Love is unlimited and knows no bounderies

Art by Michael Tompsett

Art by Michael Tompsett

Nem vagyok vallásos, de hiszek egy embernél magasabb szintű intelligenciában, amit hívhatunk bárminek, nem a megnevezésen múlik. Hiszek az emberségesség, a szeretet és a szépség erejében, aminek mi magunk vagyunk a forrásai és nem a világ eseményei határoznak meg. Hiszek a lét örök körfogásában és a természet törvényszerűségeiben, s abban, hogy ezt közelebbről megfigyelve sok mindenre választ kapunk. Választ arra, hogy a létezés, az elmúlás és a transzformáció mind az élet természetes részei. Hiszek abban is, hogy mindig van választásunk. Van választásunk, hogyan állunk az élethez, a halálhoz, az élet adta helyzetekhez, lehetőségekhez és embertársainkhoz. Bár a végeredményt kontrollálni nem áll módunkban, és jövőbe sem látunk, de érzelmi hozzáállásunkkal, gondolatainkkal és az azokból következő tetteinkkel mindenképp alakítjuk a jövőnket és az emberiség sorsát.
HATE-it-has-caused-a-lot-of-problems-in-this-worldS ha képesek vagyunk felnőni önmagunkhoz és az élethez, felelősséget vállalni saját magunkért, döntéseinkért és tetteinkért, azzal sokat tehetünk nemcsak magunkért, de egy szeretetteljesebb és békésebb világért is. Az irányt, mely felé az emberiség tart, meghatározzák a nehezebb időkben gyakorolt hozzáállásunk és döntéseink. Milyen értékek fontosak számunkra? Mi az, amit szeretnénk tapasztalni és látni a világban? Ha ezzel tisztáztában vagyunk, akkor cselekedjünk mindezzel harmóniában.
Én ezeket a kérdéseket teszem fel ilyenkor magamnak:
  • kivé kell nekem válnom ahhoz, hogy egy elfogadóbb, szeretőbb és kedvesebb világ vegyen körül bennünket?
  • hogyan tudok ma még kedvesebb lenni a családomhoz, a szeretteimhez, a szomszédomhoz, a boltban az eladóhoz, a munkahelyemen a kollégáimhoz, vagy a telefonban az ügyfélhez?
  • hogyan segíthetek, hogy enyhítsem mások fájdalmát? Hogyan mutathatom ki együttérzésemet őszintén, anélkül, hogy hibáztatnék és ítélkeznék közben?
  • kivé kell válnom és mit tudok tenni, hogy emeljem a körülöttem lévő emberek energiáját és a legjobb oldalukat hozzam ki belőlük puszta jelentlétemmel, s hogy ők is így tegyenek saját környezetükben?
  • hogyan tudok még jobbá válni abban, amivel foglalkozom?
  • hogyan tudom a bennem levő potenciált és kreativitást előhivni és még jobban kiaknázni?
  • milyen lehetőségeket szeretnék megvalósítani az életben, amitől én és környezetem is többé válhat?
  • …stb
Én a következőket szeretném célul kitűzni magamnak:
  • szeretem és elfogadom saját magamat és az embereket annak, akik, feltétel nélkül.
  • vállalom önmagamat, gondolataimmal, elképzeléseimmel és álmaimmal együtt.
  • vállalom az életet örömmel és fájdalommal együtt.
  • elfogadom és tudom, hogy azért születtem, hogy éljek és kiaknázzam a bennem lévő tudást, kreativitást és rejtett potenciált életem végéig.
  • minden nap teszek saját magam fejlődéséért, minden nap adok magamnak időt olvasni és tanulni.
  • minden nap azzal a szándékkal kelek fel hogy: még jobb vagyok abban, amivel foglalkozom; még kedvesebb és elfogadóbb az emberekkel, akikkel kontaktusba kerülök; még kevésbé ítélkezek; és még jobban kimutatom a bennem lévő szeretetet másokkal szemben is.
  • minden esetben arra törekszem, hogy a szeretetet válasszam a félelem helyett.
  • az emberséget, a kedvességet, a jóságot és a szépséget megtalálom mindenütt, bárhol is járjak a világban.
  • emlékeztetem magam arra, hogy minden pillanat tökéletes a megújuláshoz és pozitív transzformációhoz.
  • elengedem mindazt, ami már nem szolgál és nyitott maradok életem végéig új perspektívákra és megoldásokra.

Földünknek minél több olyan emberre van szüksége, aki szeretetből cselekszik, aki szereti és elfogadja magát és embertársait feltételek nélkül. Aki szereti azt, amivel foglalkozik, bármi is legyen az! Aki, mer álmodni és az álmaiért tenni. Aki nem elmenekül az élet elől, hanem minden egyes napját, amit a Földön tölt kihasznája, és mer élni, mer szeretni és önmagát kifejezni és a legjobbat kihozni saját magából – mert ezért vagyunk itt, és mert ezek úgy gondolom mindannyiónk emberi kötelességei is.

Life is for living

12241539_726173214150101_4437866822404893856_n

Újabb 10 napos kundalini meditácio kurzusban veszek részt Carrie-Anne Moss-szal, (Simple and Sincere Meditation Practice), aki minden nap biztat bennünket arra, hogy osszuk meg egymás között, instagramon keresztül, ami feljön egy-egy meditácio után. Nekem a hétvégét követően ez jött tegnap reggel (megj. itt a hétvége a péntek-szombat).
“This is what came up for me after my morning meditation:
Life is for living ✨ Don’t let fear get a grip on you. There’s plenty of human kindness and joy in this world everywhere – regardless of religion and geographic location – that’s what we should give more power to, not fear and anger. The answer is always love not fear. No-one knows exactly when our last day will come but there’s certainly life before that! So let’s not tip-toe our way until the end of our earthy life but start living and loving fully right in this moment. This beautiful planet we call home needs more people who love what they do and share that love with people around them. So let’s find ways to do our jobs even better, serve people even more powerful and be even more loving, kind and true to make this world a better place ✨#morning #kundalini #simpleandsincere #meditation #peacefortheworld #joyforthesoul #annapurnaliving #annapurnalivingroom

Perfection, meditation and messiness

Meditation-1

Meséltem nektek, hogy az elmúlt 10 napban egy lélekemelő kundalini meditációs programban vettem részt Carrie-Anne Moss-szal, aminek neve Milk & Honey, és pár napja lett vége.

Ami engem különösen megfogott ennek a 10 napos programnak az üzenetében, és amivel abszolút rezonálni tudtam, hogy nem az a fontos, hogy az ember a tökéletességre törekedjen, hanem sokkal inkább arra, hogy keep it real – azaz legyünk reálisak önmagunkhoz és helyzetünkhöz és ahhoz alkalmazkodva ütemezzük be ezeket a fontos és értékes reggeli rituálékat. Azaz nem az a cél, hogy mindig meg tudjuk teremteni a nyugodt és tökéletes körülményeket, hogy meditálhassunk, jógázhassunk vagy naplót írjunk. Az élet nem erről szól. Az élet attól még csodálatos és gazdag, hogy nem mindig tökéletes. A tökéletesség magában a pillanatban rejlik, s amikor képesek vagyunk a pillanatban lenni, akkor képesek vagyunk azt megélni is. Ne várjuk, hogy minden reggel csend és nyugalom vegyen körül bennünket, hanem örüljünk annak is, amikor a gyerek vagy kedvenc háziállatunk a fejünkön ugrál épp, vagy értünk kiabál, mert segítségre van szüksége – azt fontos észre vennünk, hogy pont ettől tökéletes minden. Ez az élet. Erről szól. Nem kell várni az elképzelt tökéletes pillanatra, és örökre a váróteremben állni és várni rá, mert minden egyes pillanat tökéletes arra, hogy azt teljességgel megéljük, minden nehézségével, játékosságával és kegyességével együtt! Az egyik legalapvetőbb mégis legfontosabb dolog, amit megtehetünk magunkért és gyermekeinkért, párunkért, ha reggelente akkor is, ha intenzíven zajlik mellettünk a családi élet leülünk, ha 10 vagy 15 percre van időnk, akkor annyira, és meditálunk, példát mutatva ezzel gyermekeinknek is, hogy megjelenünk saját magunk számára is konzekvensen, nap, nap után. Ahhoz hogy adhassunk, hogy megosszuk belső ragyogásunk, hogy rugalmasabbakká váljunk, és könnyebben képesek legyünk elfogadni magunkat és a világot, s mindent ami körülvesz bennünket, először nekünk kell belülről töltekezni, amiről sokat írok mindig. Nem egyszerű időket élünk, de semmiképp nem azzal adunk hozzá, ha mi is hagyjuk magunkat belesüllyedni a sopánkodásba, hanem azzal, ha tesszük a dolgunkat, együttérzést mutatunk, játszunk a gyerekeinkkel, szeretetet sugározunk vagy épp mosolyt csalunk a másik ember arcára. Ezáltal lesz nekünk is energiánk és erőnk, hogy segíteni tudjunk másoknak is. Mindig kérdezzük meg magunktól, hogy mi az, amit itt és most tudok tenni saját magamért és általa a világért? S merjünk kérni segítséget, ha szükségét érezzük. Az én víziómban a világ oly módon formálódik, ahol egyre több ember nyújt támogatást a másiknak. Abban, amiben tud. S ha úgy érzi nem tud segíteni, akkor legalább nem bántja és bírálja a másikat. Az egyik legcsodálatosabb érzés az, amikor eljutunk oda, hogy el tudjuk fogadni magunkat annak, akik vagyunk és tudni, hogy elegek vagyunk, akkor is, amikor a szófán ülünk egyedül. Mert bármi történjék is, semmi nem változtat saját értékességünkön és azon, akik valójában vagyunk. Amikor képesek vagyunk úgy tenni szívből a dolgunkat, hogy közben nem a végeredményre koncentrálunk vagy arra, hogy a külvilág visszaigazoljon, képessé válunk megtartani belső lelki nyugalmunkat is, mert tudjuk, hogy valójában egyetlen feladatunk van: az, hogy önmagunk legyünk.

Születésnapi történet ♥

A történet kezdete egészen 8 éves koromig visszanyúlik – Balaton, nyár, tapolcai panel lakás, gyerekszoba, barátnős beszélgetés, amikor számomra először derült ki, hogy a szülés egy igen komplex és fájdalmas folyamat, a gyermekvárás mikéntjéről és hogyanjáról nem is beszélve?! :) Ne kérdezzétek milyen és honnan szerzett ismereteim lehettek 8 évesen a magyar egészségügyről, de én ott a beszélgetést követően elhatároztam, hogy én márpedig a fejlett Távol-Keleten fogok szülni. Úgy képzeltem, hogy minden sokkal mesésebb és nyugodtabb arrafelé (boy, was I right?), és mindenképpen jobban fogok járni a döntésemmel. Ez az egész történet azután úgy ahogy van elfelejtődött teljesen, majd pontosan 20 évvel később mint villámcsapás talált meg újra. Fast forward előre – 2007 ősze – szöuli konyhánk közepén állok, épp vmi smoothiet kortyolgatva, 12 hetesen Danival a pocakomban, amikor az egész jelenet bevillant és minden részlete kristály tisztává vált újra. Olyan szinten, hogy meg arra is emlékeztem, hogy PEZ cukorkákat ettünk miközben a szülésről beszélgettünk a barátnőmmel! :) Döbbenet!

korea-1

Ott álltam 20 évvel később a szuper fejlett Dél-Korea közepén Danival a pocakomban, életem legcsodálatosabb időszakát élve. Nem álmodoztunk arról a párommal soha, hogy Dél-Koreában éljünk és dolgozzunk, de amikor 2006ban megtalált bennünket a lehetőség (addigra már bejártuk Europát, az USA több szegletét, éltünk Londonban, Cape Codon, Sydneyben és Dániában), azonnal igent mondtunk, pedig fogalmunk sem volt mi vár ránk. Akkoriban még csak egy-két ember írt és vezetett utazós blogot, nem úgy mint ma. Dél-Koreáról szinte semmi információt nem lehetett találni sem a neten, sem könyvekben – aki ismer az tudja milyen mélyen bele szoktam vetni egy-egy új ország esetén magam a kutatásba – de Koreáról csupán hírmorzsákat sikerült összeszedni. Így meglehetősen izgatottan, valljuk be jó adag félsszel, vágtunk vele a nagy ismeretlenbe.

Az első időkben nem hogy a nyelvet nem értettük, de még olvasni sem tudtuk a betűket, minden kódolva volt számunkra, és ráadásul még az emberek is teljesen egyformának tűntek. Az első napokban, hetekben sejtésünk sem volt még arról, hogy micsoda káprázatos 2,5 évnek nézünk elébe, ami megkoronázásaként szülővé válásunk színhelyévé is vált. Hogy azért kellett-e odaköltöznünk, hogy Dani megérkezzen hozzánk az ésszel nem felfogható, de szívvel egyértelműen érezhető – mint az is, hogy nincsenek véletlenek és az elménknek fantasztikus ereje van, ami hozzájárul a csodák megéléséhez. Azt kívánom, hogy mindig merjetek álmodozni, kövessétek a megérzéseiteket, bízzatok az életben és álmokban és Boldog Születésnapot Kicsi Kincsünknek!  ♥

A goal is not a place to get to but a place to come from

a goal is a place to come from-1

Vágyaink, álmaink és céljaink nem egy távoli helyen tartózkodó megvalósulatlan elképzelések halmaza, hanem a bennünk élő szándék és kreatív energia, amiből építjük a napjainkat és életünket. Ez az a hely, ahonnan cselekszünk. Ez volt az egyik legnagyobb tanítás és megértés, amit los angelesi life coachomtól kaptam az ősz folyamán. Ahogy ő fogalmazott ”A goal is not a place to get to, but a place to come from.” Legyen a napotok tele inspirációval és kívánom, hogy találjatok meg magatokban is mindazt a szépet és jót, amit a világban kerestek. Mert ami bent, az kint is megtalálható ♥

Mi elsődleges életfeladatunk?

me

Elsődleges életfeladatunk nem más, mint hogy önmagunk legyünk. Minél inkább tisztábban látjuk és érezzük kik is vagyunk valójában annál inkább inspirálunk másokat is hogy önmaguk legyenek. Gyakran feljön a beszélgetések alatt, hogy milyen gyakran bizony félelemből és elvárásból cselekszik az ember illetve hozza egymás után a dönteseket. Azonban amikor felismerjük, hogy mi magunk vagyunk a szeretet, a boldogság, a bőség, s mindez bennünk él, képesek vagyunk felhagyni azzal, hogy a külvilágtól és másoktól várjuk testi-lelki kiegyensúlyozottságunkat. Minden belülről fakad. Külső valóságunk belső világunk tükre. Mi az, amire fókuszálunk, hová küldjük az energiát? Oly sokan érzik boldogtalannak vagy elveszettnek magukat, tele szorongással, ami annak is jele, hogy átmenetileg elveszítették önmagukkal azt a csodálatos és mély kapcsolatot, amivel egyébként mindenki rendelkezik. Nekem sem ismeretlen mindez, voltak időszakok, amikor egészen messze szakadtam valódi önmagamtól, és ami nekem is segített és amit másoknak is szoktam javasolni, az az, hogy fokozatosan töltsön az ember minél több időt azokkal a dolgokkal, amik életre keltik és szárnyalásra ösztönzik benső énjét. Amik kihozzák a kreativitását és amitől úgy érzi az egész világot legszívesebben átölelné. Mindenki ismeri ezt az érzest. S ez nem másokon múlik, hiszen belűlről fakad. Az a feltétel nelküli szeretet, elfogadás és tisztelet, amivel könnyebbé válik maga az élet is. Mitöbb, mások és a világ elfogadása is úgy ahogy van. Önmagunkkal való kapcsolatunk nem azon múlik, hogy mennyire tartjuk magunkat spirituálisnak, vagy épp mennyit imádkozunk és meditálunk, hanem azon, hogy milyen gyakran engedjük meg magunk számára azt az önfeledt és felszabadult boldog és örömteli érzést, ami belülről fakad. Milyen gyakran szánunk időt azokra a dolgokra, amik inspirálólag hatnak ránk. Ez mindenkinél más és más. Kinél adhatja ezt az érzest az alkotás, az írás, a futás, egy naplemente vagy napfelkelte, séta a természetben, családdal töltött közös pillanatok…stb Bármi is legyen, ezek azok a pillanatok, amik fokozzák azt a felszabadult érzést, amely mélyíti igaz önmagunkkal való kapcsolatot. Mindenki rendelkezik azzal a végtelen szabad belső térrel, amiből csodálatos dolgokat vagyunk képesek kreálni és ahol a válaszokat is megkapjuk a kérdéseinkre. Elsősorban mi magunk és életünk a saját tanítónk. A válaszokat önmagunkban találjuk. A beszélgetések alatt ez az én szándékom is, hogy kérdéseimmel segítsek ösztönözni másokat, hogy felfedjék maguk előtt kik ők és milyen életet vágynak és álmodnak saját maguk számára és miért. Ameddig nem adunk saját magunknak erre időt és teret, addig elveszetten bolyogunk csak. Senki nem tudja ezekre a választ, csakis mi magunk, s ez úgy válik egyre tisztábbá, ha minél több időt töltünk saját magunkkal, ha hagyjuk időről-időre elcsendesíteni az elménket és ha minél több számunkra örömteli dologgal foglalkozunk ♥

Miért és hogyan éld meg és ünnepeld nőiséged felszabadultan?

Nagyon sok nő tekint úgy havi ciklusára, mintha az átoknak számítana, a női létezés sötét és nehéz oldalát jelentené (amihez hozzájárul az évszázadokon át tartó kulturális és társadalmi hozzáállás és szocializálódás). S mivel nincs mély és igaz kapcsolatban saját testével nem ismeri a benne rejlő lehetőséget és energiákat sem, helyette DSC_0447gyógyszereket szed, hogy enyhítse menstruációs fájdalmait, amit azt gondol, természetes velejárója, pedig nem az! Számtalan természetes módja van annak, hogy ez is a helyére kerüljön, többek között a saját szerveztünk számára megfelelő táplálkozással, önszeretettel és pozitív hozzáállással az élethez. A női ciklusban ott lakozik női energiánk minden szépsége, amit a nő saját és a világ jobbá tételének javára tud kiaknázni, ha egyszer tudatába kerül ennek.

El tudtok egy olyan világot képzelni, ahol a nők elfogadják, tisztelik és szeretik önmagukat és a ciklusukat, s hogy mindez hova vezetne? Az én elképzelesemben egy felszabadultabb, önzetlenebb és szeretetteljesebb világ teremtéséhez.

Ahhoz, hogy ünnepelni tudjuk saját nőiségünket, nőként egymást támogatni és élni azzal a csodálatos és meghatározó női energiával, ami bennünk lakozik, elengedhetetlenül fontos, hogy elfogadjuk havonta jelentkező ciklusunkat is. Ha nem tanulunk meg önmagunkkal harmóniában együtt élni, az élet folyamatos küzdelemnek fog tűnni.

Számos szakértő úgy véli, hogy nők, akik képtelenek akár beszélni is a témáról, egyertelmű jelét adják, hogy a hormonjaik nincsenek egyensúlyban. Éppen ezért nagyon fontos ezekről nyíltan beszélni és természetesen kezelni.

Az alábbi videót azért osztom meg, mert sokat emlegetem Sara Avant Stover könyvét: The way of the happy woman, aminek megjelenése az én életemben is nagyon meghatározó volt és segítette megtenni az első lépéseket saját hormonális egészségem helyreállításában évekkel ezelőtt, illetve az Ayurvéda tanaival megismerkedni. Sara nők ezreinek segít a világ körül visszatalálni női energiánk és bölcsességünk forrásához. Ha összhangba kerülünk saját hold ciklusunkkal, az egyenlő az állandó önszabotázstól, halogatástól, kreativ blokkoktól, érzelmi evéstől, fájdalmas periodustól, lebénító önbizalomhiánytól való felszabadulással!

Amikor harmóniába kerülünk önmagunkkal az egész világ, az egész élet jóval egyszerűbbé és átláthatóbbá válik. Termékenyebbé válik testünk és elménk is. Magasabbszintű kreativitásnak és örömnek, fokozott intuíciónak, önbizalomnak örvendhetünk. Személyes szabadság és erő, teljesebb energiatartalék, szexualitás és rezgésszint jellemzi életünket

Amikor harmóniában élünk önmagunkkal és ciklusunkkal, képesek vagyunk:

♥ szembenézni az élettel, és nem csak a felszínen élni, hanem belevetni magunkat a mélységekbe és azt az életet élni, amire születtünk!

♥ megkapni a valódi válaszokat az élet nagy kérdéseire, tisztelni nőiességünk mélységeit és saját komplexitásunkat

♥ rátalálni a saját magunk számára legmegfelelőbb mozgás és étkezési formára, kreativitásunk megélésére, üzleti tervek kidolgozására, igaz szerelemre, emberi kapcsolataink megélésére és arra, hogyan kapcsolódjunk isteni Énünkhöz!

♥ hatékonyabbá tenni mindennapi életünket, felfedni azt a megfoghatatlan boldogságot és örömet, amit eddig saját magunkon kivűl kerestünk – miközben mindig is bennünk volt

♥♥♥

Anugama – music that awakens your soul

Koszonom Lilinek, hogy magyarorszagi otthonletem alatt megismerhettem a Szivarvany energia gyogyitast es kiprobalhattam a vilag (ertsd: az en vilagom :) legkellemesebb, legcsodalatosabb es legkulonlegesebb energia gyogyitasat. Remelem egyszer ugy alakul, hogy en is megtanulhatom es tovabb adhatom ezt az erzest masoknak. Ezzel a foldontulian szep, lelekemelo zenevel a gyogyitas alatt talalkoztam, ami nem kis utazasra invitalt es vitt engem messze tajakra, foldekre, vissza korabbi eletekbe, szerepekbe… Hallgassatok ti is. En azota is nagyon szeretem meditalashoz vagy kontemplalodashoz. Szep Vasarnapot mindenkinek!

Unconditional Love, Consciousness & Gratitude

Isla Saona

When we are not feeling loved that is because we’re not allowing ourselves to be loved! The more we love ourselves, we realize, the more life loves us back! How much we give is how much we get!

There are many many moments I feel particularly grateful for in my life but one of the recent ones was the moment of landing with a group of international friends on the paradisiac island of Saona in the Caribbean this August! Just thinking about it reignites my passion for life within a sec! And I know it was all possible because we believed in this dream (were planning it for years) like in many other dreams we have had along our journey. ”Energy flows where attention goes.” It could not be more true! Where our consciousness goes is who we are in that very moment that is why it’s so important to be selective about our thoughts and be positive

”The happiest people don’t have the best of everything they just make the best of everything!”

the islandSaonathe beach

Choosing love ♥ over fear

Most ertem haza. Ezt a jegyzetet tegnap irtam, de nem jutott ido a posztolasra. Itt ulok az asztalomnal, ahogy minden reggel. Ide sut a nap. Ebbol a szobabol gyonyorkodom mindig a napfelkeltekben. Itt szoktam a reggeli ‘intentions-oket’ es esti ‘reflections-oket’ leirni. Ebben a szobaban jogazom es meditalok es hallgatom tobbnyire a modulokat is. Hol az asztalnal, hol a sofan ulve, hol a fotelben, hol a foldon vmilyen joga pozban :) Ez valt a lakas legkulonlegesebb sarkava az utobbi honapokban. Teljes transzformacion ment at. This is the study/yoga/meditation/gratitude and guestroom all in one :) Direkt lefotoztam majd minden szogbol a szobat, hogy amikor olvastok, legyen elkepzelesetek honnan jonnek ezek a sorok :-) Amikor egy-egy helyiseg megtalalja sajat funkciojat, szeretem teljes atelessel ugy berendezni oket, hogy abban a megfelelo energiak es hangulatok aramolhassanak, amik napi szinten inspiraciot adnak barkinek, aki bennuk tartozkodik.

room

Az iroasztalt most vettuk az IIN tanulmanyok megkezdesere. Nem emlekszem mikor volt utoljara iroasztalom, talan az egyetemi evek alatt, de ennyire nem orultem neki szerintem mint most ennek. Visszaemlekezven arra a 19 evre, amit egyvegteben tanulassal toltottem 6 eves koromtol kezdve, nem ereztem meg hasonlot sem. Most allando inspiraciot ad az iskola. Varom, hogy minden nap tanulhassak, olvashassak, beszelgethessek es megismerkedjek a tobbi csoporttarssal is. Tobb, mint 1000en vagyunk, utoljara akkor neztem a letszamot, amikor felhivta az egyik classmate a figyelmunket, hogy ‘Figyeltetek, hogy pont 1111en vagyunk?’ Olyan jo volt! Egy ujabb megerosito jel volt az is :-) De szerintem tobb, mint 1200an vagyunk azota, igy lehetetlen mindenkit megismerni, de szep lassan azert egyre tobbekkel ismerkedek en is, ami mindig olyan oromteli!

Hol hangosakat felkacagok, olyanokat irnak, hol a konnyek todulnak fel bennem, annyi tanitason mennek emberek keresztul es osztanak meg ezekbol a tanitasokbol velunk is egy-egy szeletet… Ezernyi inspiralo tortenetet hordoz mindenki magaban, es fantasztikus az az oszinteseg, nyitottsag, ami annyikat jellemez, es ahogy aprankent nyilik meg lelki szemeink elott egy-egy ujabb elet, elettortenet… nem gyozok halat adni minden nap es minden pillanatban, hogy ennek az elmenynek es gyonyoru kozossegnek a resze lehetek es tanulhatok mindenkitol! Nem veletlen hangzik el minden nap, hogy ‘Remember, this is probably the best year of your lives, enjoy it”. Idonkent olyan mintha beleultem volna egy gyonyoruen ragyogo szivarvanyszinu leggombe, ami repit egyre magasabbra es magasabbra a tobbiekkel egyutt es tanit az elet minden aspektusarol! Nem erzem a hatarokat, hogy messze lennenk egymastol, sot, eroteljesen az az erzesem tamad, hogy nekunk igy mindannyiunknak talalkoznunk kellett az eletben, es egyutt megtapasztalni ezt a fantasztikus evet, akarhol is legyunk a vilag barmely pontjan! Azt hiszem ennel inspiralobb szellemi elmenyt meg soha elotte nem kaptam az elettol! Bar ehhez hasonloak voltak a Theta Healing kurzusokon tapasztalt gyonyoru elmenyek is, de ez meg annal is nagyobb volumenu!

Memoirs of living in KoreaS kozben akaratlanul is feljonnek a Koreaban tapasztalt elmenyek is, amik eddigi eletunk legnagyobb tanitasait adtak – es amiket mind az ottani emberek altal kaphattunk! Plane, hogy ujra osz van. Ismertek mar, oktobertol nalam elojonnek a koreai emlekek es mintha a lelkem egy darabkaja ilyenkor visszaszallna es ujra elne ezeket a fantasztikus elmenyeket… ez a poszt, amit meg rogton kikoltozesunk utan 4 honappal irtam Seoulban, ma is ugyanolyan intenzitassal el bennem: http://sunnywalk64.wordpress.com/2006/11/04/gondolatok-2/ Minden ev november 4en el szoktam kuldeni Gabor ocsemnek…

Olyan fontosnak tartom a megosztast, annyit tanulok en is masoktol, akik oszinten es nyiltan megosztjak eletuk fontos elmenyeit. Olyan inspiralo tud lenni! Olyan fontosnak tartom, akarcsak a napi halaadast – ahogy mondjak: Gratitude is the Attitude! Olyan jo, hogy az iskola erre is osztonoz bennunket, hogy reggel-este irjuk le gondolatainkat, mit szeretnenk aznap elerni, megcsinalni, milyen lepeseket erzunk fontosnak, hogy elerjuk a celjainkat rovid es hosszutavon, es milyen szeretetteljes gondolatokkal terunk nyugovora a nap vegen… En halat adok a reggeli napfelkeltetol kezdve, a csaladomert, az emberekert, akik korulvesznek, az egeszsegunkert es boldogsagunkert, a vilag megannyi szepsegeert, amire en olyannyira erzekeny vagyok es kulonosen fogekony. Azert, mert nem akarok tokeletes lenni, csak emberi es emberseges. Azert mert tudok masok oromenek is orulni, es szurkolni mindenki mas sikereert, egeszsegeert es boldogsagaert is! Hiszen, ‘Nobody can prosper unless others also prosper’. Egymas sikerenek orulni annyit jelent, hogy megengedjuk sajat magunk szamara is eletrehivni es megelni a sikert! A siker szamomra pedig egyenlo a boldogsag, harmonia es onmagunk oromteli megelesevel! Szamomra ugy erzem ezek a legfontosabbak az eletben.

S hogy irjak meg egy kicsit az iskolarol, olyan inspiralo ajanlott olvasmanyaink vannak, mint pl May Cause Miracles by Gabby Bernstein vagy The Kind Diet by Alicia Silverstone, Eat to Live by Joel Fuhrman, The Fire Starter Sessions by Danielle LaPorte es meg sorolhatnam. Ugy erzem, ha egeszen kicsi kortol ilyen jellegu es ennyire kreativ iskolak leteznenek mindenutt, mindenki alma lenne, hogy tanulhasson! Tudom leteznek ilyenek mindenfele, de nem ez a mainstream (good is not great, good is the enemy of great), de amirol pl Logan La Planet is mesel szenzacios TED talkjaban az annal inspiralobb!

Es akkor most ideznek ket dolgot Gabby konyvebol. Az egyik a felelem es szeretet orok kerdeskore. Nem mindegy az ember melyik energia csoportbol eli mindennapjait, eletet. Felelembol vagy szeretetbol. Mibol hozza a donteseit?! Akkor lehetunk autentikusak lelkunkhoz es igazi onmagunkhoz, ha mindig minden esetben a szeretetre hallgatunk – de ezt erezzuk es tudjuk, hogy igy van, megis idonkent meg akarunk felelni kulso elvarasoknak. Neha nem is tudatosan…

Irjuk ki a kovetkezoket magunk szamara, vagy csak elmelkedjunk, meditaljunk rajtuk:

”There’s always a loving perspective. Today I welcome new perceptions. I am willing to let go of my old limiting beliefs and let love enter in. I choose to believe that there is always a loving perspective. I choose to see love.”

Az alabbi pedig egy kis levelke lelki utmutatonknak (our inner guide), amit Gabby azt ajanlja, irjunk ala es tegyuk ki a vision boardunkra (Remelem van sokatoknak. Nekunk gyonyoruen mukodik. Mi tobb, nekunk a haloszobanak az egyik teljes fala is vision boardkent szolgal tele gyonyoru kepekkel, almokkal, es gondolatokkal), vagy ahol szem elott van, hogy erezzuk, mindig van valasztasi lehetosegunk, hogy szeretetbol hozzuk meg donteseinket, lassuk es latassuk a vilagot ♥

DSC_0002

”Dear Inner Guide,

I am committed to transforming my fears to love. I will open my heart and mind to love and I will let my intuition guide me. I welcome all the spiritual assignments that may come and I am ready, willing and able to smother my fears with the light of love. I choose to see love instead of fear.”

Helping and inspiring others ♥

If you’re feeling helpless, help someone. ” Aung San Suu Kyi

DaniOlyan erdekes, s kozben megis teljesen termeszetes, hogy hetrol-hetre, naprol-napra, miota elkezdodott a suli, egyre tobbet hasznalom ujra a Theta Healinget. Nemcsak magam/magunk szamara, hanem fokozatosan egyre tobbeknek is a vilag kulonbozo tajain, Yokohamatol-Torontoig, hiszen a Theta Healing idon es teren kivul dolgozik. Segit felismerni es elengedni vagy lecserelni olyan negativ hitrendszereinket, amik blokkolnak bennunket abban, hogy teljes es boldog eletet elhessunk. Hiszek benne en is, ahogy az annyiszor elhangzik ‘that we’re spiritual beings having a human experience, not human beings having a spiritual experience’, azaz elsosorban spiritualis lenyek vagyunk, akik mind szeretet energiabol vagyunk es taplalkozunk. negativity brings down your immune system Az IIN programja meg ezzel kapcsolatosan is csodalatosan osszhangban van azzal az ertek- es hitrendszerrel, amit en is kepviselek. Mindenki szamara a legfontosabb az eletben a szeretet, enelkul se boldogok, se egeszsegesek nem lehetunk. Teljes mertekig egyetertek azzal, hogy az egeszseges emberi kapcsolatok, a rendszeres testmozgas, sajat eletfeladatunk megvalositasa es a rendszeres spiritualis gyakorlatok fenntartasa az, ami az ember elsodleges taplalekanak szamit, ahogy ezt az IIN is tanitja! Az etel maga csupan masodlagos szerepet tolt be! Az masodlagos taplaleka az ember szamara. Egy ponton tul az ember hiaba eszik tisztan es egeszsegesen, semmit nem er, ha tele van felelemmel, negativ gondolatokkal, haraggal es neheztelessel. surround yourself with people who life you upOlyankor nincs az a mennyisegu zold turmix, zoldseg, gyumolcs, ami segitene…

Toltsunk minel tobb idonket olyan tevekenysegekkel, amiket szivbol teszunk es elvezzuk. Vegyuk magunkat olyan emberekkel korul, akik ‘felemelnek’, es a legjobbat hozzak ki belolunk, nem pedig olyanokkal, akik lehuznak es nem latjak meg egymasban az isteni teremtmeny tisztasagat ♥

S hogy ujra Mark Hymant idezzem: ”Repeatable path to guaranteed happiness, even joy is to serve others with love and compassion. That’s it.” Azaz, az ut a boldogsaghoz es oromokhoz nem mas, mint masokat segiteni oszinte feltetel nelkuli szeretettel es egyutterezven veluk. Ennyi.

Csodalatos erzes egymasnak segiteni es egymast inspiralni! Engem az iskola minden egyes nappal nemcsak tanit, de inspiral is az osszes diakkal egyutt. Nagyon jo, hogy mindenkit arra osztonoz, hogy probalja megtalalni a sajat maga szamara legmegfelelobb ‘spiritual practice-t’/spiritualis gyakorlat, amit nap, mint nap gyakorolhat. Jelenthet ez annyit, hogy kovetjuk es tiszteljuk a termeszet es evszakok valtozasat, vagy minden nap leulunk meditalni vagy csak hagyunk magunknak idot a szemloledesre, hogy elgondolkozzunk az elet ertelmen, hogy kik vagyunk valojaban es honnan jottunk, mi a mi eletfeladatunk. Nemcsak endokrin es idegrendszerunkre hat nyugtatolag, de a boldogsag es felelem nelkuli eleterzeset is noveli bennunk! Segit kapcsolodni belso es kulso vilagunkhoz es harmoniat teremteni a ketto kozott. Ha belegondolunk, teljes mertekben kolcsohatasban elunk kulso kornyezetunkkel hiszen ugyanugy szuksegunk van az elethez a nap melegere, levegore, mint a vizre es a termeszet adta gyonyoru friss taplalekokra. Ha raleltunk vagy el kezdjuk szep lassan kialakitani a szamunkra legmegfelelobb spiritualis gyakorlatot, hozzasegit testi-lelki-szellemi szinten a bennunk es korulottunk levo harmonia megteremtesehez!

Mantra for today: ”I know what love and joy feels like and I know how to take care of myself and recognise the things that serve me in my life” ♥ Have a beautiful day!

Mai mantra: Tudom, milyen erzes a szeretet es az orom. Tudom hogyan gondoskodjak magamrol, es felismerem azokat a dolgokat, amik szolgalnak engem az eletem soran. Legyen gyonyoru napotok ma is!

Az alabbi videot mar tobbszor ajanlottam kommentekben, de most ugy ereztem ide is ki kell tennem, hatha valaki vegig nezi! Szerintem rendkivul enlightening & uplifting ♥

La terraza florecida

 terazza florecidaMivel minden evben teszek fel a teraszrol kepeket, hogy hogyan alakitom ki, iden sem marad ez el, csak atkerul erre a blogra :) Tegnap ugyanis megkapta az idei facelifting-et :) es mivel a tobb eves zold szonyegunk megadta magat a marciusi esozesekben, kikerult a joga/vendegszobabol a viragos szonyeg, s igy reggelente mar kint a teraszon jogazom es meditalok, mindezt a jazminbokor, narcisz, furtosgyongyike es hortenzia isteni bodito illataval megkoronazva. Gyakorlatilag nalunk is egyik naprol a masikra koszonotott be a multheten, csak tavasz helyett egybol a nyar 28-30fokkal, de a hosszura nyult 15 fokos tel utan + a kb 5 heten at tarto allando esozes utan nagyon jol esik mindenkinek es igazsag szerint a nyari szinunk is mar megalapozodott :)

Olyan jo ugy felkelni, hogy egybol a ‘kertunk’ fele veszem az iranyt, es ott iszom meg a reggeli team a meg szinte teljes csendben, csak a madarak csicsergeset hallgatva. Danival ujra gyalog/biciklivel jarunk az iskolaba. Utkozben viragot szed imadott tanitonenijenek, akinel varazslatosabb tanitonenit el sem tudnank Daninak kepzelni, es ez a szeretett kapcsolat teljesen kolcsonos. A legutobbi ertekelesben is mindenhol azt irtak, hogy Dani es siempre alegre y cariñoso – azaz Dani orokke boldog es csupa kedvesseg! Dani az, aki mindig visz valamit a tanitonenijenek – telen mindig rajzolt neki vmit es azt vitte be, vagy epp egy utkozben talalt szep oszi falevelet, amikor melegebb napra ebredtunk. Miota pedig minden viragzik, kicsi vadvirag csokrokat szed neki :)

viragszedesAnnyi, de annyi szeretet, kedvesseg es gondoskodas szorult a lelkembe, hogy el vagyunk arasztva mi is es masok is, akik a kozvetlen kornyezetunkbe tartoznak. Minden nap halat adok a boldogsagaert, egeszsegeert, es hogy ilyen mertekben kepes kimutatni mar most a szeretetet, segitsegnyujtast es gondoskodast! Van, amikor reggelente felalomban keres meg engem es bujik az olembe es medital velem egyutt :) De van, amikor a parkban jatszva egyszer csak el kezdi a tolem latott joga gyakorlatokat :D Minden, de minden ragad ra, meg ugyis, hogy sokszor csak felszemmel koveti, hogy mit teszek mikozben o jatszik. Ert es lat mindent, minden szinten es melysegben! (Pl szokott az emberisegnek energiat kuldeni, hogy ne bantsak az allatokat, vagy meseli, hogy a pajtasai felnek a hangyaktol, o meg uj hangyavarat epit nekik, vagy hogy majd elvisz legkozelebb egy hangyat a tengerpartra, hogy kicsit o is vilagot lasson, aztan majd visszahozzuk – imad utazni tovabbra is!) Fantasztikus eszmecserekbe lehet vele bonyolodni, imad az ELETrol es a Vilagrol kerdezni, mindent, de mindent tudni szeretne. Meg fogok rola irni a kovetkezo posztban, mert mar regen irtam rola es anya is kulon kerte :))

Az egyetlen jelenlegi nehezseget csak az okozza, hogy este fel 10ig vilagos van, a jatszotereken is ujra 9ig lent vannak a gyerekek, es csak este 10 korul kerul agyba, mert addig ameddig le nem megy a nap, addig o sem tud elaludni, szoval a nappal egyutt fekszik es kel, mint a ‘tyukok’ ;-) Hetvegen pedig mindig potol egy-egy nagyobb delutani autoban alvassal – megj. itt 4 eves kortol nincs delutani alvas a suliban.

A tej es tejipar – es ami mogotte van – illetve mi szukseges valojaban az eros csontokhoz?

S akkor jojjon az elmult felvezeto posztok utan az a poszt, amit hetek-honapok ota probalok megfogalmazni, sok-sok utanaolvasas, forditas, iras es siras, majd ujabb atiras utan, ime: a tej es tejtermekek, es minden, ami mogotte van, mert ugy erzem errol is fontos beszelnunk!

KOZELITSUK MEG ELOSZOR A TEMAT ETIKAI OLDALROL

Ez az, amibe az elso 30 evemben sajnos nem gondoltam bele. Meg ma is nehez szivvel nezek vissza, de be kell latnom, egyszeruen nem alltam keszen, hogy befogadjam ezeket az informaciokat, amikrol a kovetkezokben irni fogok, de ki tudja, talan az alabbi poszt masoknak is segitseget nyujt tisztabban latni a dolgot, amit oly sokaig probaltak takargatni a tejipar kepviseloi is, de mara annyi, de annyi dokumentfilm latott napvilagot ezzel kapcsolatban, hogy szinte elkerulhetetlen, hogy ne fusson bele az ember az elszomorito valosagba. Es sajnos nem segit, foleg nem az allatokon, ha elforditjuk a fejunket, es ugy teszunk, mintha a problema nem letezne, mert csak azzal valtoznak a dolgok, ha felvallajuk oket es beszelunk roluk. Akkor is, ha nehez! Nem harcolni ellene, hanem tiszta szivvel felszolalni es tenni azert, hogy ez megvaltozzon!

First and foremost: 

”Cows produce milk for the same reason that humans do: to nourish their young.” PeTA.org – The Dairy Industry

”The natural purpose of cow’s milk is to feed baby cows. When the baby cows grow up, they, too, stop drinking milk and shift to eating grass. We are the ONLY species on earth that not only refuses to give up milk but furthermore insists on drinking the milk of another species!’Kimberly Snyder – Dairy was never intended by nature for human beings to consume. Period. (Forras)

538831_279243822175788_655977513_nEtikai alap kerdes: az emberen kivul vajon miert nincsen mas emlos a Foldon, aki mas faj anyatejet inna meg felnott korban is? Valoszinuleg azert, mert nem termeszetes. A termeszet a bocitejet az ujszulott kisbociknak szanta, nem pedig az ember szamara. A tehen nem magatol ad tejet, ahhoz eloszor mestersegesen meg kell termekenyiteni, es elvenni tole borjait. De lassuk sorban:

Vajon hany ember gondol bele, amikor leemel egy doboz tejet a polcrol, mi minden tortenik mielott az a tej a polcokra kerulne? 

–  Eloszor is, a teheneket eroszakkal megtermekenyitik, majd a kis borjukat szules utan egy nappal elszakitjak az anyjuktol, akik hangosan es fajdalmasan sirnak kicsinyeik utan, s akiket ezekutan brutalisan racsatolnak a fejogepekre, mikozben iszonyatos fajdalmaik vannak az embertelen banasmodtol, amiben tartjak oket, az allando togy gyulladastol, amiben szenvednek. Novekedes serkento hormonokat adnak nekik, hogy 4 es felszer annyi tejet tudjanak lefejni toluk, mint amire termeszetes modon kepesek lennenek. S hogy ezt a kegyetlen allapotot elviseljek folyamatosan antibiotikummal kabitjak el oket. Ennyi az eletuk. Csak arra kellenek, hogy tejet vegyenek el toluk. Senki nem torodik veluk, semmilyen szinten. Ezt nevezik kizsakmanyolasnak es visszaelesnek, amiben a legtobb ember nem is tudja, hogy resztvesz azzal, hogy megveszi a tejet, joghurtot, sajtokat a legjobb szandekkal…

– Az ujszulott borjukat (himeket) – amiket a tejipar ‘mellektermekeinek’ tekintenek – miutan elvettek az anyjuktol bezarjak oket egy sotet szuk kamraba, ahol olyan szorosan kotik oket oda, hogy mozdulni sem tudnak – igy tartjak a husukat puhan – illetve, hogy meg feher is legyen az a puha borjuhus – likvid allagu taplalekon tartjak oket, ami nagyon alacsony vastartalmu es szinte semmi tapanyagot nem tartalmaz. Ez a kimeletlen banasmod teljesen lebetegiti a szerencsetlen allatokat, akik emiatt szinte allando jelleggel verszegenysegben, hasmenesben es tudogyulladasban szenvednek! Forrasok: Innen, Innen, Peaceable Kingdom.org es egy eloadas a Princeton Egyetemrol!

Akarki, akarmit mond, nem hiszem el, hogy az a fajdalom es szenvedes, amin ezek az allatok keresztulmennek nem kerulnek be az ember szervezetebe es jelennek meg kesobb betegseg formajaban.

KORNYEZETKAROSITO HATASA

Az ENSZ felhivasaban szerepel, miszerint az ivoviz keszlet elhasznalasaert 70%ban a hus es tejipar felelos! A termofold felhasznalasaert 38%ban! Mig a vilag uveghazhatast okozo gazok kibocsatasaert 19%ban! ”Globalis atteres vegan, azaz teljeseggel novenyi taplalkozasi formara letfontossagu, hogy megmentsuk a vilagot az ehezestol, az energiaszegenysegtol es az eghajlat valtozas legrosszabb hatasaitol!”

”A global shift towards a vegan diet is vital to save the world from hunger, fuel poverty and the worst impacts of climate change, a UN report said today.”

NEZZUK MEG MINDEZT AZ EGESZSEGRE NEZVE IS

”Dairy Products Taste Delicious—Actually the Additives Do  

Undoubtedly, consumers love ice cream, cheese, yogurt, and butter.  But the reason is, they are loaded with sugar and salt; otherwise no one would eat them. The more sugar, the greater the attraction to dairy; witness ice cream with 52% of the calories as sugar.” (Forras)

A tej es tejtermekek azert tunnek izletesnek, mert miutan pasztorizaltak oket, tomenytelen cukrot es sot adnak hozzajuk. De tartalmaznak mindenfele allergent, sok fajta hormonokat, zsirt, koleszterint, gyomirtot, novenyvedo szereket, dioxint, antibiotikumot, gennyt, vert, uruleket, bakteriumokat es virusokat..stb! S ezek mind belekerul a tejtermekekbe. (Forras) Ezt emeli le az ember a polcrol, amikor beter a kozertbe ‘kenyerert es tejert’. Ezt nevezi az emberek tobbsege tejnek. S mindezek mellett meg el is hitettek velunk, hogy az embernek szuksege van tejre es tejtermekekre.

De alljunk meg egy pillanatra ujra, nem azert alkotott meg a termeszet ugy, nemcsak bennunket embereket, de a tobbi emlost is, hogy miutan nincs mar szuksegunk anyatejre, mas forrasokbol kapjuk meg az alapveto fontossagu tapanyagokat, ne mas faj anyatejebol? Erdekes, hogy ez minden mas emlos eseteben termeszetesseggel mukodik, csak az ember talalja ugy, hogy szuksege van mas allatok tejere. De mi is van valojaban a tejben? Arrol ITT olvashattok reszletesen: http://rense.com/general26/milk.htm

A kovetkezo reszlet a 2006-ban megjelent Brit Orvosi Folyoirat oktoberi szamabol szarmazik, melyben azt a kerdest feszegeti az orvosi egyesulet, vajon nem-e artanak azzal a gyerekeknek, hogy annyi kalciumot ajanlanak fogyasztasra? A gyerekkori sulyos elhizas ugyanis minden nyugati orszagban gyorsan novekvo tendencia, amiben a tejtermekek – mint elsodlegesen ajanlott kalcium forras – nagy szerepet jatszanak mind a magas zsir es cukor fogyasztasban! Ezt megfejelve, a Fold lakossaganak 75%a eleve laktoz erzekeny az anyatejtol valo elvalasztas kovetoen es emiatt nem toleraljak jol a tejet es mas tejtermekeket sem. (Megj. tobb forrasban is olvastam, hogy az emberek nagyreszenek a szervezete egyszeruen nem termel tobb laktaz enzimet az anyatejtol torteno elvalasztas utan  – azaz valoszinuleg maga a termeszet sem veletlen igy alkotott meg bennunket! Az anyatejen kivul valojaban nincs szuksegunk tejre. Minden szukseges tapanyagot be tudunk termeszetes uton is szerezni, ha valtozatos novenyi etrenden elunk es igy meg allatok millio sem szenvednek! Raadasul ott vannak boseggel a novenyi tej es novenyi tejtermekek, mint alternativak, mostmar a legtobb helyen, sot hazilag is el tudja maganak kesziteni az ember mandulabol, kokuszbol, zabpehelybol…stb – azaz win-win helyzet mindenki szamara!) Ehhez meg hozzajon, hogy szamos kutatasi eredmeny arra enged kovetkeztetni, hogy a tehentej fogyasztasa osszekapcsolhato bizonyos daganatos megbetegedesekkel is, mondja a cikk. (Forras)

Menjunk tovabb…

Ahogy a videoban Dr Mark Hyman is felhivja ra a figyelmet, (Megj. Dr Mark Hymanrol mar tettem emlitest a funkcionalis orvoslas jegyeben, egy TED video kapcsan), soha egyetlen tanulmany nem tamasztotta ala, hogy a tejtermekek fogyasztasa csokkentene a csonttoreseket, ellenkezoleg, szamtalan vizsgalat mutatta mar ki, hogy a tejtermekek fogyasztasa, mivel savasitja a szervezetet hozzajarul a csontokbol torteno kalcium kivonashoz! De vajon a kalcium-e a legfontosabb asvanyi anyag, amire szuksegunk van ahhoz, hogy eros csontozatunk legyen? Dr. McDougall szerint is, a mitoszt, hogy a csontritkulast a kalciumhiany okozza, arra talaltak ki, hogy a tejtermekeket el lehessen adni. A legtöbb kalciumot ugyanis az amerikai es nyugati nok fogyasztjak, es ok szenvednek a legtobbet a csontritkulastol. (Forras)

”Consistently, when populations of people who eat different diets are compared, rates of hip fractures increase with increasing animal protein consumption (including dairy products).  For example, people from the USA, Canada, Norway, Sweden, Australia, and New Zealand have the highest rates of osteoporosis.14,15  The lowest rates are among people who eat the fewest animal-derived foods (these people are also on lower calcium diets)—like the people from rural Asia and rural Africa. 14,15  Dietary protein correlates directly with the dietary acids consumed.” (Forras)

Az oszteoporozis aranya konkretan azokban az orszagokban a legalacsonyabb, ahol a legkevesebb allati eredetu taplalekot fogyasztjak az emberek – Azsia es Afrika videki reszein!

(Kiegeszites: Oszteoporozis, orvosi kifejezes, ami a csokkentett csontsurusegre, illetve a csont mikrostrukturajanak degeneraciojara utal. Bar nem feltetlenul van specifikus tunete, de a gyengebb csontszerkezet miatt fokozotabban torhet a csontozat. Egyszeruen mondva, az oszteoporozis a csontreszorpcio es a csontkepzodes kozotti egyensuly felborulasa. Mig gyerekkorban nagyobb merteku a csontepules folyamata, addig felnott korban nagyobb a csontreszorpcio. A kinai gyogyaszat (TCM) ugy tartja, hogy a csontokat a vese szabalyozza, mely az elsodleges forrasa az elet esszenciajanak, a Yin es Yang energiaknak. Eppen ezert, az eros es egeszseges vese funkciok biztositjak a boseges tapanyagot, mely az eros csontokhoz (is) szuksegesek. Amikor a vese legyengul, a csontvesztes gyorsabb merteku, mint a csontkepzodes. Az elhuzodo vagy sulyos vesebetegseg tehat hozzajarul az oszteoporozis kialakulasahoz. Forras. )

Nezzunk ujabb peldakat:

Egy afrikai no akar 10 bebit is kepes szoptatni 10-10 honapon at, es ugyanolyan eros csontozattal rendelkezik meg 70 evesen is, mint amilyen mondjuk egy atlagos 20 eves amerikai nonek van! Az eszkimok, akik 250-400gram feherjet fogyasztanak halbol, rozmar es balna husbol, es 2200gram kalciumot halcsontokbol, a vilagon a legmagasabb aranyban szenvednek az osteoporozistol az egesz vilagon! 

Mindezek tetejeben a tehentej tele van egeszsegre artalmas szaturalt, azaz telitett zsirokkal, mint minden mas allati eredetu taplalek is, ami hozzajarul a sziv- es errendszeri betegsegekhez, illetve tovabb sulyosbitja az irritabilis bel szindromat. A tejtermekek fogyasztasa tovabba hozzajarulhat a kovetkezo egeszsegi problemakhoz is: kulonfele allergia, asztma, kronikus fulgyulladas, hosszan elhuzodo felsoleguti betegsegek, autoimmun betegsegek, 2es tipusu cukorbetegseg, elhizas, kronikus szekrekedes, a szervezet elsavasodasa, kulonbozo rakos megbetegedesek eloidezesehez…stb

”Nature packaged her foods so effeciently that developing a disease due to calcium deficiency is nearly impossible on a diet of plant food!”

Azaz a termeszet olyan tokeletesen talalja a novenyi taplalekokat, hogy barmifele betegseg kalcium elegtelenseg miatt nagyjabol lehetetlen, hogy kialakuljon, ha az ember tiszta novenyi etrenden el!

Ahogy ezt a Nutrition for Health kepzesen is tanulhattam, a kalcium beepulese egy nagyon hosszu folyamat, s a szervezet nem kepes nagy adagokban felszivni a kalciumot. Ezert sokkal jobb megoldas, ha az ember kisebb adagokban fogyaszt kalciumot es lehetoleg whole food formajaban, azaz teljeserteku elelmiszerekbol nyerven, mint pl narancs, mandula, zoldek, huvelyesek (bab, csicseriborso, lencse), tengeri algak, magvak: szezammag, napraforgomag, lenmag; brokkoli es kelkaposzta, szaritott fuge, sargabarack…stb

A politikai es penzugyi kapcsolatainak koszonhetoen a tejipar kepviseloi tovabbra is azt mondhatnak, amit akarnak, kutatasokat vehetnek meg, hogy az o javukat szolgalja, es gyakorlatilag senki nem allithatja meg oket, hacsak egyeni szinten be nem indulnak a valtozasok. Az egyetlen kerdes, amit a fogyasztok feltehetnek maguknak, ugy hogy tenyleg magukba neznek es elgondolkoznak a kerdesen: Vajon miert az ember az egyetlen allatfaj, ami egy masik faj tejet issza, elvalasztas utan is? Valoszinuleg tartjuk, hogy a termeszet ugy teremtett volna meg bennunket, hogy az eletunk kockaztatasaval kellene a szukseges tapanyaghoz (mint kalcium) jutnunk, mas fajok altal? (Forras)

10.000 evvel ezelott az ember meg nem haziasitott semmilyen allatot, addig sem ittak mas allatfaj tejet, most sincs ra szukseg.

MITOL LESZ EROS A CSONTOZATUNK?

For Starters: Most children have no problem developing normal healthy bones. In fact, children in Japan, China, and other countries consume much lower levels of calcium than their North American peers and still develop strong, healthy bones. That’s because the human body is an efficient regulator of bone growth.

Forras: Physician Committee for Responsible Medicine  http://www.pcrm.org/search/?cid=127

Eloszor is: a legtobb gyereknek semmifele problemat nem okoz, hogy egeszseges es eros csontozatot ‘novesszen’. Mi tobb, a japan, kinai es azon mas orszagok gyerekei, ahol lenyegesebben alacsonyabb a kalcium fogyasztas mint pl Eszak-Amerikaban, ugyanolyan egeszseges es eros csontozattal rendelkeznek. Ami annak koszonheto, hogy az emberi szervezet csodalatosan es hatekonyan szabalyozza a csont novekedest!

Akarcsak a hajunk, kormunk a csontozatunk is egy allandoan megujulo elo szovet! Eletunk soran a csontjaink folyamatosan vesznek es adnak le kalciumot mas asvanyi anyagokkal egyutta kalcium csak EGY asvanyi anyag a sok kozul, ami tobbek kozott szukseges a csontepiteshez. Ez a termeszetes folyamat jo nehany tenyezovel osszefugg meg, mint eletstilus, taplalkozas, testmozgas, hormonok… stb

A csont megujulasi folyamat soran a kalcium es egyeb asvanyi anyagok miutan kikerulnek a csontozatbol, bekerulnek a veraramba, amit aztan a vese szur at es enged tovabb ki vizeleten keresztul. Tehat minimalizalni ezt a fajta asvanyi anyag veszteseget mindenkeppen jo strategia a csontok megvedese szempontjabol, de alapvetoen megegyszer ez egy teljesen termeszetes folyamat!

A legfontosabb tenyezok, amik befolyasoljak egy gyerek egeszseges csontozatanak fejlodeset felnott korra a kovetkezok:

– mozogjon minel tobbet! (Felnottkorban a sulyemelo gyakorlatok, futas, joga es minden olyan testmozgas, ami erositi a test szerkezetet, nagyszeruek az oszteoporozis megelozeseben!)

– fogyasszon minel tobb gyumolcsot es zoldseget es altaluk juttassa a szervezetet a szukseges asvanyi anyagokhoz!

– jusson elegendo D vitaminhoz a szervezete napsutes altal, ami segiti a beleket, hogy felszivja azokat az asvanyi anyagokat, melyek szuksegesek az eros csontozathoz. (Forras) (Ez is magyarazza, hogy  azok a termeszeti nepek, ahol alacsony a kalcium fogyasztas, de napjaik nagy reszet a szabadban toltik, mozognak, dolgoznak a foldeken, nem szenvednek csontritkulasban)

Walter Willett, M.D., Dr.P.H., who chairs the department of nutrition at the Harvard School of Public Health: “If you want to prevent fractures, don’t drink the milk, but take your cow for a walk!” Vagy, ahogy ironikus humorral Walter Willett mondja: Ha szeretned megelozni a csonttorest, ne idd a tejet, hanem vidd el setalni a tehenet!”

A csontokba torteno kalcium beepuleset ugyanis tobbek kozott a D-vitamin segiti elo, mig pl a magas foszfortartalom illetve tul sok zsiradek gatolja. Noveli a kalcium beepulest meg a C vitamin, ugyanis a C vitamin felelos a kollagen gyartasert, ami a kotoszovet, amihez az asvanyi anyagok tapadnak csontkepzodes soran!

Tovabbi forras

A K vitamin stimulalja a csontkepzodest. Konkretan D es K vitamin nelkul nem tudnanak az asvanyi anyagok beepulni a csontokba. Ez is az egyik magyarazata annak, hogy azok a termeszeti nepek, akik alacsony mennyisegu kalciumot fogyasztanak, de sokat vannak a napon es mozognak, nem ulnek egesz nap bent a lakasban, eros csontozattal rendelkeznek. K vitamint elsosorban sotet leveleszoldekben, babban, brokkoliban, kaposztaban, savanyu uborkaban, aszaltszilvaban, chiliben, spargaban stb talalunk.

Tovabba a kalium csokkenti a kalcium kivonasat a szervezetbol es noveli a csontkepzodes merteket. (Forras) Kalium forras pl a narancs, krumpli, a legtobb huvelyes… de a nutritional chartbol mindig tajekozodhat az ember, hogy melyik vitamin es asvanyi anyag milyen novenyi taplalekban fordul elo a legnagyobb mertekben: http://www.health-alternatives.com/minerals-nutrition-chart.html

De mint tudjuk es irtam is mar korabban rola, a vitaminokat, asvanyi anyagokat es a tobbi tapanyagot sem kulon-kulon kell nezni, hanem osszefuggo egeszeben, ezert fontos minel tobbfele zoldseget, zoldet es gyumolcsot fogyasztani es elsosorban ezek altal hozzajuttatni a szervezetet a megfelelo tapanyagokhoz. Testunk es a termeszet pedig tudja a dolgat!

A csontritkulas elkerulesehez meg a kovetkezokkel jarulhatunk hozza:

– csokkentsuk a so (sodium) bevitelet – (itt jegyeznem meg, hogy a napi maximum so/sodium bevitele nem ajanlott, hogy 6g so ill 2.4/2400mg sodium/nap-nal magasabb ertek legyen, aminek kapcsan a Nutrition for health and disease prevention kurzus alatt – amit azota befejeztem – amikor a daganatos megbetegedesek taplalkozassal megelozheto ajanlasairol tanultunk, kiemeltek Magyarorszagot, ahol haromszor annyi a sodium/so fogyasztas mint a vilag barmelyik mas pontjan! Nem csoda hat, hogy az elmult evekben annyiszor kuldtem vissza kulonbozo ettermekben eteleket,  amikor Mo-on voltunk, mert ehetetlenul sosnak talaltam oket! Szamomra enyhen szolva megdobbeneto volt a teny, hogy egy amerikai kurzus keretein belul ez is kiderult)

– csokkentse az ember az allati eredetu feherje beviteli mennyiseget, vagy optimalis esetben, ha teheti, ugy ahogy van kerulje oket es folytasson novenyi eredetu taplalkozast (Forras)

– kerulje a szensavas cukros uditok fogyasztasat (Forras)

– ne dohanyozzon es kerulje a koffeint

Ezenkivul fontos a megfelelo minosegu es mennyisegu alvas, pihenes, rekrealodas, stressz csokkentes, es megfelelo tapanyagdus taplalkozas

(Forras)

ZARO MEGJEGYZES

Igyekeztem minden oldalrol korbejarni a temat es olyan hiteles es halado gondolkodast kepviselo forrasokbol osszegyujteni az informaciokat es hivatkozasokat, mint peldaul:

PeTA.org oldalarol, ami a vilag legnagyobb allatvedo szervezete, akik segitenek tajekoztatni mindenkit, hogyan lehetseges elkerulni, hogy az allatoknak hosszutavon szenvedest, fajdalmat okoznank, vagy visszaelnenk veluk (mint pl cirkusz, ruha ipar, allatkiserletek, ipari allatfarmok…stb) anelkul, hogy esetleg tudataban lennenk.

A funkcionalis orvoslas (amikor nem a tuneteket kezelik, hanem a betegseg mogott huzodo okokat keresik meg es dolgoznak ki szemelyre szabott teljeskoru terapiat a gyogyulasra!) legkimagaslobb orvosainak alatamasztasaval.

ENSZ kozlemenyeire es felhivasara hivatkozva.

Vilaghiru egyetemi kutatasok eredmenyeire, eloadasaira, nemzetkozi tanulmanyokra, mint China Study, nemzetkozi orvosi bizottsagok kijelenteseire, mint amilyen a Physician Committee for Responsible Medicine.

Valamint vilaghiru orvosok es taplalkozas szakertoktol szarmazo ajanlasokbol.

Termeszetesen sok informaciot lehet meg hozzaadni, szamtalan forrasbol de ugy gondolom ennyi informaciot elolvasni sem keves, nemhogy feldolgozni. S, amit ITT irtam annak idejen, az is all. Nem itelettel irtam a cikket, csupan a tisztan latas kedveert es mert hiszek az ezen iranyba torteno valtozasok emberisegre es Foldunkre gyakorolt hatasainak hosszutavu elonyeiben. A dontest ettol fuggetlenul mindenki maga hozza meg!

… es nagyon koszonom, hogy ennyien megosztottatok az irast!

Update 2013. aug. Novenyi kalcium forrasokrol itt irtam azota ujabb bejegyzest, tovabbi ertekes informaciokkal a komment reszben is: https://happyandsoulconsciousliving.wordpress.com/2013/07/09/novenyi-kalcium-forrasok-2/

Be kind …

Ugy szeretem ezt az idezetet, es egy ma hallott tortenet utan megint csak ez ugrott be… kedvesnek es embersegesnek lenni nem kerul semmibe, megis rengeteget tudunk vele adni embertarsainknak barmilyen idoket is eljunk!

“People are often unreasonable and self-centered. Forgive them anyway.
If you are kind, people may accuse you of ulterior motives. Be kind anyway.
If you are honest, people may cheat you. Be honest anyway.
If you find happiness, people may be jealous. Be happy anyway.
The good you do today may be forgotten tomorrow. Do good anyway.
Give the world the best you have and it may never be enough. Give your best anyway.
For you see, in the end, it is between you and God. It was never between you and them anyway.”  Mother Teresa
—————-
Vagy ahogy Henry James mondta –
“Three things in human life are important: the first is to be kind; the second is to be kind; and the third is to be kind.”
—————–

es Mark Twain – “Kindness is a language which the deaf can hear and the blind can see.”

jazmin

Mar virgazik a kis jazmin bokrunk a teraszon, ezt nektek kuldom ♥

Vitamin L – Fill your day with lots of LOVE

As they say: Love is the best medicine :) I’ve just created my version of Vitamin L for anyone who kindly accepts it and you may take as many vitamin Ls as you like! :) Have an awesome and love-filled day to everyone!

the best vitamin

Mindenkinek mast jelent az egeszseg es boldogsag, es legalabb annyi ut letezik hozza, ahany milliard ember. Egy dologra azonban mindig es mindenkinek szuksege van az eletben :-) Ezert a vitaminos poszt utan, egy hirtelen jott ihlettol vezerelve, kikotortam az egyik kidobott vitaminos dobozt, leteptem rola a papirokat, alaposan megmostam, es ezt varazsoltam belole :-) Vitamin L – L for love :-) Feltettem a polcra es ha barkinek szuksege van ra, csak gyertek erre a posztra es vegyetek belole batran vagy ha meg meg tudjatok menteni a kidobott vitaminos dobozokat, keszitsetek el ti is a sajat polcotokra! :-) S ne feledjetek, nincs felso hatarertek :))

Vitamin L

Szeretetben, vidamsagban es mozgasban gazdag tovabbi szep hetet mindenkinek!!! ♥

made with love