The ebb and flow of life

c8vrrhm

Vannak évek, melyek kérdéseket hoznak és vannak, melyek válaszokat. Mint ahogy vannak internális időszakok, amikor az ember inkább befelé fordul, és vannak externális időszakok, amikor jobban nyit a külvilág felé. Az elmúlt hónapokban én egyértelműen kérdéseket hozó internális időszakot élek meg.
A 2011 után következő évek számomra masszív transzformációkat hoztak. Ez az időszak a folyamatos tanulásról és fejlődésről szólt. Az ezernyi bennem szunnyadó kérdésre egymás után érkeztek meg a válaszok, amik egyfajta növekvő biztonság és stabilitás érzését is adták.
Az elmúlt másfél év azonban amellett, hogy az egyre inkább befelé fordulásról szólt, az eddig kapott és tapasztalt válaszok megemésztéséről, újra értelmezéséről vagy épp megkérdőjelezéséről szól. Ezernyi újabb kérdés fogalmazódott meg bennem, amire még nem érkeztek válaszok, de nem is siettetem őket. Amikor itt az ideje megérkeznek. Pont ez a szép, és egyben nehéz is az életben.Amikor valamit biztosnak hiszünk, újra rájövünk, hogy az egyetlen, ami biztos az életben, az a változás. A változás, ami folyamatos. S amit hol lassabbnak, hol gyorsabbnak érzékelünk az életben.
Az újabb kérdések persze egy újabb belső transzformáció lehetőségét is magukban hordozzák. Úgy érzem a tapasztalt változások és feltörő kérdések összefüggnek a ténnyel, hogy másfél évvel ezelőtt újra országot, kontinenst és kultúrát váltottunk. Bekerültünk ismét egy olyan világba, ami korábban ismeretlen volt számunkra. Ahol az első év tele volt rácsodálkozásokkal, míg ez a második év sokkal inkább egyfajta mélyebb szintű megfigyelésről és kérdések feltevéséről szól. Annyi új és más elképzeléssel, gondolkozásmóddal, viselkedési formával, szokásokkal és hozzáállással találkozunk megint nap, mint nap, amit lehetetlen instant módon megemészteni és a helyére tenni.
S mivel az ember gyarló mindent, ami új és ismeretlen hajlamos elsőre bírálni (engem is beleértve). Aztán jó esetben észreveszi magát, hátrább lép pár lépést és megáll, majd felteszi magában a kérdést, hogy valóban szolgálják-e még a saját berögzült elképzelései és hitrendszerei vagy ideje őket ismételten felülvizsgálni és elengedni azokat, amik már nem szolgálják. Gyakorlat teszi a mestert. Minél többet tartózkodunk a megszokottól (értsd biztonságos érzést nyújtó) eltérő élethelyzetekben, annál inkább ‘rákényszerülünk’ szembenézni saját emberi korlátoltságainkkal és kapunk újabb esélyt és motivációt a változtatásra és tovább fejlődésre.

Egy pár a jelenleg felmerülő kérdések közül: Hogyan tudja az ember békességben megélni a mindennapokat, amikor a világ különböző részein annyi fájdalmas esemény zajlik? Hol és hogyan tudjuk meghúzni a határt a saját és mások érzelmi állapota között? Mivel szociális és érzelmi lények vagyunk, egyáltalán lehetséges ez? Ha egyszer mindannyian ott vagyunk a másikban, hogyan lehetséges kivonni magunkat mások és a világ fájdalmából? Kik vagyunk mi ebben a mai felfordult világban? Mit adunk át gyermekeinknek? Hogyan tudjuk őket felkészíteni a leginkább az életre, amikor az emberi létezés annyira komplex. Valóban nincs jó rossz nélkül és boldogság fájdalom nelkül? Van, akik nem hisznek a dualitásban, és azt vallják, minden csupán az emberi elme szüleménye, az egész élet maga illúzió – de ha valóban az, akkor mégis hogyan képzeljük el az életet? Mi értelme van akkor annak, hogy itt vagyunk? Ezernyi örökérvényű kérdés, ezernyi meglátás. Ezekre nem létezik egy közös válasz. Az is változik állandóan, hogy hol így, hol úgy látja ezeket az ember.
Talán az angol ‘hot mess’ kifejezés adja vissza leginkább ezeket a mostani érzéseket. És valami azt súgja, hogy pont a ‘hot mess’ énünk és emberi létezésünk elfogadásáról szól a történet, azaz maga az élet. Semmi sem fekete és fehér. Mindenki a maga módján, a saját hitrendszerein és szűrőin keresztül interpretálja a saját magával és a világgal kapcsolatos történéseket. Ez sosem lesz másképp. Minden valóság más, mert másként rezdülünk, gondolkozunk, érzékelünk és élünk, ugyanakkor ott vagyunk mindannyian a másik emberben. Együtt létezünk, szükségünk van a másikra. Minden belülről indul, önmagunk elfogadásával, de egyedül minden nem megy. Társas és érző lények vagyunk. Úgy gondolom nem azért születtünk ebbe a valóságba, hogy egyedül éljük meg és egyedül birkózzunk meg minden szépségével és nehézségével. Igaz, hogy a boldogság bennünk van és velünk született, de ha nem osztjuk meg egymással mit ér? Viszont hacsak a boldogságot és örömöt osztjuk meg egymással és nem hagyunk teret, esetleg nem is merjük a fájdalmunkat megosztani, akkor hogyan lennénk képesek feldolgozni és elengedni azt? Az élet része a boldogság és a fájdalom is. A fény és a sötétség is. A csend, és a hangzavar, a béke és a káosz is…  Szerintem mindennél fontosabb, hogy merjünk szembenézni és felvállalni a nehéz és fájdalmas érzéseinket is. Ahogy az angol mondja, the only way out is through. Nem kerülhetjük ki, hogy hagyjuk megélni az érzéseinket, különben egyre több korlátot építünk magunkban. Időt és teret kell biztosítanunk az érzéseink kifejezésére és megélésére, különben érzelmi terheink alatt nem marad erőnk résztvenni a világ pozitív irányú alakításában.

Amikor bírálaton kapom magam mindig az a  Ram Dass-szal készült interjú jut eszembe, amiben arról beszél, hogy soha ne magát az embert bíráljuk, csak a tettet. A tettet magát el lehet ítélni, de az embereket soha – mert legbelül mindenkiben ott lakik a legtisztább éne, amihez való visszatalálás talán az egyik legfontosabb része ennek az életnek.

Holnap lesz egyébként a téli napforduló (winter solstice) a Föld északi földtekén, az év leghosszabb éjszakája és legrövidebb nappala. Ezt követően minden egyes nappal egy picit több lesz a világosság és a fény újra. Azt kívánom, hogy ez az érzés mindenki számára átjöjjön a mindennapokban is.

Akármi is történjen, ne zárjuk be a szivünket. Lélegezzünk mélyeket és érezzük az Anya Föld szeretetét és támogató erejét. Lassítsunk le az év vége közeledtével, csendesedjünk el, húzzuk magunkhoz még közelebb szeretteinket, és hagyjuk magunkat megmártózni és feltöltődni ezekben a melegsét adó, szeretetteljes érzésekben, hogy aztán a tavasz érkeztével újult érőkkel térjünk vissza téli hibernáltságunkból.

Advertisements