A rendszeres meditálás előnyeiről

korea
Közel 10 évvel ezelőtt kezdtem el meditálni, bár valójában gyerekkoromban sem volt az élmény ismeretlen, mivel szüleink gyakran hallgattatak velünk relaxációs zenéket (4 gyerekkel szerintem ez szükséges is volt). Rám ezek a nyugodt, békés, zenei aláfestéssel történő vizualizációval töltött pillanatok mindig nagyon inspirálólag hatottak. Magával a meditációval komolyabban Koreában találkoztam. Érdekes módon legelőször egy Koreában élő magyar buddhista szerzetes mesélt róla nekünk részletesen egy magyar összejövetelen. De már rögtön a kezdetektől fogva szerettem felkeresni és elidőzni Szöul buddhista szent helyein, amik nemcsak a városban, de gyakran a hegyek mélyén bújtak meg. Ezeket a helyeket valami leírhatatlan nyugalom és béke járt át mindig, amiben szerintem bárki szivesen elidőzik. Valahogy mióta az eszemet tudom mindig vonzott a béke, nyugalom és harmónia, valamint ezek megteremtése és megosztása magam körül.
Ha belegondolunk valójában minden a csendből (a semmi teréből) születik. Ahogy Debussy is találóan fogalmazott: a zene maga is nem más, mint az üres tér a hangjegyek között – the space between the notes.
A elmúlt 10 év alatt természetesen, ahogy én magam is, úgy meditációs szokásaim és rituáléim is változtak. Hol mantrával meditáltam, hol zenére, hol vezetett meditációt hallgattam, hol egyedül, hol csoportosan, hol az ablakon át beszűrődő madárcsicsergésre, tengerpartokon és hegyekben, vagy épp Dani mellett, miközben ő jászott, de volt, amikor a reptéri zaj közepén az aktuális járatra várván. Meditálni bárhol és bármikor lehet – független attól, hogy ki mennyire érzi, hiszi elfoglaltnak magát. Mindenkinek 24 óra áll a rendelkezésére, hogy hogyan osztja be, az elsősorban prioritás kérdése, nem idő. Az utóbbi időben azonban nem mondhatnám, hogy rendszeres meditátor voltam, mindeközben egyre erősődőtt bennem az igény, hogy áttérjek a napi rendszeres kétszeri meditációra. Majd mit ad az élet, egy olyan meditációs kurzus talált rám, ami teljességgel megszólított. Szeretek időről-időre újabb perspektivából és módszerekkel ismerkedni. Motivációt, friss lendületet és nem mellesleg újabb emberi kapcsolatokat is ad.
 meditation-2
Alapvetően nem azért meditálok, mert kell vagy szükségesnek tartanám, egyszerűen azért, mert sokkal jobban érzem magam általa saját bőrőmben annak köszönhetően, hogy tudatosan alakítok időt az elcsendesedésre és befeléfordulásra. Növeli az életminőséget és az élet élvezetét számomra. A meditáció segít érezni és felerősíteni azt a mélyről jövő kapcsolatot önmagunkkal, amivel születtünk. Egyfajta önszeretet kifejeződése is. Segít megadni a vágyott alaphangulatot napjainkhoz.
Én többnyire 5-5:30h-kor szeretek kelni, 20-30 percet meditálni, amiben a végén pár perc hálaadás is benne foglaltatik. Ezután 20 percet jógázom, s közben élvezem a felkelő nap sugarait.
Aki régóta és rendszeresen meditál az tudja, hogy a meditáció nem elvesz, ellenkezőleg, hozzáad az érzékelt időhöz, amivel rendelkezünk. Egy idő után kevesebb alvásra lesz szüksége szervezetünknek, jelentősen javul a koncentrációs képességünk, rugalmasabbá válunk mind mentálisan mind érzelmileg. Békésebbnek és kiegyensúlyozottabbnak érezzük magunkat – kvalitások, amik számomra mind fontosak az életben magához az élethez. Emellett csökken a stressz a szervezetben. Ösztönzi az embert az egészségesebb és tudatosabb életmódra. Erősíti az immunrendszert és lassítja az öregedési folyamatokat is. Folyamatosan növeli a tudatossági szintet és amihez mérten egyre jobban vagyunk képesek kezelni az élettel járó változásokat is. Ehhez azonban idő kell, nem azonnal, hanem folyamatosan érezhetőek ezek a finom élettani változások.
Advertisements

Make time for your dreams

14712983_889685037798917_1475997554501571415_oHa nem szán az ember időt arra, hogy letisztázza magában, milyen életet szeretne teremteni magának, akkor bizony előbb-utóbb azzal szembesülhet, hogy ideje nagyrészét vagy passzivitásban és letargiában vagy panaszkodással tölti vagy az ellen való hadakozással, ami életet éppen él. Változtatni sosem késő! Az ember fantasztikus lény ilyen szempontból is, hiszen bármikor képes megújulni újra és újra az életben. Nem kell a következő életig várni, a reikarnáció valójában egy életen belül lezajlik, akár többször is. Egy a fontos, hogy az ember mindig azt az utat kövesse, ami örömet ad számára, ami életre kelti a lelkét, amit a szive diktál! Az ember sosem a félresikerült döntéseit sajnálja – azokból mindig lehet tanulni – sokkal inkább azokat a lehetőségeket, amiket nem mert megtenni vagy kipróbálni élete során.
Szerintem fontos, hogy időről-időre végig gondoljuk, valóban a saját értékrendszerünk szerint éljük-e az életet, a saját magunk által támasztott prioritások, nem pedig mások elvárásai és jóváhagyása alapján.
Úgy gondolom az életben két nagyon lényeges dolog van, ami értelmet ad az életünknek és utat ad saját magunk kifejeződésének – ez pedig az emberi kapcsolataink és minden, ami azzal jár illetve az alkotás öröme. Úgy érzem, ezek nélkül nincs ember, aki teljes életet tudna élni. Ha gondoljátok, tegyétek fel magatoknak a következő kérdéseket: ”Azt az életet élem, amit a szivem diktál, amit megálmodtam magamnak? Olyan emberek vesznek körül, akik támogatnak, akiktől tanulhatok, akik elfogadnak annak, aki vagyok? A mindennapjaimban hol és miben jelenik meg önmagam kifejezése és az alkotás adta öröm? ” Értelmetlen dolog azzal foglalkozni, hogy mások mit gondolnak a döntéseinkről, ez a mi életünk, egyedül saját magunknak kell azzal elszámolni, hogyan éljük az életünket.

Wellness breakfasts

Nagyon szeretek hétköznap délelőttönként ismerősöket és barátokat áthívni wellness reggelire. Amikor időm engedi akár heti többször is. Mivel a coaching beszélgetések skype-on történnek, igazából ilyenkor van lehetőségem személyesen is megosztani, hogy milyen tápláló csodák is készülnek a konyhánkban. Ha van rá idő, mindezt jógával vagy egy jó kis kardióval a gym-ben kiegészítve. :) Ezek az alkalmak arra is lehetőséget adnak, hogy mélyebben beszélgessünk akár az egészséges táplálkozásról & életmódról, vagy utazásokról és az expat élet velejáróiról. S nem utolsó sorban, íly módon egyre több hasonló gondolkodású emberrel is megismerkedhetem, ami hab a tortán! :)
morning

Ocean & Acceptence

HDRtist HDR - http://www.ohanaware.com/hdrtist/

Az óceán pont olyan mint az élet vagy az ember. Láthatjuk viharosnak, vadnak, békésnek és derűsnek, de bármilyen is legyen úgy csodálatos, ahogy van. Tökéletes példakép vagy épp tükör lehet számunkra, hogy megtanuljuk bírálat nélkül elfogadni saját magunkat is 💕💦
‪#‎oceanlove‬ ‪#‎oceantherapy‬ ‪#‎breathintheocean‬

A teljesség belső hangja

tisztabb-1

Ti hogyan látjátok és értelmezitek az életet? Mi az, ami fontos számotokra? Érzitek és engeditek a változások adta folyamatos áramlását az életnek? Saját értékeitekkel harmóniában élitek mindennapjaitokat, s hozzátok döntéseiteket vagy külső elvásárok alapján? Vajon érzékelitek, hogy minden, amit tapasztalunk az életben, az nem más, mint saját gondolataink általi interpretáció csupán, ami még véletlenül sem fog pontosan egyezni egy másik emberével? Tisztában vagyunk azzal, hogy saját gondolatainkat érezzük, miközben azt hisszük, az a valóság? Hogy a gondolataink tengerében élünk és azok által interpretálunk minden ‘velünk’ történt eseményt?
Gondolataink folyamatosan jönnek és mennek, akkor is ha megpróbáljuk kontrollálni őket és akkor is, ha megengedjük természetes áramlásukat. Vajon melyik jár kevesebb ellenállással? Minden egyes pillanatban, ha hagyjuk, friss gondolat érkezik, új, mélyebb megértéssel és megoldással.
Nem megyek most ebbe mélyebben, de bármi, amiről írok és megosztok, egyrészt velem együtt változik – mert az élet ezzel jár, ha nem hadakozunk ellene – másrészt, ami az én interpretálásom alapján igaznak tűnik, az nem feltétlen igaz mások számára is, és ez így van tökéletesen jól. Csak nézzük meg, minden, amit tehetünk egészségünk fennállásáért és helyreállításáért, ahány forrást olvasunk vagy hallgatunk, annyira eltérőek lehetnek rá a válaszok. Nincsenek abszolútumok. Nem egy igazság létezik. Ami nekem igaznak és működőképesnek tűnik, az nem biztos, hogy másnak is. A boldogság és egészség is minden ember számára mást jelent, de ettől függetlenül én úgy gondolom, hogy a boldogság, az öröm vagy a szabadság érzése és az egészség mind velünk született, bennünk él, emberi alapbeállításaink közé tartoznak, amihez bármikor visszatérhetünk.

Ehetünk bármilyen egészségesen, végezhetünk naponta testmozgást, meditálhatunk napi kétszer, körbevehetjük magunkat a világ legpozitívabb embereivel és olvashatunk millió egy inspiráló könyvet, ha nincs meg a valódi kapcsolat azzal, akik vagyunk, amit igaznak hiszünk saját magunk számára, az egész hiábavaló. Ha nincs kapcsolat az étellel, amit eszünk, a Földdel, ahol élünk, a természet körforgásával, amiben benne élünk, a tevékenységekkel, amikkel foglalkozunk, az emberekkel, akikkel nap, mint nap kapcsolatba kerülünk és legfőképpen saját magunkkal, minden csupán csak egy pipa a képzeletbeli listánkon, hogy mi mindent ‘kellene’ megtennünk annak érdekében, hogy teljesebbnek érezzük az életünket és egészségünket, ami pedig alapvetően mindig teljes, ha hagyjuk megélni önmagunkat. Valójában nem hozzáadni kell az életünkhöz, hanem letenni azokat az elvásárokkal tele tevékenységeket és feladatokat, amiket nem érzünk magunkénak.
Amikor felismerjük, hogy mi magunk vagyunk a szeretet, a boldogság, a bőség, és mindez bennünk él, képesek vagyunk felhagyni azzal is, hogy a külvilágtól és másoktól várjuk testi-lelki kiegyensúlyozottságunkat. Mert minden belülről fakad. Külső valóságunk mindig belső világunk tükre. Önmagunkkal való kapcsolatunk nem azon múlik, hogy mennyire tartjuk magunkat spirituálisnak, vagy épp mennyit imádkozunk és meditálunk, hanem azon, hogy milyen gyakran engedjük meg magunk számára, hogy önmagunk legyünk és átéljük azt az önfeledt és felszabadult boldogságot és örömöt, amik mi magunk vagyunk – ami természetes módon fakad belülről.
Hogy kinek mi jön át ezekből a sorokból és gondolatokból, az alapvetően azon múlik, hogy ki hogyan látja az életet, és mennyire rezonál hasonlóan azzal, ahogyan én is látom a dolgokat. Akárhogy is legyen, az én feladatom coachként nem az, hogy bárkinek is megmondjam, mit tegyen, helyette támogatásomról biztosítsam, hogy megtalálja az illető is azt, ami számára igaz és hogy azt felvállalva élje életét <3

Testi-lelki egyensúly

12768362_768052866628802_932627151088451832_o
Több, mint 9 éve gyakorlom a jógát és meditációt, bár igazán az elmúlt 4-5 évben váltak életem természetes részeivé. Annak idején mind Koreában, mind Spanyolországban otthon magam, elsősorban online keresztül, gyakoroltam, de a vágy, hogy eljárjak órákra idővel egyre erősödött bennem. Végül Ománba költözésünket követően úgy alakult, hogy velem hasonló időben érkezett két fantasztikus jóga tanár is a világ különböző pontjairól, akiknek óráira a kezdetek óta eljárok és rengeteget köszönhetek. Többek között az egyre jobb erőnlétem és azt a fajta ‘like-minded community feelinget’, amire már Madridban is vágytam.
Akik régebb óta követik az írásaimat, még emlékezhetnek rá, amikor egy 2012-es őszi 10km-es futóversenyt követően nem sokkal olyan mértékű kimerülés és fáradtság (adrenal fatigue) vett urrá rajtam, aminek következtében több, mint egy éven keresztül voltak napok, amikor annyi erőm is alig volt, hogy az ágyból kikeljek. Mindennek nem csak a hirtelen felvett intenzív futás rezsim, de az akkoriban bekövetkező drasztikus életmód váltásunk, és egy azt megelőző trauma együttesen voltak hozzájáruló tényezői. Ez akkor arra sarkallt, hogy elinduljak egy új ajtókat megnyitó holisztikus wellness úton, és belekezdjek, mai napig tartó tanulmányok folytatásába (amikről részletesebben a bemutatkozás részben olvashattok: http://bit.ly/1oIOaL6). Ennek köszönhetően lettem holisztikus health & life coach, hátrahagyván ezzel a HR területet, amiben korábban dolgoztam.
Testi-lelki egyensúlyunk megborulásának hátterében általában sosem csak egy dolog áll – nem csupán a helytelen életmód, táplálkozás, élethez való hozzáállás, önmagunkkal és másokkal való kapcsolataink minősége, genetika, környezeti ártalmak vagy a stressz áll, hanem mindezek együttes hatása és minden, amit ezekről gondolunk. Éppen ezért testi-lelki egyensúlyunk helyreállítására érdemes együttesen, azaz holisztikus szemszögből rátekinteni. Ezekről fognak a további posztok is szólni, amiket tervezek megosztani. Elsősorban hormonális vonatkozásban, hogy mi mindenben és hogyan tudunk segíteni hormonális egyensúlyunk helyreállításában. Addig is, lélegezzetek mélyeket, sétáljatok, és adjatok időt magatoknak, akár csak napi 10 percet, a megújuláshoz.

The book of SHE

P1100594
”A múlandóság az élet egyik alapköve. Állandó mozgásban és átalakulásban élünk, ami sosem ér véget. Erre tanít bennünket saját testünk is. Egyik pillanatban még tele vagyunk várakozással, örömmel és energiával, a következőben letargia, unalom és bizonytalanság száll meg. Annak ellenére, hogy folyamatos változás az élet, a legtöbb ember megpróbál ellenállni és harcolni ellene. Sokan félnek a változásoktól. Az a vágyott egyensúly azonban nem akkor áll be, ha minden mozdulatlan marad, hanem ha az ember képes megőrzini rugalmasságát a változások közepette is.
A női hangulat és energiaszint épp úgy változik, akárcsak a Hold ciklusai, vagy a tenger apály és dagály idején, vagy az évszakok és a természet virágzása és elhalása. Megtanulni harmóniában együtt élni ezekkel a ciklikus változásokkal már önmagában gyógyító hatású, de emellett erősebbekké és bölcsebekké is tesz bennünket. Ha megtagadjuk, az gyengíti testünket és szellemünket egyaránt, valamint az élethez való kapcsolatunkat. Az élet nem más, mint egy tánc: tánc a fény és sötétség között.
Sötétségből érkezünk és sötétségbe térünk vissza. Életünk egyharmadát sötétségben töltjük, mivel alszunk. Mégis, a legtöbb ember fél a sötétségtől. Ha lehet ellenáll neki és akár különféle póteszközt vesz magához, csak hogy ne kelljen még tudomást sem venni róla. Az ok, ami miatt elsősorban tart tőle az ember, nem más, mint az, hogy a sötétség saját sebezhetőségünkre és múlandóságunkra emlékeztet.
Az elektromosság megjelenésével az emberiség nagy része gyakorlatilag elfelejtette, hogyan viszonyuljon a sötétséghez. Az elektromos áram ugyanis lehetővé tette az ember számára, hogy bármikor fényességben legyen és dolgozzon, akárcsak egy gépezet. Ma már a legtöbben nem is képesek elmenni megfelelő időben aludni, helyette éjszakai baglyokká váltak, azzal áltatván magát, hogy mindez normális – de vajon tényleg az?
A gyógyuláshoz és önmagunk teljes elfogadásához elengedhetetlen, hogy megtanuljuk értékelni a sötétséget és éjszakát is. Szükséges, hogy meglássuk az sötétségben rejlő intelligenciát is, ami fontos a túléléshez. Meg kell tanulnunk úgy rátekinteni a sötétségre, mint az élet és a természet egyenlően fontos részére. Mert a sötétség nem más, mint az élet csodájának a fele.” The Book of SHE by Sara Avant Stover.

”Impermanence is the bedrock of life. Everything is always in flux. We´re always in transition. There’s no end to change, and our bodies teach us this every day. Five minutes ago we felt excited, now we feel bored. Despite our obvious ever-changing realities, we all resist and fear change. A lot.
Balance comes not from remaining the same, but from maintaining flexibility in the midst of constant change.
Chaos
Chaos is the organising principle of the universe. The Devine Feminine is chaos. The creative process if chaotic. Feminine wisdom reigns in the messy portals between destruction and creation, death and rebirth. SHE is the earthquake and the tsunami, and can neither be bargained or reasoned with.
Cycles
When we dive into the chaos, we discover the underlying rhythm and predictability. We start to hear the heartbeat of feminine wisdom alive and well within cycles. Women’s moods and energy levels wax and wane like the moon, ebb and flow like the tides, flourish and decay like the seasons. Living in harmony with these cycles strengthens us, makes us wiser, and heals. Denying them weakens our spirits, our bodies, and our connection to life herself. Life’s a constant rhythmic dance between dark and light.
Darkness
Our lives begin in the womb and end in the tomb. It’s dark on either side.
We spend one third of our lives sleeping. For much of the year, darkness shrouds half of each day. Yet, we’re afraid of the dark. We resist it. And for good reason. Darkness reminds us of our vulnerability. Slipping into night requires a surrender into deep, dreamless consciousness that most of us resist. We don’t want to unplug, power down, and let go of ‘doing’. In fact, we’re so frequently going, going, going that we’ve forgotten how to rest.
In fact, most of humanity has simply forgotten how to relate to darkness. Over the years, with the convenience of electricity, we’ve all become increasingly reliant on light. It allows us to be more machine-like, more productive. We can get things done at any hour. But is this really so wonderful? Probably not.
In order to heal, we need to remember how to value the night. We need to honour that this darkness is intelligent and necessary for our survival. We need to see the darkness as part of our nature. It’s half of the miracle of life. We need to remember that all true creativity springs from the darkness. Unless we are willing to collect the forgotten wisdom lost in the dark corners of our psyches, we’ll experience resistance, rage, depression, illness and addiction.” – sections from Sara Avant Stover’s new book, The book of SHE.

Perfection, meditation and messiness

Meditation-1

Meséltem nektek, hogy az elmúlt 10 napban egy lélekemelő kundalini meditációs programban vettem részt Carrie-Anne Moss-szal, aminek neve Milk & Honey, és pár napja lett vége.

Ami engem különösen megfogott ennek a 10 napos programnak az üzenetében, és amivel abszolút rezonálni tudtam, hogy nem az a fontos, hogy az ember a tökéletességre törekedjen, hanem sokkal inkább arra, hogy keep it real – azaz legyünk reálisak önmagunkhoz és helyzetünkhöz és ahhoz alkalmazkodva ütemezzük be ezeket a fontos és értékes reggeli rituálékat. Azaz nem az a cél, hogy mindig meg tudjuk teremteni a nyugodt és tökéletes körülményeket, hogy meditálhassunk, jógázhassunk vagy naplót írjunk. Az élet nem erről szól. Az élet attól még csodálatos és gazdag, hogy nem mindig tökéletes. A tökéletesség magában a pillanatban rejlik, s amikor képesek vagyunk a pillanatban lenni, akkor képesek vagyunk azt megélni is. Ne várjuk, hogy minden reggel csend és nyugalom vegyen körül bennünket, hanem örüljünk annak is, amikor a gyerek vagy kedvenc háziállatunk a fejünkön ugrál épp, vagy értünk kiabál, mert segítségre van szüksége – azt fontos észre vennünk, hogy pont ettől tökéletes minden. Ez az élet. Erről szól. Nem kell várni az elképzelt tökéletes pillanatra, és örökre a váróteremben állni és várni rá, mert minden egyes pillanat tökéletes arra, hogy azt teljességgel megéljük, minden nehézségével, játékosságával és kegyességével együtt! Az egyik legalapvetőbb mégis legfontosabb dolog, amit megtehetünk magunkért és gyermekeinkért, párunkért, ha reggelente akkor is, ha intenzíven zajlik mellettünk a családi élet leülünk, ha 10 vagy 15 percre van időnk, akkor annyira, és meditálunk, példát mutatva ezzel gyermekeinknek is, hogy megjelenünk saját magunk számára is konzekvensen, nap, nap után. Ahhoz hogy adhassunk, hogy megosszuk belső ragyogásunk, hogy rugalmasabbakká váljunk, és könnyebben képesek legyünk elfogadni magunkat és a világot, s mindent ami körülvesz bennünket, először nekünk kell belülről töltekezni, amiről sokat írok mindig. Nem egyszerű időket élünk, de semmiképp nem azzal adunk hozzá, ha mi is hagyjuk magunkat belesüllyedni a sopánkodásba, hanem azzal, ha tesszük a dolgunkat, együttérzést mutatunk, játszunk a gyerekeinkkel, szeretetet sugározunk vagy épp mosolyt csalunk a másik ember arcára. Ezáltal lesz nekünk is energiánk és erőnk, hogy segíteni tudjunk másoknak is. Mindig kérdezzük meg magunktól, hogy mi az, amit itt és most tudok tenni saját magamért és általa a világért? S merjünk kérni segítséget, ha szükségét érezzük. Az én víziómban a világ oly módon formálódik, ahol egyre több ember nyújt támogatást a másiknak. Abban, amiben tud. S ha úgy érzi nem tud segíteni, akkor legalább nem bántja és bírálja a másikat. Az egyik legcsodálatosabb érzés az, amikor eljutunk oda, hogy el tudjuk fogadni magunkat annak, akik vagyunk és tudni, hogy elegek vagyunk, akkor is, amikor a szófán ülünk egyedül. Mert bármi történjék is, semmi nem változtat saját értékességünkön és azon, akik valójában vagyunk. Amikor képesek vagyunk úgy tenni szívből a dolgunkat, hogy közben nem a végeredményre koncentrálunk vagy arra, hogy a külvilág visszaigazoljon, képessé válunk megtartani belső lelki nyugalmunkat is, mert tudjuk, hogy valójában egyetlen feladatunk van: az, hogy önmagunk legyünk.

Nyári tervek, költözés, coaching és minden más :)

‘Táplálkozz egészségesen és Utazz gyakran’ – és ha még azt is hozzátesszük, hogy Always Stay Curious and Be Kind, azaz ‘maradj meg mindig érdeklődőnek és légy kedves’, nagyjából össze is foglaltuk életünk és életfilozófiánkat :)

735597_10151595738497636_629207766_o-2

5 nap és elhagyjuk Spanyolországot és ezzel a Mediterrán világot. Nem tudjuk mennyi időre, talán évekre, talán örökre. Az élet kifürkészhetetlen, mi meg megállíthatatlanok. Hogy merre tovább, arra majd pár hónap múlva fogok visszatérni. Most a következő lépés, hogy befejezzük a pakolást, és jövőhéten Magyarországra repüljünk Danival és Elmó cicával, Karesz pedig autóval. 3-4 hónapot fogunk otthon tölteni előreláthatólag, míg Karesznak le nem jár a próbaideje az új helyen, így Dani otthon fogja elkezdeni ősszel az iskolát. Izgalmas időszak és lehetőség mindenki számára. Dani is kicsit jobban megtapasztalhatja az országot és hogy milyen otthon iskolába járni. Gyermek, így természetes, hogy tele van pozitív illúzióval és én is mindent megteszek, hogy szép és kerek élmény legyen az otthoni tartózkodás, és ez a tapasztalat is csak tovább gazdagítson és erősítsen bennünket egyénileg és családilag is. Közel 10 éve nem élek otthon egyhuzamban és 1 hónapnál hosszabb időt azóta nem töltöttem Mo-on, akkor is csak vakációzni, így számomra is izgalmas lesz az egész, minden szinten. A cél, hogy otthon is folytassam a coachingot (skypeon keresztül, és aki Szolnokon él, azzal esetleg személyesen is), további kurzusok elvégzése, hogy minél többet együtt legyünk a családdal és barátokkal, és hogy Dani megtanuljon magabiztosan magyarul írni és olvasni, és ismerkedjen az otthoni gyerek nyelvezettel is :)
Mivel Karesz július végén kezd csak az új helyen ezért az egész júliust együtt töltjük és én azalatt nem tervezek sem dolgozni, sem gép közelben lenni. Lehet, hogy lesznek random bejelentkezéseim, de alapvetően minden pillanatot szeretnénk közösen tölteni a családdal, hogy feltöltődjünk mielőtt belevágunk a következő időszakba, amikor 3 hónapig külön kontinensen leszünk. Bár mi látogatni biztos megyünk majd addig is.

A következő napokban fogok még jelentkezni és ha kíváncsiak vagytok, hírt adok arról, hogy megy egy költözködés ‘holisztikusan’, közel 7 Spanyolországban töltött év lezárása és hogyan készülünk a változásokra, mindezt gyerekkel, macskával, sok nevetéssel (gyakran persze kínunkban :))) és jelenleg meglepő módon nyugodt zen hozzáállással – bár ez is még változhat :))) Előre láthatólag augusztusban már be fogok tudni egy-két coaching beszélgetést vállalni, majd szeptembertől újra többet is.
Nagyon szép napot nektek és szorítsatok nekünk :) <3

Welcome Sweet Summer ☼

Nyár ☼
summer vidaÚj évszak, új hónap és egy újabb hét kezdetét is jelenti ez a mai nap. Forróság, hosszú nappalok, rövidebb éjszakák. Az energiák ilyenkor csak úgy dobzodnak. A nyár az Ayudvéda szerint Pitta időszak, azaz pitta tulajdonságokkal bír: forró, könnyű és száraz, éppen ezért fontos, hogy ezeket a kvalitásokat ellensúlyozzuk azzal, hogy mit eszünk és milyen testmozgást végzünk. Például ilyenkor kifejezetten jó, ha kerüljük a csipős, sós, és száraz ételeket, és elsősorban hűtő ételeket fogyasztunk mint saláta, gyümölcsök, párolt zöldség és megfelelő zsíradék, mint pl oliva olaj és kókusz olaj. Amennyiben a tavasz folyamán helyreállítottuk zsírégetői képességünket (http://bit.ly/1I3JzYN), úgy nem okozhat gondot a természetes nyári high carb (magas szénhidrátú időszak) étrend sem, amiben megugranak az elfogyasztott édesebb gyümölcsök is. Gabonákból, ami ilyenkor ideális, az a quinoa, fehér rizs, árpa és zab. Amit viszont érdemes a forróság idején lecsökkenteni, az a kukorica, rozs, köles és barna rizs.
Jelek a túlzott Pitta dominanciára nyár folyamán: ingerlékenység és a türelmetlenség, gyomorégés, reflux, gyomorfekély, érzékenység a melegre, levertség, szarkazmus, bőrkiütések, kelések, pattanások, alacsony vércukorszint, és amikor az illető nehezen alszik el. Hogy pihentető legyen a nyár, és visszazökkenjen az ember az egyensúlyba, kövesse mindig az évszakokat. Legyünk az adott pillanatban, hangolódjunk rá a természet ritmusára, és figyeljük meg, mit üzen az adott évszak a szervezetünk számára is. Mindez elősegíti, hogy összhangban legyünk önmagunkkal is :) <3
¡¡Feliz Verano!!

Felhasznált forrást adta, Dr John Douillard Three Season Diet c. könyve :)

Vedd körbe magad azzal, ami inspirál ♥

joy card-1

Gyakran szóbajön coaching beszélgetések során, hogy mennyit számít, hogy amivel körül vesszük magunkat inspirálólag és támogatóan hasson ránk, illetve, hogy milyen fantasztikus, hogy a mai technikának köszönhetően bárhonnan elérhetjük egymást és nyújthatunk egymásnak támogatást határok nélkül. Néhány kép, hogy honnan beszélek veletek vagy írok nektek. Szépséges napot mindenkinek és köszönöm én is, hogy vagytok és olvastok ♥♥♥

Hogyan legyünk főszereplői saját életünknek ♥

IMG_2338Olyan nagyon sokat írok erről a témáról és foglalkozunk vele a coaching során is a, miszerint az a magunkkal hozott, tanult és felvett minta, hogy a nőknek az utolsó sorban van a helyük a saját életükben és mindenki másnak hamarabb kell segíteniük mint saját magunknak mennyire vakvágányhoz vezethet. Egyrészt gondoljuk át, milyen mintát szeretnénk tovább adni a gyermekeinknek? Legyen az fiú vagy lány. Ha azt látják gyermekeink, hogy az anya dolga az, hogy minden helyzetben feláldozza és háttérbe szorítsa magát, egy percre se álljon meg, üljön le, törődjön saját magával, vajon hova vezet, mire tanítja őket? Egy igencsak önző és áldozati szerepben lévő viselkedési normához, amiben nem tud majd lehetőséget és teret adni a későbbi társkapcsolatában sem arra, hogy a másik fél is kiteljesedhessen mellette.
Minden nőben ott él az Istennő, aki arra vár, hogy meghallják, ünnepeljék és utat mutathasson egy olyan élethez, amiben a nő élvezi magával hozott feminin minőségét s általa ki tud eljesedni csodálatos női mivoltában. Utat mutat egy olyan irányba, ahol a nő a főszereplő a saját életében és nem állandóan mások megmentésére siet és áldozza fel önmagát, hanem megengedi, hogy mindenki élje az életet, és amikor szükség van rá feltételnélkül és szeretetteljes támogatást képes adni, mely támogatás egy olyan világ megteremtéséhez is hozzájárul, amiben több a megértés, elfogadás és együttérzés is. Fontos, hogy először mindig a saját készleteinket töltsük fel. Üres pohárból nincs mit önteni. Igenis merjünk magunk számára igen-t és másoknak nem-et mondani. Töltsünk minél több időt olyan tevékenységekkel, amik örömöt hoznak és igazán életre keltenek bennünket! Ahogy Alisa Vitti is tanítja: ”The more pleasure in your life the more energy and better health you will have.” Azaz minél több öröm van jelen az életedben, annál több energiának és jobb egészségnek örvendhetsz. És ez valóban így működik az életben!
Ahogy a mondás is tartja ”if momma ain’t happy ain’t nobody happy”, azaz ha az anya nem boldog, senki nem boldog körülötte. Ha a nő frusztrált, türelmetlen, energiátlan, boldogtalan, akkor az mindenkin csapódik. Csapódik a családon, a férjen és a gyerekeken is. Csapódik önmagával és másokkal való kapcsolatain. Ha a nő hagy magának teret (mert ad magának – nem másoktól kell elvárni!) szárnyalni, akkor a körülöttelévőknek is tud adni ebből az energiából, s gyermekei és társa is annál inkább képesek szárnyalni, bízni önmagukban és a nehezebb helyzetekkel is szembe nézni.
Ha lehetséges lenne, olyan szivesen adnék minden nő testvéremnek egy-egy nagy ölelést, és mondanám, hogy lehetséges önzetlenül élni azzal, hogy felvállaljuk a főszerepet saját életünkben. Ettől nem szeretünk másokat kevésbé, sőt! Sokkal tisztább és őszintébb szeretet vagyunk képesek adni, ha már magunknak megadtuk! S amikor adunk, nem várjuk cserébe, hogy adjanak is – ami a feltétel nélküli szeretet alapja. Nem attól leszünk jobb emberek, ha saját magunkat helyezzük utoljára és mindenki mást kiszolgálunk magunk körül – attól csak mártírok leszünk. Ideje elengedni az önfeláldozói szerepkört. Ezzel is gyógyítjuk a női vonalat és a következő női generációt. Nyugodtan meg lehet engedni, hogy hibázzanak a körülöttünk élők is, mert miből másból tanulna az ember, minthogy megtanulja nem feladni az első kudarc után, helyette megtanulja a kitartással járó erőfeszítéseket megbecsülni és az álmai mellett kitartani. Azzal, ha mindenkit meg akarunk menteni, csak meggátoljuk őket a fejlődési lehetőségtől és hogy képesek legyenek talpra állni egyedül is. Engedjük meg szeretteinknek, hogy a saját életüket éljék, ne akarjunk mindenben résztvenni és benne lenni. Ha igazán szükségük van a támogatásunkra, jelzik, és mi ott vagyunk, de csak akkor tudjuk ezt megtenni, ha hagyunk időt saját álmaink megvalósításának és megélésének is. Ha már mi magunk fel vagyunk töltődve, lesz miből adni. Mert kiüresedve és lemerülve nem lehet pozitív, támogató és szerető erőt…
Vegyetek most egy jó mély levegőt és határozzátok el, hogy hagytok magatoknak időt a feltöltődésre, megújulásra és az álmaitok megvalósítására minden egyes nap ♥ ♥ ♥

Visszajelzés, Coaching – Nyári időszámítás :)

IMG_2344

Egy a múlt héten kapott szívhez szóló visszajelzések közül:

”Eletem egyik leggyonyorubb es egyben legnehezebb szakaszaban vagyok – lassan egy eve, hogy megszuletett a kislanyunk es amellett, hogy leirhatatlanul csodalatos erzes anyukanak lenni, sokszor nagyon nehez is. Nehez, mert meg kell felelnunk mindenkinek … Meg kell? Vagy csak meg akarunk? Azt hiszem en itt rontottam el – a folyamatos maximalizmusom allando kimerultsegbe es kedvetlensegbe vezetett. Itt jottel te, mit napsugar a felhok mogul. Lehet, nagyon koltoien hangzik, de nekem azota tenyleg kisuttott a nap. Azota ismet tudom elvezni a mindennapokat, sokkal nyugodtabb es kiegyensulyozottabb vagyok. Elegendo volt par mondat, amivel helyere illesztetted, az osszekeveredett kirakos darabkakat.
Azota is rendszeresen beszelunk, es nem mondtam, de minden beszelgetesunk segit abban, hogy tovabb epitgessem a ‘boldogsagom’ – ami egyben a csaladom boldogsaga is. Mert igazad volt, ha az anyuka, feleseg, baratno, – tehat a NO – jol van, es boldog, akkor jol van az egesz csalad.
Nagyon szepen koszonom neked a tamogatast es az iranymutatast. Nagyon jo veled beszelgetni, mert rendkivul kozvetlen vagy es konnyu megosztani a gondolataimat. Emellett sokszor egy-egy szoval, fel mondattal segitesz. Nagyon szeretem azt a pozitiv energiat, ami beloled arad. Azt gondolom, ez meg erosebb lenne, ha lehetosegunk lenne szemelyesen is beszelgetni, de igy is nagyon halas vagyok minden alkalomert.”

Mivel anya vagyok én is, és június közepétől vége az iskola időnek Spanyolországban is, szeptemberig már nem tudok bevállalni több 3 hónap és annál hosszabb távú coaching beszélgetéseket, de 1-1 alkalmakat igen. Ha valaki szeretne, tud jelentkezni a vera@appleandsoul.com email címen keresztül. Ősztől pedig újra vállalok majd hosszabb távon is coachingot.

Interjú

Izgalmasak ezek a napok, annyi minden történik. S ezek közül az egyik legfrissebb, hogy tegnap jelent meg az első hivatalos interjúm az inspiráló és igazi értékeket reprezentáló Womanity oldalon. Nagy örömmel tettem eleget a megtisztelő megkeresésnek, igazán izgalmas és örömteli élmény volt! Az interjúban kérdeztek a coachingról, arról, hogy kik és milyen témákkal keresnek meg elsősorban. Mivel foglalkoztam korábban. Az írásról, barátságokról, a különböző országokról, ahol az elmúlt 10 évben éltünk, s hogy mit adnak számomra az utazások illetve milyen magyarként Spanyolországban élni. Ha érdekel az interjú, itt el tudjátok olvasni: http://legjobboldalad.hu/szutorisz-vera-halaval-ebred-minden-reggel/

my story

Live with an open heart

“There are two basic motivating forces: fear and love. When we are afraid, we pull back from life. When we are in love, we open to all that life has to offer with passion, excitement, and acceptance. We need to learn to love ourselves first, in all our glory and our imperfections. If we cannot love ourselves, we cannot fully open to our ability to love others or our potential to create. Evolution and all hopes for a better world rest in the fearlessness and open-hearted vision of people who embrace life.” John Lennon

DSC_0139

Slow down and be in the moment

be in the moment

Akkor vesszük észre az élet apró momentumaiban rejlő szépséget és átérezni a pillanat tökéletességét, amikor hagyjuk magunkat lelassítani és akár csak percekre is, de teljességgel átadni magunkat a létezés puszta örömének.

Ebben nekem sokat ad mind a meditáció, mind a jóga, séta a természetben, meghitt családi pillanatok, de egy bögre ‘goodness’ kortyolgatása közben, mitöbb egy-egy coaching beszélgetés alatt is el tudok minden mást engedni és átadni magam a létezés örömének, amit magában rejt minden egyes pillanat, ha megengedjük magunknak, hogy ráhangolódjunk. Ezek azok a pillanatok, amikor tudom és érzem, hogy a nagyobb képet tekintve minden pontosan úgy tökéletes az adott pillanatban, ahogy van. S ez az az állapot, amiben kérdéseinkre a válaszokat is megkapjuk ♥

Visszajelzés és Ajándék

DSC_0104

Nagyon sok pozitív visszajelzést kapok a munkám során, ami engem is folyamatosan motivál és inspirál. Minden egyes kliensem maga a csoda. Nagyon szeretek velük együtt dolgozni és látni, hogy mennyire elkötelezettek saját maguk boldogsága és életminőségük jobbá tételeért. Én elsősorban a szeretetteljes és biztonságos teret biztosítom számukra, ami szó szerint minden egyes beszélgetés előtt feltöltök feltétel nelküli szeretettel ♥

Az alábbi szívhez szoló visszajelzést egy csodálatos három gyermekes pszichologus édesanyától kaptam. Végtelenül meghatódtam soraitól és egyben a következő felajánlásra inspirált – a sorok után megtaláljátok azt is.

”Majdnem mindenki ismeri azt az érzést, amikor a problémák csak sorra jönnek, az események magával ragadják az embert. Próbáljuk kezelni a helyzetet, de egy idő után úgy érezzük, hogy túl nőtt rajtunk. Fel kell ismerni, hogy segítségre van szükség. Eljött nálam is ez a pillanat, – pedig nagyon sokáig úgy éreztem, hogy kontroll alatt tartok mindent,- aztán a szervezetem kongatta meg a vészharangot, hogy itt igenis komoly gondok vannak, amit nem lehet mostantól a szőnyeg alá söpörni és azt mondani, hogy majd később foglalkozom vele. Vera honlapja mindig tükröt tartott nekem, hogy így is lehet csinálni: a mindennapokat minőségileg másképpen tudja megélni, mert egyensúlyban van. Ezt szeretném én is, ezért megkerestem őt. Már a válasza is igazolta a korábbi feltevésemet, hogy mennyire jó ember ő, emberileg és szakmailag is. Vera személyét és munkáját hitelesnek, irányadónak és követendőnek tartom. Ha tehetném receptre iratnám fel minden nőnek, hogy beszéljen vele, mert a mondatok amiket megfogalmaz erőt adnak. Ezek a mondatok egy fajta cölöpök, amikre hosszú távon lehet építkezni. A lényegi információk szelíd hangon, de konkrétan, letisztult formában hangoznak el, ami elindítja az emberben a változást. A mondatok tartalmi része mögött ott van a tényleges segíteni akarás, mintha az ember az édesanyjával vagy a legjobb barátnőjével beszélgetne, de jelen van egy ősi női tudás is, ami érezhető, már-már tapintható. Én idáig haladtam az utamon, csak mindig lefelé a lábam elé néztem ( hogy el ne botoljak :), a beszélgetés óta pedig felemelem a fejemet és képes vagyok már más dolgokat is meglátni, melyek örömöt adnak és energiával tudnak feltölteni. Amit képviselsz és csinálsz, az hiánypótló, főként itt Magyarországon. Halasan koszonom neked.

S ezennel szeretnék felajánlani három ajándék beszélgetést, három olyan nő számára, aki úgy érzi, készen áll, hogy beinduljanak a pozitív változások az életében, de egy kis támogatásra lenne szüksége hozzá, talán épp egy beszlégetésre. Ha te vagy az, aki olvasod ezeket a sorokat, írj nyugodtan a vera@appleandsoul.com email címre és megbeszélünk a következő hetekre egy időpontot ♥

Szép hetet mindenkinek!

Apple and Soul Elixír

apple and soul-3

Az elmúlt hetekben kisebb-nagyobb updateket hajtottam végre az oldalon. Többek között végre átkeresztelődött ez az oldal is Apple and Soul-lá :)) így aki fel van iratkozva rá, talán már fel is figyelt, hogy az inboxába Apple and Soul néven kapja az újabb írásokról az értesítőket. Ennek örömére, és hogy már több mint 1000en vagyunk a FB oldalon, a Portugáliában kapott ihlet által megszületett az Apple and Soul elixír, melyet valójában már a név megszületése óta tervezek :) Úgy tartják, hogy az igazán nagyszerű dolgokhoz az életben idő kell, hogy beérjenek és kialakuljanak. Ezt teljességgel átérzem, nem csak ezen ital elkészítése alapján, hanem mindenben. Ez az elixír forrón és lehűtve is isteni nedü, ami nemcsak testi-lelki felfrissülést biztosít az embernek, de jó hatással van az emésztésre illetve gyulladáscsökkentő is, s nem mellesleg tele van antioxidánssal. Mindössze 5 hozzávaló szükséges, amit otthon is be tud bárki szerezni. Remélem kipróbáljátok és adtok róla visszajelzést, hogy milyennek találtátok.

Hozzávalók:

1/3 bio zöld alma

2-3ek friss citrom

1cm-es darabka friss gyömbér

Csipet fahéj (1/2kk)

2,5-3dl frissen készített Tulsi Masala Chai tea – vagy opcionálisan zöld tea, én azok közül is Yogi Tea Harmony zöld teáját ajánlanám.

Az egészet összeturmixoljuk, majd frissen vagy lehűtve fogyaszthatjuk ♥

Rövid bemutatkozás az újonnan ideérkezők számára :)

IMG_0439-1Üdvözölni szerettem volna mindenkit nagy szeretettel, aki az elmúlt időszakban talált az oldalra és megköszönni mindenkinek, aki régebb óta velem tart. S, mivel régen tettem, egy picit röviden újra be is mutatkoznék. Szutorisz Verának hívnak és több mint 10 éve élünk a világ legkülönbözőbb pontjain, ami hatással van nem csak az ízekre és ételekre, amiket készítek, de befolyásolja a világról és életről kapott képemet, gondolataimat és meglátásaimat, amik természetesen a fejlődésemmel együtt változnak is, hiszen az életben semmi sem állandó. Úgy gondolom és érzem, hogy az ember bárhol otthon érezheti magát a világban, ha kellőképpen nyitott rá és arra, hogy mélyebb szinteken is megismerje önmagát. Mert minden egyes utazás egyben belső utazás is. S minden, amit látni és tapasztalni szeretnénk a világban, belőlünk indul ki és velünk kezdődik ♥

Eredetileg nemzetközi HResként dolgoztam, de az utóbbi 4 évben egy egészen új és izgalmas irányba indultam tovább, és ma már mint holistic health and life coach illetve mentor dolgozom, amiben minden összeér, ami örömmel tölt el és ami meghatározó az életemben a családom mellett: a kreatív ételek megálmodása és elkészítése; a fotózás szeretete; az utazás és természetjárás, az expat életstílus, az emberekkel való foglalkozás, új találkozások és ismerettségek, beszélgetések, az emberek támogatása, inspirálása és motiválása és még megannyi más is. Röviden szólva nagyon szeretem a munkámat, az életünket és az embereket, akikkel az utam során találkozom ♥ A témák, melyekkel coachként és mentorként elsősorban foglalkozom, azok a következőek: nőiességünk és önmagunk teljes megélése és kifejezése; félelmeink és belső limiteink felismerése és elengedése; álmaink és a bennünk rejlő potenciálok felismerése és kifejezése; lelki egyensúlyunk megteremtése és fenntartása; stresszkezelés; a női hormonális egyensúly (ezen belül többek között emésztés javítása, szép bőr, haj, stabil vércukorszint fenntartása…); Ayurvédás témák; holisztikus testi-lelki egészség; tudatos táplálkozás és életvezetés saját testünkkel és értékrendünkkel összhangban.

Jelenleg a gyönyörű mediterrán világot élvezzük, de előtte évekig a mesés Távol-Keleten, illetve különböző angolszász országokban éltünk. Innen a többnyelvűség megjelenése az oldalon, mert a magyar mellett, mind az angol mind a spanyol nyelv részei a mindennapi életünknek, a munkámnak és tanulmányaimnak.

A név, ‘Apple and Soul’ is így született, az ‘apple’ almát jelent magyarul, az ‘alma’ pedig lelket spanyolul – íly módon mind a három nyelv összefonódik a névben. Recepteket, különböző témák feldolgozását és további információkat rólam és a coachingról ezen az oldalon böngészve találtok ♥

Az utazás egyértelműen az életünk egyik legmeghatározóbb inspirációs forrása régóta. Úgy érzem minden egyes út újabb gondolatokat és érzéseket indít el az emberben, amik újabb inspirációknak adnak táptalajt. S erről eszembejut, hogy a Portugáliában töltött napok alatt ihletet kaptam a már kezdetek óta tervezett Apple and Soul elixír ital elkészítésére is, aminek a receptjét a napokban meg fogom majd osztani :) Addig is, ha van kedvetek örülnék nagyon, ha ti is megírnátok, hogy ti hogyan találtatok ide és honnan olvastok éppen. Szépséges napot mindenkinek ♥

”The life you live is the lesson you teach.”

The wisdom of the womb

”The earthy, instinctual knowing of life’s deepest truths lives in your uterus (even energetically, if you no longer have one physically), which you can also begin to think of as your second heart. The voice of your intuition comes from your womb.
When your womb is shut down energetically, your creativity is quashed. You might eventually experience this at the physical level through infertility or other gynaecological complications, such as fibroids, cysts, or irregular cycles. To remedy a disconnection from your womb wisdom, you must first reclaim the artist that you are. Your creativity comes through when you cook a meal, dress your child, decide what shoes to wear, and create a home. The more you take pause in your life, the more room there is for your inspiration to emerge within you.
I believe with my heart that every woman needs to strengthen her connection with her womb and support it in a way she can. This space harbours our deepest dreams and desires, as well as our capacity for nurturing ourselves and all beings. When we heal our relationships to our wombs and their wisdom we play a tremendous role in reviving for the world the lost qualities of creativity, intuition, feminine wisdom, and cyclical living.” The Way of the Happy Woman by Sara Avant Stover
Isn’t it incredible how amazingly complex we are. I can’t help but marvel the wisdom we all hold inside us and our task in life is to pull this wisdom forward and share it with others. I’m thanking Sara from my heart for sharing her amazing wisdom with women around the world ♥

Mi elsődleges életfeladatunk?

me

Elsődleges életfeladatunk nem más, mint hogy önmagunk legyünk. Minél inkább tisztábban látjuk és érezzük kik is vagyunk valójában annál inkább inspirálunk másokat is hogy önmaguk legyenek. Gyakran feljön a beszélgetések alatt, hogy milyen gyakran bizony félelemből és elvárásból cselekszik az ember illetve hozza egymás után a dönteseket. Azonban amikor felismerjük, hogy mi magunk vagyunk a szeretet, a boldogság, a bőség, s mindez bennünk él, képesek vagyunk felhagyni azzal, hogy a külvilágtól és másoktól várjuk testi-lelki kiegyensúlyozottságunkat. Minden belülről fakad. Külső valóságunk belső világunk tükre. Mi az, amire fókuszálunk, hová küldjük az energiát? Oly sokan érzik boldogtalannak vagy elveszettnek magukat, tele szorongással, ami annak is jele, hogy átmenetileg elveszítették önmagukkal azt a csodálatos és mély kapcsolatot, amivel egyébként mindenki rendelkezik. Nekem sem ismeretlen mindez, voltak időszakok, amikor egészen messze szakadtam valódi önmagamtól, és ami nekem is segített és amit másoknak is szoktam javasolni, az az, hogy fokozatosan töltsön az ember minél több időt azokkal a dolgokkal, amik életre keltik és szárnyalásra ösztönzik benső énjét. Amik kihozzák a kreativitását és amitől úgy érzi az egész világot legszívesebben átölelné. Mindenki ismeri ezt az érzest. S ez nem másokon múlik, hiszen belűlről fakad. Az a feltétel nelküli szeretet, elfogadás és tisztelet, amivel könnyebbé válik maga az élet is. Mitöbb, mások és a világ elfogadása is úgy ahogy van. Önmagunkkal való kapcsolatunk nem azon múlik, hogy mennyire tartjuk magunkat spirituálisnak, vagy épp mennyit imádkozunk és meditálunk, hanem azon, hogy milyen gyakran engedjük meg magunk számára azt az önfeledt és felszabadult boldog és örömteli érzést, ami belülről fakad. Milyen gyakran szánunk időt azokra a dolgokra, amik inspirálólag hatnak ránk. Ez mindenkinél más és más. Kinél adhatja ezt az érzest az alkotás, az írás, a futás, egy naplemente vagy napfelkelte, séta a természetben, családdal töltött közös pillanatok…stb Bármi is legyen, ezek azok a pillanatok, amik fokozzák azt a felszabadult érzést, amely mélyíti igaz önmagunkkal való kapcsolatot. Mindenki rendelkezik azzal a végtelen szabad belső térrel, amiből csodálatos dolgokat vagyunk képesek kreálni és ahol a válaszokat is megkapjuk a kérdéseinkre. Elsősorban mi magunk és életünk a saját tanítónk. A válaszokat önmagunkban találjuk. A beszélgetések alatt ez az én szándékom is, hogy kérdéseimmel segítsek ösztönözni másokat, hogy felfedjék maguk előtt kik ők és milyen életet vágynak és álmodnak saját maguk számára és miért. Ameddig nem adunk saját magunknak erre időt és teret, addig elveszetten bolyogunk csak. Senki nem tudja ezekre a választ, csakis mi magunk, s ez úgy válik egyre tisztábbá, ha minél több időt töltünk saját magunkkal, ha hagyjuk időről-időre elcsendesíteni az elménket és ha minél több számunkra örömteli dologgal foglalkozunk ♥

Hogyan függ érzelmi stabilitásunk és szabadságunk zsírégető képességünktől?

470637_10151073208402636_288912067_o

”Come from a space of peace and you’ll find that you can deal with anything” – Michael Singer

Lelki kiegyensúlyozottságunk, belső békességünk, az élettel való általános elégedettségünk, a szép bőr, az ideális testsúly, az egész nap tartó egyenletes energiaszint, egészséges hormonháztartás és kiegyensúlyozott hangulat mind-mind összefüggésben áll a vércukorszint stabilitásával és a jó zsírégetőképességgel, mint azt mélyrehatóan tanulom Dr John Douillard Ayurvédikus kurzusán is. Az Ayurvédában már évezreddekkel korábban úgy tartották, hogy nemcsak a külső toxikus anyagok, de érzelmi lenyomataink és feldolgozatlan érzelmi molekuláink, mint harag, félelem, szomorúság, féltékenység is a zsírsejteinkben raktározódnak el, s ha nem vagyunk jó zsírégetők, akkor nem vagyunk képesek sem a méregtelenítésre, sem feloldani és elengedni régi lerakodott érzelmi blokkjainkat. Ezáltal lelki nyugalmat sem találunk.

A mai nyugati társadalmakban az élet sokak számára állandó vészhelyzetnek és kihívásnak tűnik, ahol egyik stresszhelyzet követi a másikat. Állandóan aggódunk, idegeskedünk és szorongunk valamiért. Ahelyett, hogy gyakrabban lassítanánk és szemlélődnek, hirtelen reakciók jellemzik napjainkat. A erős érzelmek különböző kémiai folyamatokat idéznek elő a szervezetben. A szervezet stresszt észlelvén kortizolt bocsát ki, hogy leküzdje a vészhelyzetet, és automatikusan egy savas, zsírraktározó állapotba küldi a testet. Az ember, ha állandóan ideges és stresszes nem éget zsírt. Ha azonban nyugodt és kiegyensúlyozott természetes módon égeti.

Napi háromszori étkezés előnyeiről

Ha valaki naponta 5-6-szor étkezik, azaz a fő étkezesek között – reggeli, ebéd, vacsora – állandóan rágcsál valamit, legyen az bármennyire is egészséges, egyszerűen nem ad esélyt a szervezetének a zsírégetésre. A szervezet egész nap csak a cukrot égeti, ami rövidtávú és instabil energiát ad. A zsír szervezetünk legfontosabb üzemanyag forrása, a gond ott van, hogy sajnos az emberek többsége elveszítette a képességét, hogy meg tudja emészteni, és felhasználni. Pedig a zsír az, ami hosszútávú, nyugalmat adó energiát biztosít számunkra. A zsírégetés közel sem csak az ideális testsúly miatt fontos, hanem mert zsírégetési képességünk határozza meg lelki nyugalmunkat, azt, hogy pihentetőt tudjunk aludni és egészségesen tudjuk kezelni a stresszt. 

Ha 2-3 óránként eszünk, folyamatosan túlterheljük az emésztőrendszert, ami felelős a méregtelenítésért is, és elveszi a zsírégetéstől az esélyt. Hiszen miért is égetne zsírt, ha arra lett kondicionálva, hogy állandóan etetik. Régen ez nem így volt. Az emberek 2-szer max 3-szor ettek napközben. A napi 5-6-szori étkezés odavezetett, hogy mára a legtöbb ember egyszerűen elveszítette zsírégetői képességét s miatta állandó vércukorszint ingadozásban szenved. Ami tovább fokozza a problémát, hogy az emberek többsége nem hogy lelassítani, de leülni sem ad időt magának enni, helyette az irodai asztalnál tömi magába az ételt sebtiben, vagy épp útközben valamerre. A szervezet az állandó evés miatt pedig hozzászokik, hogy nem szükséges a zsírhoz nyúlnia, hanem elég az éppen kapott ételt glukozzá alakítania és máris van újabb energia. De mint tudjuk ez az energia, nem hosszútávú és nem ad stabilitást az idegrendszernek sem. Rövid időn belül újra éhesnek érzi magát az ember és újabb energiát akar nyerni, gyakran édesség formájában. Mára tömegesen veszítették el az emberek mind a képességét mind az okát annak, hogy jó zsírégetők legyenek, ami látható és tapasztalható a népesség testi és mentális állapotán is. Ma a nyugati társadalmakban elő emberek nagy része allandó cukor, szénhidrát és különböző stimulánsok rabjai.

Megjegyzes: minden édes dolog stressz a hasnyálmirigyre nézve, hogy az inzulint termeljen, továbbá terheli a májat, ami azért is felelős, hogy a vércukorszintünket szabályozza. 

Az alvászavarok és insomnia mögött húzódó elsődleges ok is nem más, mint a krónikus kimerültség és stressz. Az embernek a nap végére semmi energiája nem marad. Ideális és teljesen egészséges esetben azonban ugyanannyi energiával kellene rendelkeznünk reggel, felkelést követően, mint este, lefekvés előtt, ugyanis az alváshoz is szükséges az energia! Ha az ember két óránként eteti magát, akkor olyan szinten hozzá szoktatja a szervezetét az állandó evéshez, hogy már 8 órát sem bír ki evés nélkül – lásd éjszakai nassolás…

A második leggyakoribb ok az alvászavarok hátterében az ingadozó vércukorszint áll, ami az állandó evésnek és nassolásnak köszönhető, s mert nincs a szervezet rászorulva, hogy zsírt égessen.

Ha az ember megtanul háromszor étkezni, és az étkezések között hagy 4-5 órát, akkor a szervezet automatikusan elkezd zsírt égetni, amivel hosszútávú energiához jut és stabilizálja a vércukorszintet. Az ember kiegyensúlyozottabbá, nyugodtabbá, fókuszáltabbá válik, és a stresszt is sokkal jobban képes kezelni. Mitöbb, az édesség és mindenféle egyéb snack (cravings) utáni vágy is megszűnik. Megújul az ember, és képes sokkal teljesebb mértékben megtapasztalnia saját igaz valóját is – már csupán ennyi változtatással is!

A legideálisabb, ha este 6-7h után már nem eszünk, hanem hagyjuk, hogy szervezetünk megkezdje a napi böjtöt, s legközelebb majd csak reggel 6-7h-kor eszünk újra. A szervezet eleve úgy lett tervezve, hogy éjszaka zsírt égessen, méregtelenítsen és felkészítse a szervezetet a következő napra. Az éjszakai 12-13 órás böjtöt pedig a reggelivel törjük meg, amit az angol tökéletesen fejez ki: break-fast.

Gyakorlatilag két hét után a következő eredményeket tapasztalhatjuk :

pihentetőbb alvás

– jóval nagyobb stressztűrő képesség

– szorongás érzés lecsökkenése, megszünése

– snack és édesség utáni vágy  lecsökkenése, megszünése

– érzékelhető hangulatjavulás

– vércukorszint stabilizálása

– ideális testúly felé történő elindulás.

Dr John Douilliard vércukorszint és súly- stabilizáló progamjának lépései:

1. Napi háromszori étkezés. NO SNACK étkezések között! Az ebéd legyen a főétkezés  – nyugodt, relaxált körülmények között, ami kulcsfontosságú az optimális emésztéshez és hosszú élethez! Minden, amit evés közben csinál az ember, tv-t néz, híreket olvas vagy épp vitatkozik, mind-mind megeszi az étellel együtt és hol máshol raktározódnának ezek az érzelmi memóriák, mint a zsír sejtekben. S ha nem vagyunk jó zsírégetők, ezek az évek során felhalmozódnak, és a test nem képes leadni a felesleges súlyokból sem.

2. Ha beállt a napi háromszori étkezés, akkor következő lépésként csökkenthetjük a vacsora adagját, ami ideális esetben eleve csak egy saláta vagy leves, évszaktól függően.

Megjegyzés: Az, aki nem tud azonnal átállni a napi 3szori étkezésre, kezdje a napi 4szeri étkezéssel.

3. Hozzuk korábbra a vacsora idejét és 6h után reggel 6-7ig ne együnk.

4. Ha a célunk a fogyás is, akkor hagyjuk el a vacsorát egy-két alkalommal egy héten. Aki jó zsírégető, az nem érzi meg, ha egy étkezés kimarad egy nap.

Mindez teljesen természetesen beáll, ha hagyjuk, mert szervezetünk megtanul újra zsírt égetni, ami által hosszútávú, nyugalmat adó energiához jutunk.

Ha étkezés után elálmosodnánk, feküdjünk le 10 percre a bal oldalunkra. A gyomrunk a bal oldalon található, és amikor a baloldalunkra dőlünk le hozzásegítjük a gyorsabb és alaposabb emésztéshez.

Ha az ember túl későn fogyasztja el a vacsoráját, már nem fogja tudni megemészteni. A máj, este 10h-kor kezd(ene) hozzá a detoxifikációs folyamatokhoz. Nagyon sokan azonban azt gondolják magukról, hogy született éjjeli baglyok, és éjszaka tudnak leginkább dolgozni és koncentrálni – este 10h után érzik magukat igazán ébernek. Azonban ez nem másnak a jele, minthogy mennyire eltértek a természetes biológiai ritmustól. Ha nem fekszünk le este 10h körül, akkor nem adunk lehetőséget a májnak a méregtelenítésre. S ha hosszútávon folytatja az ember ezt az életritmust, bizony el lehet képzelni, hogy a máj egy idő után milyen szinten válik túlterheltté. Képtelen lesz a méregtelenítési folyamatokat ellátni, nem lesz képes lebontani a hormonokat és a zsírt, nem tudja az emésztést segítő epét termelni, és a vércukorszint stabilitásában sem tud már segíteni.

Az ember amikor követi a természetes bioritmusát, naponta 3x étkezik, időben fekszik le (8 és 10h között), a máj nyugodtan intézheti a méregtelenítési feladatait, ami meghatározza, hogy stabil vércukorral és egészséges emésztéssel rendelkezzünk. Minél inkább harmóniában élünk a természet ritmusával, annál erősebbekké és rugalmasabbakká is válunk. Sokkal magasabb lesz a stressz türőképességünk. Nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak, stabilnak érezzük magunkat, s nem utolsó sorban megnő biztonság érzetünk is.

Nagyon érdekes Ayurvédikus megközelítés az is, miszerint  addig nem rendelkezünk teljesmértékű önismerettel ameddig nem vagyunk jó zsírégetők. A zsír biztosítja a nyugalmat. A cukor ezzel szemben csak állandóan serkenti és felizgatja az embert, sosem hagyja nyugodni, elcsendesedni. Ahhoz, hogy megélhessük valódi énünket és képesek legyünk az érzelmi szabadság állapotába kerülni, szükséges, hogy jó zsírégető képességgel rendelkezzünk.

Összefoglalva tehát, az egészséges zsír anyagcsere elősegíti a mélyről jövő belső nyugalmat, és természetes módon ösztönöz bennünket, hogy fogékonyak legyünk saját spirituális utunk felfedezésére és gyakorlására. Gyakorlatilag minden Ayurvédás detox program azt a célt szolgálja, hogy az ember jobb zsírégetővé váljon, hogy megtanulja a szervezet saját zsírkészletét felhasználni, és hogy elengedhessük a régi felgyülemlett káros érzelmi molekulákat.

Ayurveda szó szerint az élet igazságát jelenti. Ayur – élet, veda – tudás, igazság. A cél az, hogy az ember felhagyjon régi, destruktív érzelmi mintáival, és ne másoknak akarjon megfelelni, mások figyelmét állandóan felhívni. Helyette megtanulja, hogy saját hangulata nem mások hangulatán múlik. Végső soron az ember megtanulja a saját igazságát élni, azt az életet, amire született, teljes érzelmi szabadságban.

Dr John Douillard honlapján találtok a témáról több összefoglalót is. ITT ITT és ITT.

Soul-warming winter smoothies

winter drinks

Összeszedtem egy kategóriába a téli smoothie recepteket, illetve áthoztam azokat is, amik eddig csak az Apple and Soul oldalon voltak megtalálhatóak angolul. Mivel egyre több érdeklődést és megkeresést kapok nagyon kedves magyaroktól – mind Magyarországról, mind külföldön élő magyaroktól – ezért igyekszem tényleg minél több mindent lefordítani magyarra is. Mindent, amiről tanulok és amit érdekesnek találok én is. S ha bármely poszt vagy recept tetszik nektek itt vagy a FB oldalamon, nyugodtan osszátok meg bátran. Örömmel veszem én is. Bízván abban, hogy ezáltal még többeknek tudok segíteni. ♥ Szép napot Mindenkinek és mindenkinek köszönöm a bizalmat! A vera@appleandsoul.com email címre továbbra is lehet írni, ha bármilyen kérdesetek lenne vagy jelentkezni szeretnétek coaching beszélgetésre  ♥

The water element and the source of your sparkle

462705_10151190559047636_1658778764_oA tél legdominánsabb eleme a víz, ami egyben nőiességünk egyik kulcs eleme is – az áramlást, gondoskodást, sokoldalúságot, lágyságot és erősséget reprezentálja egyszerre. A víz az élet forrása. Magzatként az anyaméh vizében lebegünk. Testünk 70-80%a víz, akárcsak Földünké. Mitöbb az óceán összetétele majdnem teljesen megegyezik az emberi vérplazma összetételével.

Amikor a víz elem egyensúlyban található bennünk, akkor kerülünk legmélyebb kapcsolatba saját valónkkal és a bennünk rejlő legmagasabb potenciállal. A víz egyben a fejlődésünknek ad teret. Haladunk az áramlattal, miközben mi magunk vagyunk az áramlat. Ahogy a víz esetében is, az akadályok életutunk részévé válnak, amik által formálódunk – ahogy a folyó áramlata is beleütközik sziklákba, kövekbe, hol vadul, hol lágyan kanyarog, mégsem állítja meg semmi az áramlását, hanem minden útja részévé válik. Nem probálja az akadályokat eltávolítani vagy kontrollálni őket. Az élet pont ilyen. Nem az a cél, hogy az akadályokat és nehézségeket kontrollálni próbáljuk, hanem, hogy azok alakítsanak, formáljanak és tapasztalatokkal gazdagítsanak bennünket. Hagyjuk, hogy tompítsák éleinket, lágyítsanak bennünket és fejlődésünk részévé váljanak.

A víz érzelmeinket is szabályozza. Kérdezzük meg magunktól, hogy vajon áramlanak vagy stagnálnak belső érzelmeink? Hogyan érzünk most ebben a pillanatban? Hol érezzük az adott érzést a testünkben? Nem az érzelmek mögött húzódó sztorira kell figyelni, hanem magára az érzésre, amit a testünkben érzünk – s ha hagyjuk, elvezet a válaszhoz.
A víz egyben a bölcsességhez és tudáshoz is kapcsolódik. A víz segít csillapítani kíváncsiságunkat, s elvezet bennünket azokhoz a segítőkhöz, akik abban vesznek részt, hogy támogatássukkal megleljük legteljesebb önmagunkat az életben.
photo 2

Isteni szikránk forrása

Testünkben a víz a nyirokrendszerhez, testnedvekhez kapcsolható. Mivel a nyirokrendszernek nincs külön pumpája, ezért ugrálással, intenzív testmozgással, szaunával, és a sírás és érzelmeink kiengedésével segíthetünk a téli időszakban, hogy megfelelően áramoljon. Ha az ember erőtlennek és kimerültnek érzi magát fontos, hogy külön támogatást adjon veséinek és a mellékveséknek.

Pszichológiailag a vesék és a húgyhólyag az, ami a víz elemet irányítja és a téli időszakban ezek a domináns szerveik, amikre különösen oda kell figyelnünk. A vesék fül alakúak, a test hátsó részén találhatóak, a legalacsonyabban elhelyezkedő alborda mögött, s a vér szűrése és tisztán tartása a feladatuk, ami nagyon fontos ahhoz, hogy a test homeosztázisban tudjon maradni.

A kínai orvoslás szerint a hugyhólyag tárolja érzelmeinket, s a vesék felelősek vitalitásunkért és az egészséges hosszú élettartamért. Mitöbb, igazából vitalitásunk tökéletesen tükrözi vesénk egészségét. Ha tükör elé állsz, mit látsz? Látod az élénkséget és mély kapcsolatot belső éneddel? Figyeld meg a bőröd minőségét, tónusát és hajad csillogását. Ezek mind a vesék egészségi állapotára utalnak.

Amikor valaki krónikus betegséggel küzd, fontos, hogy ellenőrizzék a vesék energetikai állapotát, amit egy tradicionális kínai orvoslással foglalkozó orvos a pulzus és a nyelv vizsgálatával meg tudja vizsgálni. Derékfájás, illetve bármilyen probléma a reproduktív rendszerrel visszavezethető a vesék egészségéhez.

Az odafigyelés, mély relaxáció és az elmélkedéssel töltött idő mind-mind fontos szerepet játszik a téli időszakban és a vesék megerősítésében. Nagyon fontos attribútum a fogékonyság és odafigyelés. Odafigyelni és meghallgatni másokat illetve saját magunkat, saját érzéseinket és megnyugtatni magunkat, amikor szükséges.  (A vesék a hallással és a füllel is kapcsolatban állnak). Amikor kibillenünk az egyensúlyunkból, a félelem veszi át érzelmeink felett az irányítást. Ilyenkor aktiválódhatnak különböző fóbiák, negatív gondolkodás, pletyka, vagy épp az, hogy az illető képtelen elköteleznie magát bármifelé is. Az erős vese egészséges akaraterőre, ambícióra mutat, amikor az ember nem hezitál, hanem határozottan képes dönteni.

Abban az esetben, amikor az ember félelemkeltő gondolatokkal találja szemben magát, fontos megkérdezni magát, hogy mi az, ami inspirálja? Mit szeret az életben? Mi az, amiért kiáll? Mit szeretne a világnak örökül hagyni? Ha ezeket a kérdéseket feltettük, lépjünk hátra és hagyjuk, hogy a szívünk irányítsa és adja meg a válaszokat.

Összefoglalóan, amik tehát fontosak a téli időszakban, hogy odafigyeljünk, a következők:

♥ Töltsünk minél több időt pihenéssel, elmélkedéssel és reflektálódással

♥ Merjünk szembenézni saját félelmeinkkel és a sötét oldalunkkal is. Menjünk le belsőnk legmélyebb szintjeire, egészen addig míg meg nem látjuk saját örökké ragyogó belső fényünket. Csendesedjünk el és kapcsolódjunk bennünk rejlő belső bölcsességünkhöz

♥ Elmélkedjünk azon, hogy mennyire hagyjuk áramlani az életünket, vagy épp mennyire próbáljuk azt kontrollálni?

♥ Konzerváljuk forrásainkat – saját energiánkat, az elektromos energiát, üzemanyagot, a vizet és pénzt is a téli időszakban.

♥ Tartsuk melegen magunkat, s amikor kimegyünk a hidegbe, különös figyelmet szenteljünk a vesék melegítésére.

Ezt az írást Sara Avant Stover, The Way of the Happy Woman c. könyve alapján írtam és fordítottam.

How to deal and/or avoid expectation hangovers in life

Malaga Nerja in December1

A legutóbbi blog poszt óta eltelt több, mint egy hónap. Most tértünk vissza egy 5 napos tengerparti feltöltödésből a Costa Tropical partjairól. Fontosnak tartjuk, hogy miközben az ember az álmait építi közben legyen ideje élvezni is az életet, hiszen csak így van értelme! Ez a hosszúhétvége segített lelassítani, lehetőséget adott újra közvetlen kapcsolatba kerülni a természettel, feltölteni tüdőnket friss sós tengeri levegővel, élvezni a vidéki, tengerparti spanyolország csodálatos adottságait, téli nyugalmát, olvasni és csak úgy lenni, élvezni a családi együttlét minden percét.

Intenzív őszi időszak van a hátunk mögött. Nemcsak az iskola kezdés, kurzusok, tanulás, munka de majdnem el is költöztünk egy másik kontinensre – hogy miért nem, arra viszonylag egyszerűbb maga a válasz, mint megtapasztalni és megélni ténylegesen, de röviden azért, mert nem mi kontrollálunk mindent az életben. Az egyik legnagyobb tanítása az elmúlt időszaknak, hogy ezt ténylegesen is tudatosítsam magam számára. 1507990_10152381260591831_1451711754733150100_nMi vagyunk felelősek az életünkért, de a végkimenetelért, a konkrét eredményekért már nem. Nem áll senki módjában a jövőért garanciát vállalni. Gyakorlatilag az egyetlen dolog, amit kontrollálni tudunk, az az, hogy mely gondolatokba megyünk bele és invesztálunk energiát, amik aztán manifesztálódnak az életünkben (amit majd egy külön posztban szeretnék kicsit jobban kifejteni), illetve az élethez történő hozzáállásunkat és hogy hogyan reagálunk különböző helyzetekben.

Az, hogy milyennek tapasztaljuk a körülöttünk lévő világot és az életet, magunkból indul ki és hozzáállásunkból. Ahhoz, hogy élvezzük azt, amivel foglalkozunk illetve magát az életet,  amit teremtünk, az igazán úgy megy, ha elengedjük a kontroll iránti vágyat, s helyette megengedjük, hogy minden úgy alakuljon, ahogy alakulnia kell. Mi tesszük a dolgunkat, de közben elfogadjuk, hogy létezik egy nálunk magasabb intelligens erő, amit hívhatunk bárhogyan, ahogy nekünk tetszik: Isten, Univerzum, Teremtőerő…stb Azzal, hogy megtanuljuk elfogadni és elengedni az ellenállást és kontroll kényszert észrevétlenül bekerülünk az élet csodálatos áramlásába, ahol nincs több szükség különböző ego harcokra. Nem a jövő eredményein stresszelünk, hanem élvezzük helyette az itt és most-ot.  Lehet nem pontosan úgy alakulnak a dolgok, ahogy elképzeljük, de ha meg van a hitünk, akkor el tudjuk fogadni, hogy ami történik, az hosszútávon a mi legmagasabb érdekünkben történik és fejlődésünket szolgálja. Ez azt is jelenti egyben, hogy nem tesszük függővé saját boldogságunkat és önérteklésünket az eredményektől.1725161_10152563235369150_560830811139630365_n A boldogság egyedüli forrásai mi magunk vagyunk. Belülről fakad, még csak dolgozni sem kell érte. Ez az ember természetes alapállatpota. Más kérdés, hogy szocialializálódásunk során azt tanuljuk, hogy mindig másoktól és a világtól várjuk el, hogy boldoggá tegyenek bennünket (lásd a legtöbb párkapcsolati problémák gyökerét), s mi magunk is külső elvárásoknak próbálunk megfelelni, miközben megfeledkezünk a bennünk rejlő isten adta boldogság forrásról. Sem a másik ember, sem a környzet, sem a körülmények nem kell, hogy befolyásolják azt, hogy milyen mértékben vagyunk boldogok és elégedettek az élettel. Pontosan azt látjuk (meg) és tapasztaljuk a világban, ami bennünk van. A külvilág nem más, mint belső világunk tükröződése, amiről sok más posztomban is írok tudom, de jól jön az időnkénti emlékeztető saját magam számára is.

Az utóbbi időben jobbnál-jobb könyvek találnak meg és úgy érzem minden eddiginél több időt fordítok az olvasásra, illetve az olvasottak alkalmazására. Mivel az csak egy dolog, hogy az ember tanul, olvas, kurzusokat végez, azzal még nem garantált a fejlődés, hiszen ha nem tesszük át a tanultakat gyakorlatba, akkor minden megszerzett tudás csak INFORMÁCIÓ marad. Gyakorlat nélkül TRANSZFORMÁCIÓ nem érhető el! Hasznosítani, beépíteni azt a tudást és információt, ami rezonál velünk elengedhetetlen ahhoz, hogy a pozitív változásokat meg is éljük és tapasztaljuk!

Az egyik fantasztikusan inspiráló könyv, amit nem rég olvastam az Christine Hassler: Expectation Hangover c könyve, amit mindenkinek nagyon-nagyon ajánlok! Ebben a könyvben ír a szerző arról, amit én magam is tanulok és gyakorolok: úgy érdemes célokat kitűzni magunk elé, hogy közben nem ragaszkodunk saját egónk által támasztott elvárásokhoz és eredményekhez, és nem annak elérésétől tesszük függővé saját önértékelésünket és boldogságunkat, hanem élvezettel teszünk céljainkért, mert azok összehangban állnak saját értekeinkkel. Azaz a legideálisabb hozzáállás: HIGH INVOLVEMENT – LOW ATTACHMENT. Bemásolom ezt a részt a könyvből mert csodálatosan összefoglalja ennek lényegét:

The best recipe for going after what you want without setting yourself up for an Expectation Hangover is to pursue your goals with high involvement and low attachment. In this approach, you have a strong intention to co-create (together with the Universe) things in your life that are in alignment with your values and goals, but you are not attached to the outcome. Your sense of worthiness, success, or happiness is not tied to whether or not particular things happen. You remain open to things manifesting in forms different than you might have expected. By practicing high involvement – low attachment, you move into a perspective where you see things happening through you and surrender control, understanding that you are a co-creator with the Universe. You recognise that effort and commitment are important but that results are not completely up to you and do not dictate your overall wellbeing. Wanting things is not wrong. You are worthy and deserving of your dreams. What sets you up for disappointment is not your desires, but your attachment to your expectations.”

Az elmúlt 4 hétben egyébként közel 20 csodálatos emberrel beszélgettem, akik jelentkeztek a coaching beszélgetésekre és még nincs vége az évnek! December 19vel bezárólag dolgozom, addig már teljesen beteltek az időpontok, de januar 12től folytatom, úgyhogy lehet még jelentkezni! Továbbra is a vera@appleandsoul.com email címre tudtok írni! Szeretettel várlak benneteket!

Abban az egy hónapban pedig mi is pihenünk, utazunk, karácsonyozunk, ünneplünk, s remélhetőleg a hegyekbe is feljutunk egy jót szánkózni – egyszóval feltöltődünk, hogy energikusan és pozitívan vágjunk bele az új évbe is. Ugyanezt kívánom nektek is! Addig még biztosan jelentkezni fogok, ha másnem, az Apple and Soul FB oldalon mindenképp!

Nagyon szép téli időszakot kívánok mindenkinek! S ne felejtsetek le a természettel együtt kicsit lelassítani, többet aludni, pihenni és melegítő ételeket fogyasztani 

Live your dreams! Start taking action steps right now!

DSC_48960061

Tegnap este volt az újabb group life coaching session és hihetetlen mennyire energetizálva és inspirálva ébredtem a hatására ma reggel. Pontosan ez az, amilyen hatással egy erőteljes coachingnak lennie kell. Az ember úgy érzi általa, hogy nincs lehetetlen, bármit meg tud teremteni az életben, mert ha képesek vagyunk valamit megálmodni, akkor azt meg is tudjuk csinálni, csak tenni kell érte. Hinni benne és magunkban! S mindezt azzal a támogatással, amit kapunk jóval egyszerűbb és könnyebb érzés.
Ez a life coaching, amiben résztveszek és tanulok egy sokkal magasabb szintű, mint amit eddig tanultam. Én is követek el természetesen hibákat, mint bárki más. Különösen, amikor az ember még az elején tart a dolgoknak. Csak az nem követ el hibákat, aki nem tesz semmit és sosem probál a komfort zonáján kívűl élni, pedig tanulni és fejlődni valóban csak ott lehet elkezdeni! Bármi újba kezd az ember abban garantáltan hibázik is, hiszen senki nem ül le a zongorához és áll fel egy órával később hibátlanul Chopin darabokat játszva, vagy tanul meg egy nyelvet azzal, hogy csak audiókat hallgat. Csak akkor tanul meg beszélni is, ha elkezdi gyakorolni, akkor is, ha az elején csak kézzel-lábbal megy! Lehet, hogy mi még úgy nőttünk fel, hogy ha hibáztunk akkor az megszégyenüléssel járt, de azt tanulom én is jóideje, hogy hibák nélkül nem lehet álmokat szőni és megvalósítani! A tanulási folyamat része! Itt az idő, hogy megtanuljuk elfogadni, mit elfogadni, ÜNNEPELNI a hibákat, amiket csinálunk, mert ez annak jele, hogy tanulni akarunk, fejlődni, többre vágyunk, mint egy helyben toporogni és csak panaszkodni és tehetetlennek érezni magunkat.
Bennünk van minden képesség, ami saját álmaink megvalósításához szükséges, csak bátorság kell, sőt még az sem, csak megtenni az első lépést!! Aztán holnap a következőt, holnap után pedig az azt követőt és így tovább! Kitartással! Az én feladatom, hogy teljesen ott legyek lélekben és maximális figyelmemmel azzal az emberrel, akivel épp együtt dolgozom. Mert abban a pillanatban ott és akkor senki és semmi más nem fontos, csak a kliens! És hogy intuitívan, feltétel nelküli szeretettel és elfogadással támogassam legjobb tudásom szerint, hogy az illető elérje álmait. Ez a célja a coachingnak. Show up and be of service to others! Meghallgatni, inspirálni, motiválni, megerősíteni a hitét önmagában és közösen olyan lépéseket kialakítani a pozitív változások létrehozásához, ami az egyén számára is kényelmes, amit megvalósíthatónak érez. Ha nem tűnik annak, akkor nem jól kalibrálta be az egyén a céljait.


Minden héten kapunk házifeladatokat, amiket alaposan ki kell dolgozni, mert minden úgy válik valósággá, ha teszünk érte, nem csak hallgatunk és még több információt szerzünk be, hanem a tanultakat be is építjük az életünkbe! Másként nem megy, különben egy lépést sem haladunk előre és minden marad a régiben.

Ezen a héten azt a feladatot kaptuk, hogy hívjunk beszélgetésre embereket. Nem kerül semmibe, nincs benne semmi elkötelezettség, csak annyi, hogy lehetőséget adjunk az embereknek magukról és az álmaikról beszélni és ha érdekli a coaching, megismerkedjen vele gyakorlatban is, hogy milyen érzes. Vajon olyan dolog, ami úgy érzi javát és fejlődését szolgálná hosszútávon? Nem történik akkor sem semmi, ha nem jön be az illetőnek, és nem vágyik több beszélgetésre, de legalább kipróbálta és lesz róla egy konkértabb képe. Így ebben a hónapban szeretettel meghívok bárkit egy skype-on történő beszélgetésre, amin átbeszélnénk, hogy mik a céljai, mi az az élethelyzet, amivel esetleg küzd vagy amin változtatni szeretne? Mi az, amiben én tudnék számára segíteni, az élet mely területén lenne legnagyobb szüksége támogatásra ebben a pillanatban?!
Ha esetleg érdekel benneteket, akkor írjatok bátran a vera@appleandsoul.com email címre és megbeszélünk egy időpontot a következő hetekre!

S hogy még valami motiválóval zárjam e sorokat, megosztom veletek a legutóbbi visszajelzést, amit B. Bernadettől kaptam Miskolcról. Abban a megtiszteltetésben és örömteljes tapasztalásban volt részem, hogy együtt dolgozhattam vele az elmúlt hetekben, hónapokban! Ezt írta nekem visszajelzésként:

”Nekem már az is különleges élmény volt, hogy a blogodra és Rád találtam, sokáig csak messziről csodáltam azt az életfilózófiát és életmódot amit képviselsz, de tudtam és éreztem, hogy változásra van szükségem és te elindítottad a változást az életemben. Az út, amit mutattál fantasztikus és én nagyon hálás vagyok érte, hogy részt vehetek/vehettem ebben. A blog amit írsz az egyik legjobb dolog a hétköznapjaimban – mindig örömmel olvasom és minden bejegyzéssel gazdagabb lesz a lelkem:-) Amikor pedig megírtad, hogy a coachingot is elkezded nagyon örültem. Az, hogy beszélhettünk, meghallgattál és tanácsot adtál sokat jelent és már büszkén állíthatom az az önbizalom és megerősítés amit kaptam Tőled már észrevehető (a külvilág számára is:-) Ilyen hamar szerintem még sosem kaptam visszaigazolást – konkrétan megkérdezték a családtagjaim, hogy mi történt velem mert sugárzom és öröm rámnézni. Ebben neked is részed van, az emberismereted, a pozitív energiád és nyugalmad inspiráló, sok tanácsod nagyon megragadt bennem és hasznosítom nap mint nap!
Köszönöm ezt az élményt Neked és teljesen komolyan mondom az, hogy mi “összetalálkoztunk” számomra szinte sorsfordító volt:-)”

Köszönöm és legyen csodálatos álmokkal teli napja mindenkinek ♥♥♥

Stay connected with what brings you joy

Ennek a korábbi posztnak folytatásaként fogalmazodott meg bennem a mai írás, amit a FB oldalon osztottam meg illetve, annak hatására, hogy pár nappal ezelőtt hallgattam egy szuper jó beszelgetést egyik nagy kedvenc Ayurvédás doktorom és tanárom (Dr Claudia Welch), aki a hormonokban specialista többek között, és ugyanazt támasztotta alá, ahogy én magam is gondolkozom és amiről valami hasonlót irtam is ebben a korábbi posztomban is.
Az, hogy mit eszünk természetesen fontos, de önmagában nem elég és nem is válasz mindenre! Ha a gondolatainkon és a hozzáállasunkon nem változtatunk, akkor az egészséges étkezés is csak átmenetileg és csak egy bizonyos pontig fog segíteni. Ne várjuk azt, hogy minden megoldódik és helyére kerül csak attól, hogy zöld turmixot iszunk reggelente, és jogázunk, meditálunk naponta. Ha nincsen valódi kapcsolatunk az ételekkel, amit eszünk, a Földdel, ahol élünk, a tevékenységekkel, amikkel foglalkozunk, az emberekkel, akikkel nap, mint nap kapcsolatban állunk és legfőképpen saját magunkkal, mindez semmit nem ér, csupán egy pipát a képzeletbeli listánkon, hogy mi mindent kell(ene) megtennünk annak érdekében, hogy egészségesen éljünk. Valójában minden ugyan oda vezet vissza: önmagunkhoz, önmagunk teljeskörű megismeréséhez, elfogadásához, az elvárások lepakolásához és belső szabadságunk megéléséhez. Hogy merjünk saját belső hangunkra, intuíciónkra hallgatni, és ne hagyjuk azt külső zajok által elnyomni, mert a boldogság bennünk van, forrása mi magunk vagyunk.
Stressz mindenki életében van, ami fontos, hogy megtanuljuk kezelni és a nehezebb helyzetekben is megtalálni az elfogadást. Ha valami testi-lelki betégseggel küzdünk, akkor mindig nézzük meg, hogy életünknek mely az a területe, ami kibillent az egyensúlyból. Többnyire mindenki tudja rá a választ, ha magába néz, csak sokszor pont ezt a legnehezebb, szembenézni életünk azon területeivel, amik a legtöbb ‘problémát’ okozzák. Pedig a gyógyulás ott kezdődik, hogy elfogadjuk a helyzetet és merünk változtatni, azaz egyre inkább önmagunk lenni, felvállalni magunkat.
Nagyon gyakran az ambíciók és a végtelenségig zsúfolt időbeosztás az, ami nem engedi, hogy az ember csak úgy legyen, és saját magára hangolódjon, s rájöjjön, hogy mire is lenne igazán szüksége, vagy mi az, amivel valóban foglalkozni szeretne.
Nézzük meg közelebbről, hogyan is éljük az életünket. Esetleg állandóan várunk valamire? Ha ez és ez megtörténik, akkor ‘boldogabbak leszünk és minden sokkal jobb és könnyebb lesz‘ mentalitással? Nem rendelkezünk mással, csakis a jelen pillanattal. Ezzel tudunk csak élni, a múlton változtatni nem tudunk, mint ahogy jövőbe sem látunk! De nagyon is sok múlik azon, hogy mi történik majd holnap és holnapután meg azután, hogy ma mit teszünk, itt és most! Ne hallogassunk! Amire vágyunk kezdjünk el érte lépéseket tenni most. Legyen az bármilyen pici lépés is! A titok abban rejlik, hogy teszünk érte valamit minden nap!

Spicy plum chutney/Szilvás chutney

DSC_0046A ma reggeli bio farmról érkezett zöldségek és gyümölcsök között még mindig akadt 12 szem sötétszínű szilva is. S mivel nem volt most kedvem süteményt készíteni belőle és turmixba se tenni, illatos és fűszeres chutney-t készítettem belőle. Nagyon egyszerű módon. 8 szem szilvát feldaraboltam, lábosba tettem, pici vizet tettem alá. Megszórtam fahéjjal, őrölt szegfűszeggel, adtam hozza egy csillagánizst illetve egy ujjnyi gyömbért reszeltem hozzá. Kb 30-40percig lassú tűzön lekvár sűrűségűre főztem. Adtam még a végén hozzá egy csipetnyi sót és 1tk kókuszcukrot (ez már nem a nyári édes szilva volt) és az édesburgonyás csicseriborsó pörkölt mellé ettem, és valami mennyei volt! Próbáljátok ki ti is :) További szép hetet!

As a holistic health coach

Végre elkészült hosszú írással töltött órák és napok után a teljes bemutatkozó szöveg magyarul is, amiben összeszedettebben bemutatkozom és leírom mit jelent, hogy holisztikus életmód és táplálkozási tanácsadóként dolgozom, és mi az, amiben segíteni tudok számotokra. Sokan írtatok és kérdeztetek az elmúlt hetekben, amire egyesével válaszolgattam, de most kérdéseitek alapján megpróbáltam összeszedni mindenre a választ. Az oldal egyébként a bal oldali fülek között lesz megtalálható és mindig kéznél, ha szükség lenne rá!

Mindenkinek csodálatosan szép hetet kívánok ♥


”The privilege of a lifetime is being who you are.”
Joseph Cambell

Szutorisz Vera a nevem. Álmaimat élem családommal együtt, jelenleg a napsütötte Mediterránon, Spanyolországban és másokat inspirálok ugyanerre, hogy szintén álmaikat éljék, bármi is legyen az. Minden, amit szeretnénk bennünk van és velünk kezdődik!

joy card4

Rólam, hogy ki is vagyok…

Röviden:

Nő, anya, feleség, társ, barátnő, testvér, yoga lover, csend és természetben elmerülő, utazó, külső-belső világom felfedezője, gondolataim megosztója, örök diák és saját életének tapasztalatain keresztül tanító, szabad lélek, aki a saját útját járja vállalva önmagát és álmait, a mediterrán élet jelenlegi élvezője és a távolkeleti kultúrák rajongója, akinek elképzelése, hogy bárhol otthon érezhetjük magunkat a világban, ha kellőképpen ismerjük magunkat. Továbbá korábbi nemzetközi HR-es, ma már Holisztikus Életmód és Egészség Tanácsadó, s mint olyan, támogatom, motiválom és inspirálom az embereket, hogy rátaláljanak saját boldogságukhoz és egészségükhöz vezető útjukra! Mert az élet, amit élsz, az egyben tanításod is a világ számára.

Bővebben:

Magyarországon születtem és nőttem fel. 19 éves koromig folyamatosan ott éltem, majd hívott a világ és mindennél izgatottabban vágtam bele, hogy azt bejárjam, felfedezzem és megismerjem s általa azt is, ki vagyok én, honnan jöttem és mi az utam. Ahogy evés közben jön meg az ember étvágya, úgy útközben jön meg az igazi kalandvágy is, ami nem csak külső de belső világom megismerése utáni vágyhoz is vezetett. Életem kalandjaihoz sok-sok évvel ezelőtt csatlakozott feltétel nélkül elfogadó, szerető és támogató társam/férjem/kisfiunk – közös kincsünk – édesapja is. Együtt járjuk a világ különböző részeit, telepszünk le hosszabb-rövidebb időre, s mikor eljön újra az idő megyünk és tanulunk tovább. Így ismerkedünk meg közelebbről is más és más kultúrákkal, társadalmakkal, emberekkel, szokásokkal és a világban található különböző problémamegoldó hozzáállásokkal.

Éveken át nemzetközi HResként dolgoztam Magyaroszágon, illetve Dél-Koreában, majd kisfiam születése után egyre inkább az élet mélyebb kérdései kezdtek el igazán foglalkoztatni, mely posztgraduális tanulmányaimhoz vezettek. Spirituális és holisztikus téren végzett tanulmányaimnak köszönhetően ma mint Holisztikus Életmód és Egészség Tanácsadóként segítem az embereket teljes szívből és legjobb szakmai tudásom szerint, hogy rátaláljanak saját boldogságukhoz és egészségükhöz vezető útjukra, mely minden ember számára más és más. Az én dolgom, hogy feltétel nelküli szeretetteljes támogatást nyújtsak minden hozzám forduló és bennem megbízó ember számára, aki megkeres. Közösen felfedezzük és átbeszéljük az illető céljait és álmait, azokat a dolgokat, amiken szeretne változtatni, javítani, majd együttesen kidolgozzuk azokat a lépéseket, amik számára is könnyen és örömmel teljesíthetőek. Fontos, hogy az út maga örömteli legyen a teljesség érzese felé, mert ha az ember erőlteti, az frusztrációt eredményez belső sikerélmények helyett.

Még bővebben itt folytatodnak gondolataim:

Azok a dolgok, amik látszólagosan problémáknak tűnhetnek valójában nem mások, mint megoldásra váró lehetőségek, amik segítenek abban, hogy tovább fejlődjünk, s még több készségünket használjuk, ami által megint csak közelebb kerülünk önmagunk megismeréséhez és tudatába kerülünk saját belülről fakadó kreatív energiánknak, erőnknek, amivel teremtői vagyunk saját életünknek. Ahogy ez az Abraham Lincoln idézet mondja:

“The best way to predict your future is to create it”
Azaz “A legjobb út a jövő megjósolásához annak létrehozása”

Saját utam során mára megértettem azt is, hogy az életben valójában nem magától a kudarctól félünk, hanem attól hogy mások szemében teljes kudarcnak tünhetünk. Magától egy látszattól, ami abban gyökerezik, hogy nem azt az életet éljük, amit valóban szeretnénk, hanem azt, amit mások elfogadnak és jóváhagynak. Azonban ezzel az a probléma, hogy ameddig látszólagosan éljük életünket és állandoan mások elismerésére és jóváhagyására vágyunk, addig közelről sem tudhatjuk meg mire vagyunk képesek és mire születtünk valójában. Ez az egyik első lépés, amiről le kell tudnunk mondani, ha teljes és boldog életet szeretnénk élni. Minden lépést azért tenni az életben, mert elkötelezettnek érezzük magunkat szívvel-lélekkel. Bármit elérhetünk az életben, ha tisztában vagyunk vele, hogy ténylegesen mit szeretnénk, és az, amire vágyunk miért vágyunk rá pontosan, és hogyan szeretnénk érezni magunkat azáltal, ha álmunk megvalósul?

A MIÉRT-re a válasz mindig nagyon lényeges, mert ahogy a mondás is tartja, ha az akarat megvan, és ténylegesen szeretné az ember, akkor az utat is megtalálja hozzá. És ez minden esetben így van. Ha valami nem sikerül, az azért van, mert nem akarjuk igazán (vagy csak azt hisszük, hogy az az, amit szeretnénk, de igazából nem más mint erőltetés, amire visszaigazolásul az Univerzum jelez, hogy ennél mi sokkal jobbra is képesek vagyunk – azaz ne menjünk szembe valódi önmagunkkal, ne elégedjünk meg az átlagossal, ne erőltessünk olyan dolgokat, amik nem a legjobbat hozzánk ki belőlünk, hanem mindig keressük azt, ami belülről hajt bennünket, ami által teljesebbnek érezzük magunkat. Mindaddig, amíg hamis álmokat kergetünk nem fogjuk érezni a támogatást, csak egy folyamatos küzdelmet. Amint utunkra érünk, az egész Univerzum konspirál, hogy megvalósuljanak szívből jövő álmaink.

Minden esetben mögé lehet nézni saját hitrendszereinknek is, hogy mi az, ami megakadályoz bennünket abban, hogy elérjük céljainkat és boldogok legyünk. A hitrendszereink azok, amik gátat szabhatnak kiteljesedésünknek – ehhez pedig mernünk kell elengedni ezeket a limitáló hitrendszereket, és helyettük új pozitívakat beépítenünk.

A válasz mindig mindenre bennünk van. Senki más nem vállalhat értünk és boldogságunkért garanciát, csakis mi magunk, amihez nem kell más, mint elkötelezettség és hit álmaink mellett! S ezért minden egyes nappal tenni valamit’ Hány ember érzi úgy, hogy nincs ideje, hogy az álmaival foglalkozzon és konkrét lépéseket tegyen érte? Pedig mindegy mekkora az a lépés, a lényeg, hogy valamit minden nap tegyünk érte! Ha itt és most eldöntjük, hogy a lehető legjobb es legteljesettebb formánkban szeretnénk élvezni ezt az életet boldogan és felszabadultan, ahhoz az elkötelezettség elengedhetetlen! Merjünk időt szakítani saját boldogságunkra és álmaink megvalósítására.

Végső soron minden ember életének célja egy és ugyanaz, hogy boldog legyen. Az, hogy kinek mit jelent a boldogság, az egyéni. Ehhez viszont önmagunkat kell vállalni és megtanulni szeretni és tisztelni annyira, hogy elhivatottak legyünk saját boldogságunk érdekében.

Ahogy mondják minden elménkben dől el. Mit választunk: szegény én szerepet, amiben a világot hibáztathatjuk a velünk történt eseményekért vagy a felelőséget saját életünk boldogságáért. (Mert más nem vállalhatja érte, csakis mi magunk.) Mindenki saját maga felelős saját boldogságáért. Megmenteni nem lehet másokat, csupán támogatni, motiválni, inspirálni! A boldogság belülről fakad. Nem a külvilág határozza meg. A kívűlről eredő boldogság illékony, ami belülről fakad az a meghatározó. Ha valami zavar bennünket a világban, akkor nem az visz előre, ha mi magunk letargiába süllyedünk és elkönyveljük, hogy a világ egy kemény és fájdalmas hely, helyette azt kérdezzük, mi az, amit itt és most én tehetek annak érdekében, hogy jobbá váljon? Csak addig van mindenütt sötétség, amíg mi be nem visszük a fényt, ami mi magunk vagyunk. Ha kedvességet szeretnénk tapasztalni, akkor legyünk kedvesek, és azt fogjuk magunk körül is tapasztalni. Csakis ezzel a mentalitással haladhatunk előre, ha részt szeretnénk vállalni saját boldogságunk és egyben egy jobb világ építésében, ahol az emberek segítenek egymásnak, támogatják és motiválják egymást. Már a másik ember arcára mosolyt csalni, vagy csupán meghallgatni is ugyanolyan fontos és számít, mint bármilyen heroikus tett, amiről az egész világ értesül! Csak sajnálkozni és panaszkodni nem visz senkit előrébb és nem segítünk vele sem magunkon, sem másokon! Azt nézzük és keressük mindig, hogy mi mit tehetünk és hogyan járulhatunk hozzá saját magunk, s általa az emberiség felemelkedéséhez!

A segítő foglalkozás egyik szépsége, hogy azáltal, hogy segítünk másoknak, segítünk saját magunkon is. Amikor az ember lehangolt, letargiában érzi magát a leghatékonyabb eszköz rá, hogy kijöjjön ebből az érzésből, ha segít valaki másnak! Bármit! Ahogy a mondás is tartja: “If youre feeling helpless, help someone.” Azonnal felébresztjük vele szellemünket és az szárnyalni kezd! S ez az az érzés, amivel előrébb juthatunk, amivel újra kreatívakká válunk.

Miért lehet szüksége az embereknek egy coachra?

Mindezekért, amit fentebb írtam illetve mert van az a pont mindenki életében, amin túl az ember akármennyi self-help vagy épp táplálkozási könyvet elolvasott már és kurzust végzett el, konkrét és rendszeres, biztonságot adó, ítéletmentes, együttérző támogatásra, inspirálásra és motiválásra van szüksége a változtatások véghezviteléhez, melyek ideális esétben életreszólóak is lehetnek. (Csak, hogy tiszta legyen) Nekem is van természetesen coach-om, aki segít minden egyes általam kitűzött újabb célomat elérni.

Nagyjából hogyan is zajlik egy coaching beszélgetés:

A coaching beszélgetéseket alapvetően az illető vezeti, és minden alkalommal azzal a témával foglalkozunk, amiben leginkább támogatásra van szüksége az illetőnek. Ahhoz, hogy hosszú távú és tartós eredményeket érjen el az ember, ahhoz ajánlott minimum 3 hónap, ami havi két vagy három coaching beszélgetést jelent – egyén igényeinek megfelelően -, s a közte eltelt időben az illető elkezdi szépen beépíteni a megbeszélt lépéseket, amiket az újabb beszélgetés során átbeszélünk, és megnézzük mennyire működőképesek számára majd lépünk tovább az illető tempójának megfelelően. Mivel mindenki csodálatosan egyedi, ezért mindenkinek más az, ami működik és beválik, azaz az egész coaching folyamat egyénre szabott. Én abban nyújtok támogatást, hogy mindenki rátaláljon a saját útjára, ami hozzásegíti megteremteni azt a testi-lelki harmóniát, amire vágyik az illető és amin keresztül képes saját álmait élni.

Mint wellness mentor és életvezetési tanácsadó segítek felfedni azt is, hogyan hat a táplálkozás, testmozgás, gondolkozásmód és stresszkezelés egészségünkre, elménkre, memóriánkra, hangulatunkra, hormonjainkra, emésztésünkre, bőrünkre, immunrendszerünkre, energiaszintünkre, de akár párkapcsolati és családi harmóniánkra is.

A siker kulcsa minden esetben abban rejlik, hogy az egyén mennyire elkötelezett és nyitott az életmódbeli és táplálkozásbeli kisebb-nagyobb változtatásokra.

Részletekért nyugodtan írjatok a vera@appleandsoul.com email címre

Szeretettel, Vera


”Egy életreszoló kiváltság az, ha az ember önmaga!”
Joseph Cambell

Néhány visszajelzés/Testimonials:

”Vera’s optimistic outlook and positive disposition create an energy that is magnetic to be around.  Her commitment to her own personal growth and development is a gift to her clients because she knows what it’s like to walk the walk.  By learning how to be gentle and loving in her own healing, she brings so much love, compassion, and understanding to her clients in order for them to transform their own lives.  Vera has created her own magical life in service to inspiring others to live the life of their dreams.” –Deanna Danski, Life Coach, Los Angeles, USA

”Nekem már az is különleges élmény volt, hogy a blogodra és Rád találtam, sokáig csak messziről csodáltam azt az életfilózófiát és életmódot amit képviselsz, de tudtam és éreztem, hogy változásra van szükségem és te elindítottad a változást az életemben. Az út, amit mutattál fantasztikus és én nagyon hálás vagyok érte, hogy részt vehetek/vehettem ebben. A blog amit írsz az egyik legjobb dolog a hétköznapjaimban – mindig örömmel olvasom és minden bejegyzéssel gazdagabb lesz a lelkem:-) Amikor pedig megírtad, hogy a coachingot is elkezded nagyon örültem. Az, hogy beszélhettünk, meghallgattál és tanácsot adtál sokat jelent és már büszkén állíthatom az az önbizalom és megerősítés amit kaptam Tőled már észrevehető (a külvilág számára is:-) Ilyen hamar szerintem még sosem kaptam visszaigazolást – konkrétan megkérdezték a családtagjaim, hogy mi történt velem mert sugárzom és öröm rámnézni. Ebben neked is részed van, az emberismereted, a pozitív energiád és nyugalmad inspiráló, sok tanácsod nagyon megragadt bennem és hasznosítom nap mint nap!
Köszönöm ezt az élményt Neked és teljesen komolyan mondom az, hogy mi “összetalálkoztunk” számomra szinte sorsfordító volt:-)”

Mindig olyan inspiráló veled beszélni és utána annyira magasan a Föld felett szárnyalok! Annyi erőt és támogatást adnak a szavaid, amit szinte lehetetlen szavakkal kifejezni! :) Köszönöm a sok-sok segítséget, támogatást, amivel segítettél megoldani a kisebb-nagyobb “betegségeket”, legyen szó akár petefészekcisztáról, ekcémáról, pajzsmirigy alulműködésről vagy akár a kislányom vesemedence tágulatáról. Hálás vagyok, hogy több mint 4 éve ismerhetlek!” Horváth Ildikó, Győr, Magyarország

”I started my coaching with Vera in April 2014 with the intention to clear up my skin and to find stress managment tools for my everyday life. What can I say; my skin was totally clear by July and has gone from acne prone to not even needing make up. With her support I found ways to incorporate meditation and just in general more mindfulness in my busy life. She actually managed for me to realize that I need to sit down and „be“ every once in a while, which is quite an accomplishment, because I’m usually pretty restless. Vera made me feel understood from the first minute and our coaching sessions are a safe place to share everything that is going on. I’m still looking forward to her gentle questions that get me going into the right direction. I don’t want to miss our sessions anymore so I decided to just keep on going with the coaching (for forever?). Vera is full of wisdom and insight and acts from a place of calm and understanding which is totally soothing to me as a client. She is a truly inspiring woman! Thank you Vera for your ongoing support.” Maite Wockök, Hamburg, Germany

”Imádom a posztjaidat és a pezsgő, vibráló energiát, ami átjön az írásaidból. Csak ismételni tudom önmagam, hogy mint egy terápiára, úgy járok az oldaladra az itthoni nagy káoszban. Teljesen felfordult az életünk, de lehet, hogy ennek így kellett lennie. Most jött el az idő! Úgy érzem, hogy Te vagy a lelki és szellemi inspirációm! Kérlek ne sokkoljon ez a hír. :) Nem vagyok depressziós, se szeretethiányos. Boldog családom és rokonaim vannak, szebb életről álmodni sem álmodhattam volna. Nagyon összetartóak vagyunk és mégis, annyira sokat tudsz még így is adni, szerintem el se hiszed! Igen, ez vagy Te számomra Drága Vera, pedig nem is találkoztunk még személyesen. :)” Detti, Eger, Magyaroszág

”Anyira örülök,hogy rávezettél erre az útra, egyszerűen nem tudok betelni a sok hasznos információval! Végre úgy érzem,hogy a jó úton haladok! És ezt Neked köszönhetem!” Regina, Shanghai, Kína


Tanulmányok:

Institute for Integrative Nutrition, New York, 2013-2014

Flo Living Hormone Balancing Program by Alisa Vitti, New York, 2014

Dr Sara Gottfried, Teach The Hormone Cure, 2014

The Ayurveda Experience by Lissa Coffey, 2014

Nutrition for Health Promotion and Disease Prevention, University of California, San Francisco, 2013

Theta Healing (DNS1, DNS2, Rainbow Children, Intuitive Anatomy) – 2012

MSc in Sociology and European Studies at the University of Debrecen, Hungary, graduation year 2004

Miért és hogyan éld meg és ünnepeld nőiséged felszabadultan?

Nagyon sok nő tekint úgy havi ciklusára, mintha az átoknak számítana, a női létezés sötét és nehéz oldalát jelentené (amihez hozzájárul az évszázadokon át tartó kulturális és társadalmi hozzáállás és szocializálódás). S mivel nincs mély és igaz kapcsolatban saját testével nem ismeri a benne rejlő lehetőséget és energiákat sem, helyette DSC_0447gyógyszereket szed, hogy enyhítse menstruációs fájdalmait, amit azt gondol, természetes velejárója, pedig nem az! Számtalan természetes módja van annak, hogy ez is a helyére kerüljön, többek között a saját szerveztünk számára megfelelő táplálkozással, önszeretettel és pozitív hozzáállással az élethez. A női ciklusban ott lakozik női energiánk minden szépsége, amit a nő saját és a világ jobbá tételének javára tud kiaknázni, ha egyszer tudatába kerül ennek.

El tudtok egy olyan világot képzelni, ahol a nők elfogadják, tisztelik és szeretik önmagukat és a ciklusukat, s hogy mindez hova vezetne? Az én elképzelesemben egy felszabadultabb, önzetlenebb és szeretetteljesebb világ teremtéséhez.

Ahhoz, hogy ünnepelni tudjuk saját nőiségünket, nőként egymást támogatni és élni azzal a csodálatos és meghatározó női energiával, ami bennünk lakozik, elengedhetetlenül fontos, hogy elfogadjuk havonta jelentkező ciklusunkat is. Ha nem tanulunk meg önmagunkkal harmóniában együtt élni, az élet folyamatos küzdelemnek fog tűnni.

Számos szakértő úgy véli, hogy nők, akik képtelenek akár beszélni is a témáról, egyertelmű jelét adják, hogy a hormonjaik nincsenek egyensúlyban. Éppen ezért nagyon fontos ezekről nyíltan beszélni és természetesen kezelni.

Az alábbi videót azért osztom meg, mert sokat emlegetem Sara Avant Stover könyvét: The way of the happy woman, aminek megjelenése az én életemben is nagyon meghatározó volt és segítette megtenni az első lépéseket saját hormonális egészségem helyreállításában évekkel ezelőtt, illetve az Ayurvéda tanaival megismerkedni. Sara nők ezreinek segít a világ körül visszatalálni női energiánk és bölcsességünk forrásához. Ha összhangba kerülünk saját hold ciklusunkkal, az egyenlő az állandó önszabotázstól, halogatástól, kreativ blokkoktól, érzelmi evéstől, fájdalmas periodustól, lebénító önbizalomhiánytól való felszabadulással!

Amikor harmóniába kerülünk önmagunkkal az egész világ, az egész élet jóval egyszerűbbé és átláthatóbbá válik. Termékenyebbé válik testünk és elménk is. Magasabbszintű kreativitásnak és örömnek, fokozott intuíciónak, önbizalomnak örvendhetünk. Személyes szabadság és erő, teljesebb energiatartalék, szexualitás és rezgésszint jellemzi életünket

Amikor harmóniában élünk önmagunkkal és ciklusunkkal, képesek vagyunk:

♥ szembenézni az élettel, és nem csak a felszínen élni, hanem belevetni magunkat a mélységekbe és azt az életet élni, amire születtünk!

♥ megkapni a valódi válaszokat az élet nagy kérdéseire, tisztelni nőiességünk mélységeit és saját komplexitásunkat

♥ rátalálni a saját magunk számára legmegfelelőbb mozgás és étkezési formára, kreativitásunk megélésére, üzleti tervek kidolgozására, igaz szerelemre, emberi kapcsolataink megélésére és arra, hogyan kapcsolódjunk isteni Énünkhöz!

♥ hatékonyabbá tenni mindennapi életünket, felfedni azt a megfoghatatlan boldogságot és örömet, amit eddig saját magunkon kivűl kerestünk – miközben mindig is bennünk volt

♥♥♥

Cinnamon Roll Smoothie

cinnamon-2

Isteni protein shake, aminek minden egyes hozzavaloja termeszetes es izre leginkabb az angolszaszok altal oly jol ismert fahejas csigara emlekeztet :-)

Energiat ado fahejas-fuges turmix: 1 fagyasztott banan, 1 friss fuge, 1ek bio natur mandulakrem, 1ek bio natur mogyorokrem (sotlan), 1ek zabpehely, 1/2 tk fahej, csipet vanilia, 1 pohar novenyi tej, 4-5 jegkocka.

Szepseges napot mindenkinek!

Strength, Energy, and Joy

mindfulness

EZ és az ehhez hasonló kundalini jóga órák váltak az utóbbi időben kedvenceimmé a megszokott yin és restorative yoga mellett.

A belinkelt kundalini óra kifejezetten egy erősítő jóga óra, mind fizikailag mind mentálisan. Arra tanít és ‘erősít’, hogy az ember képes legyen a nehezebb és kényelmetlenebb időkben is beengedni az örömet és felfedezni a szépet és a jót a mindennapi apró dolgokban is.

Ahhoz, hogy az ember igazán át tudja érezni az örömet az életben, a fájdalmat is meg kell engednie magának. Egyik nem megy a másik nélkül. Feel it all! – ahogy Gloria (kundalini jóga tanár) mondaná! Érezd át az összes érzelmet, amit a nap folyamán érzel. Ne menekülj előlük! Hagyd magad megélni őket, mert különben csak elnyomod őket. Live your life with all your heart! A boldogságot és örömet magunkban találjuk, mások nem adhatják meg nekünk. Mélységekben kell ismernünk önmagunkat ahhoz, hogy tudjuk mi az, ami örömet ad a számunkra. A mi feladatunk boldoggá tenni saját magunkat, senki más nem felel érte. Nekünk kell tisztán látni, hogy mik azok a limitáló dolgok, gondolati és viselkedési minták, amik esetleg ebben akadályoznak bennünket és itt az idő elengedni őket. Az erőt, ami bennünk van, és ami segít, hogy a boldogságot megéljük ott találjuk minden egyes lélegzetvételben. Ezért olyan fontos, hogy az ember megtanuljon helyesen lélegezni, és amire a Kundalini jóga is nagy hangsúlyt helyez. A helyes levegővétel segít bennünket összekötni szívközpontunkkal és kinyitni azt, hogy újra nyitott szívvel élhessünk. Mert bármennyi fájdalom is ér bennünket életünk során, a szivünket ne zárjuk be sosem – különben elzárjuk magunkat az élet adta örömöktől és boldogságtól. Merni élni, merni sebezhetőnek lenni, merni önmagunkat és érzéseinket vállalni teljes mértékben – erről szól az élet.

A Kundalini jóga sokat segít abban is, hogy teljesen felépüljek az Adrenal Fatigue/Mellékvese kimerülésből, amiből jó két év volt mire kilábaltam. Emiatt hagytam fel a futással is, mert túlzott stresszként élte meg a testem. Érdekes, mert ha visszagondolok a Távol-Keleten töltött időszakra, ott úgy tartották, hogy a futás nem egészséges a nők számára, mert általa összerázódnak a belső női szervek. Nem is futottak a koreai nők, csak joggingoltak meg túráztak – de azt állandóan.

Annak idején azonban én 621678_10151068032787636_110525661_omégis beleszerettem a futásba, mert egy olyan szabadság érzetet és inspiració áramlást adott, amit korábban ilyen formában nem éltem meg – aki fut, az biztosan tudja mire gondolok. De akkor még nem tudtam, hogy ez az én szervezetemben stresszként csapódik le. Ami végül az utam és fejlődésem részévé vált. Azzal, hogy pár hónap alatt a 0ról 10km-eket kezdtem el futni, valamint akkoriban álltam át drasztikusan egy újfajta rostban gazdag életformára, ami utólag nézve nem csoda, hogy kikészitette a szervezetemet. Ez is tanítommá vált. Mint ahogy a legtöbb nehézség, amit megtapasztalunk életünk során, mind-mind, egyfajta tanitás az életünkben, ami által formálódunk, erősödünk és egyben lágyabbakká, hajlékonyabbakká is válunk.

10923826_10152632854712636_4685539852266100013_nA hormonális egyensúlytalanságban megtaláltam azt a lehetőséget, ami nemcsak egy mélyebb szintű önismerethez vezetett, de ahhoz a szakmához is, amit többek között életfeladatomnak is érzek. Nekem is meg kellett tanulnom, hogy semmi nem történik velünk véletlenül. Minden a mi legmagasabb érdekünkben történik és alakul. Igazából nincs jó és rossz, a minőségét a dolgoknak mi emberek adjuk hozzá. A dolgok egyszerűen csak vannak. A lényeg abban rejlik, hogy mi mit kezdünk a különböző helyzetekkel és tapasztalatokkal. Saját fejlődésünkre fordítjuk őket, vagy hagyjuk magunkat benne ragadni az áldozat szerepben.

Az elmúlt évek abban is segítettek, hogy megtanuljam elfogadni a nehezebb és fájdalmasabb érzések megéléset – nem pedig elmenekülni előlük, – mert a tovabbiakban erőt, tapasztalatot és rugalmasságot is, csak íly módon tudok belőlük meríteni.

134435_10151068039667636_1684124491_o

Számomra az elmúlt évek belső folyamataiban nagyon sokat segitett a Theta Healing, a Kundalini és Yin yoga, az IIN és az Ayurvéda is, amiért nagy hálával érzek, hogy nyitott voltam és megengedtem, hogy mindezek rámtaláljanak és pozitívan transzformálják az életemet.

Csokolade mousse grillezett fugevel


DSC_0649Turmixban kremesre keverjuk a kovetkezoket: 150g beaztatott kesudio – ez aztatas utan kb 200g a magaba szivott vizzel egyutt -, 2ek kakaopor, 1ek kokuszolaj, 2 nagyszemu medjool datolya (vagy 3 kisebb fajta), 3ek szaritott bio kokusz reszelek, csipet fahej es vanilia, 1,5-2dl viz v suru bio kokusztej, csipet tengeri so. Pici kokuszolajon meggrillezzunk 3-4 negybe vagott fuget, majd szepen rapakoljuk a mousse tetejere. Opcionalisan meghinthetjuk meg fahejjal es kendermaggal. Isteni! Gyonyoruszep, jelenlettel teli hetveget mindenkinek!

P.S. Ha meg tobb fuges receptre vagytok ITT megtalaljatok visszamenoleg is oket! De szoktam ujakat az Apple and Soul FB oldalon is megosztani :-) Szeretettel varlak ott is benneteket!!

The Way of the Happy Woman

DSC_0446”Modern living has one tempo only – fast. We’re expected to exert ourselves in the same way, at the same time, five days a week and to take a rest only on weekends and holidays. This rhythm is in fact not a rhythm at all. It’s a monotone – that is, until you crash. A more organic tempo stirs in human bodies and souls and in the earth herself – one that needs times to ease into things, to go full throttle, and then to rest. Women’s moods and energy levels wax and wane like the moon, ebb and flow like the tides, flourish and decay like the seasons. Living in harmony with these cycles strengthens us, makes us wiser, and heals us. Denying them weakens our spirits, our bodies, and our connection to life herself.”I love revisiting this book from Sara Avant Stover. It’s a beautiful guide for women to become more aligned and in tune with the cycles of nature, inspired by the ancient wisdom of Ayurveda. It helps and inspires you to unplug from this hyper-connected, fast-paced society and tap into your own feminine wisdom so as to live a more authentic and fulfilling life. I’d recommend this book for every woman who’s looking to establish lasting inner peace and find their way back to their own guiding voice that all woman has deep within herself.

Have a peaceful and beautiful day!

Ha valakinek hianyoznek…

Danival

…akkor az mostantol megtalal az instagramon is. Nagyon regota kerulgettem a dolgot, de most hirtelen 3 napja kedvet kaptam hozza, hogy a napi inspiraciokat konnyed formaban is megoszthassam. Ha van kedvetek kovessetek :)) Sikerult plug-in-elnem a blogra is, igy oldalt futnak az epp aktualis kepek, amiket felteszek, illetve ralepve, az oldalra is fel tudtok menni, ahol szep lassan gyulnek a kepek, erzesek, illatok, tajak, etelek, emlekek, gondolatok, pillanatok es megannyi mas…

DSC_0656usDSC_0832e

Gyonyoru kirandulasrol tertunk vissza tele friss inspiraciokkal es energiakkal, amiket igyekszem tovabbra is megosztani itt is, ott is :))

Oleles es a legjobbakat mindenkinek! xo

Gyumolcsos reggelik :))

new york breakfast

Mostmar nem csak a sejteimben erzem, de a levegoben is, hogy itt a tavasz! Az egesz korulottunk levo vilag megvaltozik ilyenkor, hiszen mi magunk is megujulunk a hosszu teli honapok utan. Ujra kinyilunk, extrovertaltabbakka valunk es tobb idot toltunk kint a szabadban is. Mindenki mosolygosabb, es ahogy az itt lenni szokott megtelnek az ettermek szabadteri teraszai – bar itt egesz telen nyitva tartanak, ha az ido engedi, de az idei tel nem errol volt hires. Annyit esett az eso, hogy varhatoan eszmeletlen zoldek leszunk iden, szoval remelem hamarosan tudok jonni ujabb szep szines tavaszi kepekkel! :)) En hagyom magam minden evben atadni a tavasz minden apro szuleto szepsegenek! Igazi massziv toltekezo idoszak ez szamomra, tele inspiracioval es uj tervekkel :-) Miota sokkal jobban odafigyelek sajat testem jelzeseire is, egybol megerzem, hogy mikor mit kivan. S a tavasz erkezesevel hirtelen ujra megnott az igenyem nekem is a futasra es erosito mozgasformakra, ami isteni, testet-lelket megujito erzes! Es a gyumolcsok megjelenese! Mig telen elsosorban az avokado, ghee, olivabogyo es mas egeszseges zsirok, egeszseges gabonafelek (barnarizs, koles..stb) es zoldsegek es idonkenti bio tojas adtak az etkezesunk alapjait, a gyumolcsok kisebb teret kaptak, leszamitva az ilyenkor termo narancs, mandarin, banan, alma, korte es zoldek fogyasztasat, de ez most az egyik naprol a masikra megvaltozott, es ujra a zold es gyumolcs turmixok, gyumolcsok, chia puddingok, quinoas etelek nyernek folyamatosan egyre nagyobb teret, amik mind-mind a kreativitast es ujraeledo energiakat erositik!

acai bowl

Acai bowl – eredetileg Braziliabol szarmazik es allitolag ott mindennapos reggeli opcio. Meg nem jartam ott, de ha ugy alakul, akkor ez mindenkepp nagyon igeretes ;))) Rengeteg variacio letezik az acai bowl elkeszitesere is, es ha nincs is hozzaferesunk acai-hoz, ami eredetileg egy amazoni esoerdokbol szarmazo magas antioxidans tartalmu bogyos gyumolcs, akkor is lehet hasonlo gyumolcstalakat kesziteni! En itt superfood formajaban jutok hozza, es hat megkozelitoleg sem olyan az ize, mint a frissnek, amit anno Portugaliaban probaltunk, de ha mar megvettem, elfogyasztjuk turmixokhoz keverve. A fenti kepen levo eseteben pl 1 banant, egy marek malnat de lehet epret is, vizet es szaritott acait turmixoltam kanalazhato surusegure, majd szortam a tetejere elore felvagott gyumolcsoket: epret, malnat, afonyat, banant es kiwit, es laminalt kokuszreszeleket. Eredetileg muzli felet szornak ra a gyumolcsok mellett, de magam akarom azt is majd egy nagyobb adagban elkesziteni puffasztott quinoabol, rizsbol, zabpehelybol, nyers kakaoporbol, kendermagbol (hempseed) juhar szirupbol..stb :)) Amint elkeszitettem, megosztom majd a receptet!

Mar csak alig 10 nap es repulok New Yorkba az IIN konferenciara! Minden nappal egyre izgatottabbak vagyok en is, es varom, hogy szemelyesen talalkozzam az osztalytarsakkal a vilag minden tajarol! Ugy erzem ennyi hasonlo gondolkodasu es rezgesu emberrel egyszerre nem is volt meg szerencsem talalkozni egy helyen. Erzem, hogy nagyon kulonleges napoknak nezunk mindannyian elebe, akik ott leszunk! Arrol nem is beszelve, hogy eloben talalkozhatunk Dr Deepak Chopraval, Dr Christiane Northruppal, Arianna Huffingtonnal, Kate Northruppal, Manisha Thakor (MoneyZen alapitoja!), Joshua Rosenthallal (az IIN alapitojaval) es meg sok-sok mas inspiralo emberrel, akik a vilag legnagyobb es legismertebb egeszseg es wellness szakertoi! Ha visszajottem, mindenrol be szeretnek szamolni majd, ahogy idom engedi, de a FBon biztos, hogy hamarabb fogok jelentkezni, leven, hogy joval egyszerubb. Addig is a legjobbakat mindenkinek es csodalatos tavaszi napokat!!