hogy nem mindenkinek esik jól a zöld turmix és a különböző reggeli kása de ezek mellett szerencsére van egy csomó más opció is. Én pl a hidegebb időben imádom az avokádós szendvicseket zöldekkel, friss csírákkal, főtt tojással, vagy quinoát párolt zöldségekkel és magvakkal. Ki kell kisérletezni, mikor mitől érezzük magunkat a legjobban és legstabilabban. Étkezési szokásaink az évszakok változásával is változnak, hiszen ennek köszönhetően maradunk harmóniában a természet ritmusával, ami a kiegyensúlyozott életvitelhez alapvető fontosságú. Szép hetet mindenkinek!

Coconut, pineapple and banana smoothie

Ennek a smoothienak az íze pontosan olyan, mintha az ember egy virgin piñacolada koktélt kortyolgatna :)

HDRtist HDR - http://www.ohanaware.com/hdrtist/

Hozzávalók:

  • 1 szelet ananász
  • 1 pici érett banán
  • 2ek kókusz pehely
  • 2dl víz és 2dl kókusztej

Kale vagy spenót leveleket is érdemes hozzáadni, az íze ugyanúgy megmarad. Akár lehet úgyis, ahogy azt ma reggel csináltam, hogy a feléhez adtam hozzá a zöldeket, majd az alap smoothiehoz hozzá öntöttem a zöld verziót és lett egy újabb swirl smoothie :)) Egészségetekre!

Mango, pineapple and kale swirl smoothie

IMG_9318

Egy kis reggeli kreativitás :)

Hozzávalók:

  • 1 mangó
  • 2 maracuya vagy 1 szelet ananász
  • 1/2 pohár víz

Zöld smoothie-hoz hozzávalók:

  • 1 szelet ananász
  • pár szál mentalevél
  • 2 szál kale vagy egy marék egyéb zöld
  • 1/2 zöld alma
  • csipet fahéj
  • 1ek kendermag
  • 1ek chia mag
  • 1.5 pohár víz

Külön-külön összeturmixoljuk. A pohár aljába először a mangós maracuyas smoothiet öntjük, majd rá a zöld turmixot és így kapjuk ezt mesés tónusú isteni swirl smoothie :)

Pekándiós, datolyás fűszeres kenyér

IMG_9302

Hozzávalók:

  • 250g glutén mentes lisztkeverék
  • 50g őrölt mandula
  • 6-8 szem datolya felkockázva
  • 1/2 bögre tört pekándió
  • 1/2 kk bio szódabikarbona
  • 2 bio tojás
  • 1tk vanília
  • 1tk mézessüti fűszerkeverék
  • 1 deci növényi tej
  • 5ek kókuszolaj
  • 5ek méz vagy juharszirup

Az egészet jól összedolgozzuk (sűrű és ragadós a tészta) majd 140 fokon 60 percig sütjük. Lehet magában is tea mellé, vagy opcionálisan bio mandulavajjal vagy mogyorókrémmel megkenve, banánszeletekkel.

P1120428

Ugyanezt elkészítettem datolya nélkül is, mivel a fiúk nem nagyon szeretik a datolyát és helyette 1 reszelt répát kevertem a tésztába, őrölten tettem bele a pekándiót és egy marék narancsos étcsokoládét adtam még hozzá, apróra felkockázva. Szerintem mind a kétféleképpen isteni. Jó étvágyat hozzá, ha kipróbáljátok! :)