Végre elkészült hosszú írással töltött órák és napok után a teljes bemutatkozó szöveg magyarul is, amiben összeszedettebben bemutatkozom és leírom mit jelent, hogy holisztikus életmód és táplálkozási tanácsadóként dolgozom, és mi az, amiben segíteni tudok számotokra. Sokan írtatok és kérdeztetek az elmúlt hetekben, amire egyesével válaszolgattam, de most kérdéseitek alapján megpróbáltam összeszedni mindenre a választ. Az oldal egyébként a bal oldali fülek között lesz megtalálható és mindig kéznél, ha szükség lenne rá!
Mindenkinek csodálatosan szép hetet kívánok ♥
”The privilege of a lifetime is being who you are.”
Joseph Cambell
Szutorisz Vera a nevem. Álmaimat élem családommal együtt, jelenleg a napsütötte Mediterránon, Spanyolországban és másokat inspirálok ugyanerre, hogy szintén álmaikat éljék, bármi is legyen az. Minden, amit szeretnénk bennünk van és velünk kezdődik!
Rólam, hogy ki is vagyok…
Röviden:
Nő, anya, feleség, társ, barátnő, testvér, yoga lover, csend és természetben elmerülő, utazó, külső-belső világom felfedezője, gondolataim megosztója, örök diák és saját életének tapasztalatain keresztül tanító, szabad lélek, aki a saját útját járja vállalva önmagát és álmait, a mediterrán élet jelenlegi élvezője és a távolkeleti kultúrák rajongója, akinek elképzelése, hogy bárhol otthon érezhetjük magunkat a világban, ha kellőképpen ismerjük magunkat. Továbbá korábbi nemzetközi HR-es, ma már Holisztikus Életmód és Egészség Tanácsadó, s mint olyan, támogatom, motiválom és inspirálom az embereket, hogy rátaláljanak saját boldogságukhoz és egészségükhöz vezető útjukra! Mert az élet, amit élsz, az egyben tanításod is a világ számára.
Bővebben:
Magyarországon születtem és nőttem fel. 19 éves koromig folyamatosan ott éltem, majd hívott a világ és mindennél izgatottabban vágtam bele, hogy azt bejárjam, felfedezzem és megismerjem s általa azt is, ki vagyok én, honnan jöttem és mi az utam. Ahogy evés közben jön meg az ember étvágya, úgy útközben jön meg az igazi kalandvágy is, ami nem csak külső de belső világom megismerése utáni vágyhoz is vezetett. Életem kalandjaihoz sok-sok évvel ezelőtt csatlakozott feltétel nélkül elfogadó, szerető és támogató társam/férjem/kisfiunk – közös kincsünk – édesapja is. Együtt járjuk a világ különböző részeit, telepszünk le hosszabb-rövidebb időre, s mikor eljön újra az idő megyünk és tanulunk tovább. Így ismerkedünk meg közelebbről is más és más kultúrákkal, társadalmakkal, emberekkel, szokásokkal és a világban található különböző problémamegoldó hozzáállásokkal.
Éveken át nemzetközi HResként dolgoztam Magyaroszágon, illetve Dél-Koreában, majd kisfiam születése után egyre inkább az élet mélyebb kérdései kezdtek el igazán foglalkoztatni, mely posztgraduális tanulmányaimhoz vezettek. Spirituális és holisztikus téren végzett tanulmányaimnak köszönhetően ma mint Holisztikus Életmód és Egészség Tanácsadóként segítem az embereket teljes szívből és legjobb szakmai tudásom szerint, hogy rátaláljanak saját boldogságukhoz és egészségükhöz vezető útjukra, mely minden ember számára más és más. Az én dolgom, hogy feltétel nelküli szeretetteljes támogatást nyújtsak minden hozzám forduló és bennem megbízó ember számára, aki megkeres. Közösen felfedezzük és átbeszéljük az illető céljait és álmait, azokat a dolgokat, amiken szeretne változtatni, javítani, majd együttesen kidolgozzuk azokat a lépéseket, amik számára is könnyen és örömmel teljesíthetőek. Fontos, hogy az út maga örömteli legyen a teljesség érzese felé, mert ha az ember erőlteti, az frusztrációt eredményez belső sikerélmények helyett.
Még bővebben itt folytatodnak gondolataim:
Azok a dolgok, amik látszólagosan problémáknak tűnhetnek valójában nem mások, mint megoldásra váró lehetőségek, amik segítenek abban, hogy tovább fejlődjünk, s még több készségünket használjuk, ami által megint csak közelebb kerülünk önmagunk megismeréséhez és tudatába kerülünk saját belülről fakadó kreatív energiánknak, erőnknek, amivel teremtői vagyunk saját életünknek. Ahogy ez az Abraham Lincoln idézet mondja:
“The best way to predict your future is to create it”
Azaz “A legjobb út a jövő megjósolásához annak létrehozása”
Saját utam során mára megértettem azt is, hogy az életben valójában nem magától a kudarctól félünk, hanem attól hogy mások szemében teljes kudarcnak tünhetünk. Magától egy látszattól, ami abban gyökerezik, hogy nem azt az életet éljük, amit valóban szeretnénk, hanem azt, amit mások elfogadnak és jóváhagynak. Azonban ezzel az a probléma, hogy ameddig látszólagosan éljük életünket és állandoan mások elismerésére és jóváhagyására vágyunk, addig közelről sem tudhatjuk meg mire vagyunk képesek és mire születtünk valójában. Ez az egyik első lépés, amiről le kell tudnunk mondani, ha teljes és boldog életet szeretnénk élni. Minden lépést azért tenni az életben, mert elkötelezettnek érezzük magunkat szívvel-lélekkel. Bármit elérhetünk az életben, ha tisztában vagyunk vele, hogy ténylegesen mit szeretnénk, és az, amire vágyunk miért vágyunk rá pontosan, és hogyan szeretnénk érezni magunkat azáltal, ha álmunk megvalósul?
A MIÉRT-re a válasz mindig nagyon lényeges, mert ahogy a mondás is tartja, ha az akarat megvan, és ténylegesen szeretné az ember, akkor az utat is megtalálja hozzá. És ez minden esetben így van. Ha valami nem sikerül, az azért van, mert nem akarjuk igazán (vagy csak azt hisszük, hogy az az, amit szeretnénk, de igazából nem más mint erőltetés, amire visszaigazolásul az Univerzum jelez, hogy ennél mi sokkal jobbra is képesek vagyunk – azaz ne menjünk szembe valódi önmagunkkal, ne elégedjünk meg az átlagossal, ne erőltessünk olyan dolgokat, amik nem a legjobbat hozzánk ki belőlünk, hanem mindig keressük azt, ami belülről hajt bennünket, ami által teljesebbnek érezzük magunkat. Mindaddig, amíg hamis álmokat kergetünk nem fogjuk érezni a támogatást, csak egy folyamatos küzdelmet. Amint utunkra érünk, az egész Univerzum konspirál, hogy megvalósuljanak szívből jövő álmaink.
Minden esetben mögé lehet nézni saját hitrendszereinknek is, hogy mi az, ami megakadályoz bennünket abban, hogy elérjük céljainkat és boldogok legyünk. A hitrendszereink azok, amik gátat szabhatnak kiteljesedésünknek – ehhez pedig mernünk kell elengedni ezeket a limitáló hitrendszereket, és helyettük új pozitívakat beépítenünk.
A válasz mindig mindenre bennünk van. Senki más nem vállalhat értünk és boldogságunkért garanciát, csakis mi magunk, amihez nem kell más, mint elkötelezettség és hit álmaink mellett! S ezért minden egyes nappal tenni valamit’ Hány ember érzi úgy, hogy nincs ideje, hogy az álmaival foglalkozzon és konkrét lépéseket tegyen érte? Pedig mindegy mekkora az a lépés, a lényeg, hogy valamit minden nap tegyünk érte! Ha itt és most eldöntjük, hogy a lehető legjobb es legteljesettebb formánkban szeretnénk élvezni ezt az életet boldogan és felszabadultan, ahhoz az elkötelezettség elengedhetetlen! Merjünk időt szakítani saját boldogságunkra és álmaink megvalósítására.
Végső soron minden ember életének célja egy és ugyanaz, hogy boldog legyen. Az, hogy kinek mit jelent a boldogság, az egyéni. Ehhez viszont önmagunkat kell vállalni és megtanulni szeretni és tisztelni annyira, hogy elhivatottak legyünk saját boldogságunk érdekében.
Ahogy mondják minden elménkben dől el. Mit választunk: szegény én szerepet, amiben a világot hibáztathatjuk a velünk történt eseményekért vagy a felelőséget saját életünk boldogságáért. (Mert más nem vállalhatja érte, csakis mi magunk.) Mindenki saját maga felelős saját boldogságáért. Megmenteni nem lehet másokat, csupán támogatni, motiválni, inspirálni! A boldogság belülről fakad. Nem a külvilág határozza meg. A kívűlről eredő boldogság illékony, ami belülről fakad az a meghatározó. Ha valami zavar bennünket a világban, akkor nem az visz előre, ha mi magunk letargiába süllyedünk és elkönyveljük, hogy a világ egy kemény és fájdalmas hely, helyette azt kérdezzük, mi az, amit itt és most én tehetek annak érdekében, hogy jobbá váljon? Csak addig van mindenütt sötétség, amíg mi be nem visszük a fényt, ami mi magunk vagyunk. Ha kedvességet szeretnénk tapasztalni, akkor legyünk kedvesek, és azt fogjuk magunk körül is tapasztalni. Csakis ezzel a mentalitással haladhatunk előre, ha részt szeretnénk vállalni saját boldogságunk és egyben egy jobb világ építésében, ahol az emberek segítenek egymásnak, támogatják és motiválják egymást. Már a másik ember arcára mosolyt csalni, vagy csupán meghallgatni is ugyanolyan fontos és számít, mint bármilyen heroikus tett, amiről az egész világ értesül! Csak sajnálkozni és panaszkodni nem visz senkit előrébb és nem segítünk vele sem magunkon, sem másokon! Azt nézzük és keressük mindig, hogy mi mit tehetünk és hogyan járulhatunk hozzá saját magunk, s általa az emberiség felemelkedéséhez!
A segítő foglalkozás egyik szépsége, hogy azáltal, hogy segítünk másoknak, segítünk saját magunkon is. Amikor az ember lehangolt, letargiában érzi magát a leghatékonyabb eszköz rá, hogy kijöjjön ebből az érzésből, ha segít valaki másnak! Bármit! Ahogy a mondás is tartja: “If you‘re feeling helpless, help someone.” Azonnal felébresztjük vele szellemünket és az szárnyalni kezd! S ez az az érzés, amivel előrébb juthatunk, amivel újra kreatívakká válunk.
Miért lehet szüksége az embereknek egy coachra?
Mindezekért, amit fentebb írtam illetve mert van az a pont mindenki életében, amin túl az ember akármennyi self-help vagy épp táplálkozási könyvet elolvasott már és kurzust végzett el, konkrét és rendszeres, biztonságot adó, ítéletmentes, együttérző támogatásra, inspirálásra és motiválásra van szüksége a változtatások véghezviteléhez, melyek ideális esétben életreszólóak is lehetnek. (Csak, hogy tiszta legyen) Nekem is van természetesen coach-om, aki segít minden egyes általam kitűzött újabb célomat elérni.
Nagyjából hogyan is zajlik egy coaching beszélgetés:
A coaching beszélgetéseket alapvetően az illető vezeti, és minden alkalommal azzal a témával foglalkozunk, amiben leginkább támogatásra van szüksége az illetőnek. Ahhoz, hogy hosszú távú és tartós eredményeket érjen el az ember, ahhoz ajánlott minimum 3 hónap, ami havi két vagy három coaching beszélgetést jelent – egyén igényeinek megfelelően -, s a közte eltelt időben az illető elkezdi szépen beépíteni a megbeszélt lépéseket, amiket az újabb beszélgetés során átbeszélünk, és megnézzük mennyire működőképesek számára majd lépünk tovább az illető tempójának megfelelően. Mivel mindenki csodálatosan egyedi, ezért mindenkinek más az, ami működik és beválik, azaz az egész coaching folyamat egyénre szabott. Én abban nyújtok támogatást, hogy mindenki rátaláljon a saját útjára, ami hozzásegíti megteremteni azt a testi-lelki harmóniát, amire vágyik az illető és amin keresztül képes saját álmait élni.
Mint wellness mentor és életvezetési tanácsadó segítek felfedni azt is, hogyan hat a táplálkozás, testmozgás, gondolkozásmód és stresszkezelés egészségünkre, elménkre, memóriánkra, hangulatunkra, hormonjainkra, emésztésünkre, bőrünkre, immunrendszerünkre, energiaszintünkre, de akár párkapcsolati és családi harmóniánkra is.
A siker kulcsa minden esetben abban rejlik, hogy az egyén mennyire elkötelezett és nyitott az életmódbeli és táplálkozásbeli kisebb-nagyobb változtatásokra.
Részletekért nyugodtan írjatok a vera@appleandsoul.com email címre
Szeretettel, Vera
”Egy életreszoló kiváltság az, ha az ember önmaga!”
Joseph Cambell
Néhány visszajelzés/Testimonials:
”Vera’s optimistic outlook and positive disposition create an energy that is magnetic to be around. Her commitment to her own personal growth and development is a gift to her clients because she knows what it’s like to walk the walk. By learning how to be gentle and loving in her own healing, she brings so much love, compassion, and understanding to her clients in order for them to transform their own lives. Vera has created her own magical life in service to inspiring others to live the life of their dreams.” –Deanna Danski, Life Coach, Los Angeles, USA
”Nekem már az is különleges élmény volt, hogy a blogodra és Rád találtam, sokáig csak messziről csodáltam azt az életfilózófiát és életmódot amit képviselsz, de tudtam és éreztem, hogy változásra van szükségem és te elindítottad a változást az életemben. Az út, amit mutattál fantasztikus és én nagyon hálás vagyok érte, hogy részt vehetek/vehettem ebben. A blog amit írsz az egyik legjobb dolog a hétköznapjaimban – mindig örömmel olvasom és minden bejegyzéssel gazdagabb lesz a lelkem:-) Amikor pedig megírtad, hogy a coachingot is elkezded nagyon örültem. Az, hogy beszélhettünk, meghallgattál és tanácsot adtál sokat jelent és már büszkén állíthatom az az önbizalom és megerősítés amit kaptam Tőled már észrevehető (a külvilág számára is:-) Ilyen hamar szerintem még sosem kaptam visszaigazolást – konkrétan megkérdezték a családtagjaim, hogy mi történt velem mert sugárzom és öröm rámnézni. Ebben neked is részed van, az emberismereted, a pozitív energiád és nyugalmad inspiráló, sok tanácsod nagyon megragadt bennem és hasznosítom nap mint nap!
Köszönöm ezt az élményt Neked és teljesen komolyan mondom az, hogy mi “összetalálkoztunk” számomra szinte sorsfordító volt:-)”
“Mindig olyan inspiráló veled beszélni és utána annyira magasan a Föld felett szárnyalok! Annyi erőt és támogatást adnak a szavaid, amit szinte lehetetlen szavakkal kifejezni! :) Köszönöm a sok-sok segítséget, támogatást, amivel segítettél megoldani a kisebb-nagyobb “betegségeket”, legyen szó akár petefészekcisztáról, ekcémáról, pajzsmirigy alulműködésről vagy akár a kislányom vesemedence tágulatáról. Hálás vagyok, hogy több mint 4 éve ismerhetlek!” Horváth Ildikó, Győr, Magyarország
”I started my coaching with Vera in April 2014 with the intention to clear up my skin and to find stress managment tools for my everyday life. What can I say; my skin was totally clear by July and has gone from acne prone to not even needing make up. With her support I found ways to incorporate meditation and just in general more mindfulness in my busy life. She actually managed for me to realize that I need to sit down and „be“ every once in a while, which is quite an accomplishment, because I’m usually pretty restless. Vera made me feel understood from the first minute and our coaching sessions are a safe place to share everything that is going on. I’m still looking forward to her gentle questions that get me going into the right direction. I don’t want to miss our sessions anymore so I decided to just keep on going with the coaching (for forever?). Vera is full of wisdom and insight and acts from a place of calm and understanding which is totally soothing to me as a client. She is a truly inspiring woman! Thank you Vera for your ongoing support.” Maite Wockök, Hamburg, Germany
”Imádom a posztjaidat és a pezsgő, vibráló energiát, ami átjön az írásaidból. Csak ismételni tudom önmagam, hogy mint egy terápiára, úgy járok az oldaladra az itthoni nagy káoszban. Teljesen felfordult az életünk, de lehet, hogy ennek így kellett lennie. Most jött el az idő! Úgy érzem, hogy Te vagy a lelki és szellemi inspirációm! Kérlek ne sokkoljon ez a hír. :) Nem vagyok depressziós, se szeretethiányos. Boldog családom és rokonaim vannak, szebb életről álmodni sem álmodhattam volna. Nagyon összetartóak vagyunk és mégis, annyira sokat tudsz még így is adni, szerintem el se hiszed! Igen, ez vagy Te számomra Drága Vera, pedig nem is találkoztunk még személyesen. :)” Detti, Eger, Magyaroszág
”Anyira örülök,hogy rávezettél erre az útra, egyszerűen nem tudok betelni a sok hasznos információval! Végre úgy érzem,hogy a jó úton haladok! És ezt Neked köszönhetem!” Regina, Shanghai, Kína
Tanulmányok:
Institute for Integrative Nutrition, New York, 2013-2014
Flo Living Hormone Balancing Program by Alisa Vitti, New York, 2014
Dr Sara Gottfried, Teach The Hormone Cure, 2014
The Ayurveda Experience by Lissa Coffey, 2014
Nutrition for Health Promotion and Disease Prevention, University of California, San Francisco, 2013
Theta Healing (DNS1, DNS2, Rainbow Children, Intuitive Anatomy) – 2012
MSc in Sociology and European Studies at the University of Debrecen, Hungary, graduation year 2004