Az Élet egyszerre szürreális, gyönyörű és kontrasztokkal teli

P1050147

Ebben a képben nagyon sok minden van, ami a héten megfogalmazódott érzések formájában az elmúlt héten… Látni Danit, ahogy reggel a spanyol pólójában ébred, míg előzőnap az ománi tradícionális ruhát, dishadashát, hordta az iskolában, az itteni nemzeti ünnep alkalmából… Pontosan 7 és fél évvel ezelőtt született a Távol-Keleten, magyarként. Az első 7 életévét a Mediterránon töltötte, s most itt a Közel-Keleten vagyunk, talán a legcsendesebb, legnyugodtabb és legkülönlegesebb csücskében, ahol békességben él megannyi náció együtt, és segíti egymást és az ország a fejlődését. Ahol egy fekete csupa mosoly szudáni férfi köszön oda a boltban hangosan magyarul, mert ott tanult a rendszerváltás után és azóta is őrzi a nyelvünket. Ahol zanzibári és helyi arab férfiakkal focizott a minap Dani a barátjával együtt a tengerparton, akik nem bánták, hogy a fiúkra vártak, hogy elkezdhessék barátságos esti meccsüket. Ahol a gyerekekre a társadalom egésze vigyáz, ahol annyi szeretetet, kedvességet kaptunk az elmúlt héten is, hogy az ember nem tudja elhinni és elképzelni, hogy van az emberiségnek egy másik oldala is…

Gyermeki szemmel nézni a világra – nem különbséget tenni emberek, országok, kultúrák, tradíciók és nációk között. Több nyelven beszélni, s hallani, ahogy Dani napról-napra többet sajátít el már arabul is és amit tud, azt büszkén tanítja nekem is. Az a teljes elfogadás, félelem és előítéletmentesség, ami bárcsak örökre megmaradhatna az emberekben és tekintenénk egymásra úgy, mint akik tényleg ugyanabból a forrásból érkeztek erre a helyre, hogy együtt szeretetben és békességben éljenek és ünnepeljék az életet.

Másik oldalról nézve ugyanez – itt ülünk a teraszon egy gyönyörű lakásban, csodálatos kilátással, s bár egyetlen bútor sem a miénk, nem is a mi ízlésünk, az asztal ütött-kopott, egy-egy bőröndből élünk 5 hónapja, a cuccaink tengereken át hajóznak hónapok óta, az ÉTEL, amit készítünk és a SZERETET, amivel a lakást megtöltjük, a KÖZÖS PILLANATOK ÉS ÉLMÉNYEK, amiket megélünk az mind a miénk, az belőlünk fakad és ettől minden annyira rendben van… az egész élet egyszerre tud szürreális, csodálatos és kontrasztos lenni, de megtölteni az életet csakis mi magunk tudjuk, azzal, ahogy élünk, ahogy szeretünk, ahogy segítünk, ahogy megosztjuk a bennünk lévő tudást és tapasztalatot és ahogy magunk és a világ felé fordulunk.

Perfection, meditation and messiness

Meditation-1

Meséltem nektek, hogy az elmúlt 10 napban egy lélekemelő kundalini meditációs programban vettem részt Carrie-Anne Moss-szal, aminek neve Milk & Honey, és pár napja lett vége.

Ami engem különösen megfogott ennek a 10 napos programnak az üzenetében, és amivel abszolút rezonálni tudtam, hogy nem az a fontos, hogy az ember a tökéletességre törekedjen, hanem sokkal inkább arra, hogy keep it real – azaz legyünk reálisak önmagunkhoz és helyzetünkhöz és ahhoz alkalmazkodva ütemezzük be ezeket a fontos és értékes reggeli rituálékat. Azaz nem az a cél, hogy mindig meg tudjuk teremteni a nyugodt és tökéletes körülményeket, hogy meditálhassunk, jógázhassunk vagy naplót írjunk. Az élet nem erről szól. Az élet attól még csodálatos és gazdag, hogy nem mindig tökéletes. A tökéletesség magában a pillanatban rejlik, s amikor képesek vagyunk a pillanatban lenni, akkor képesek vagyunk azt megélni is. Ne várjuk, hogy minden reggel csend és nyugalom vegyen körül bennünket, hanem örüljünk annak is, amikor a gyerek vagy kedvenc háziállatunk a fejünkön ugrál épp, vagy értünk kiabál, mert segítségre van szüksége – azt fontos észre vennünk, hogy pont ettől tökéletes minden. Ez az élet. Erről szól. Nem kell várni az elképzelt tökéletes pillanatra, és örökre a váróteremben állni és várni rá, mert minden egyes pillanat tökéletes arra, hogy azt teljességgel megéljük, minden nehézségével, játékosságával és kegyességével együtt! Az egyik legalapvetőbb mégis legfontosabb dolog, amit megtehetünk magunkért és gyermekeinkért, párunkért, ha reggelente akkor is, ha intenzíven zajlik mellettünk a családi élet leülünk, ha 10 vagy 15 percre van időnk, akkor annyira, és meditálunk, példát mutatva ezzel gyermekeinknek is, hogy megjelenünk saját magunk számára is konzekvensen, nap, nap után. Ahhoz hogy adhassunk, hogy megosszuk belső ragyogásunk, hogy rugalmasabbakká váljunk, és könnyebben képesek legyünk elfogadni magunkat és a világot, s mindent ami körülvesz bennünket, először nekünk kell belülről töltekezni, amiről sokat írok mindig. Nem egyszerű időket élünk, de semmiképp nem azzal adunk hozzá, ha mi is hagyjuk magunkat belesüllyedni a sopánkodásba, hanem azzal, ha tesszük a dolgunkat, együttérzést mutatunk, játszunk a gyerekeinkkel, szeretetet sugározunk vagy épp mosolyt csalunk a másik ember arcára. Ezáltal lesz nekünk is energiánk és erőnk, hogy segíteni tudjunk másoknak is. Mindig kérdezzük meg magunktól, hogy mi az, amit itt és most tudok tenni saját magamért és általa a világért? S merjünk kérni segítséget, ha szükségét érezzük. Az én víziómban a világ oly módon formálódik, ahol egyre több ember nyújt támogatást a másiknak. Abban, amiben tud. S ha úgy érzi nem tud segíteni, akkor legalább nem bántja és bírálja a másikat. Az egyik legcsodálatosabb érzés az, amikor eljutunk oda, hogy el tudjuk fogadni magunkat annak, akik vagyunk és tudni, hogy elegek vagyunk, akkor is, amikor a szófán ülünk egyedül. Mert bármi történjék is, semmi nem változtat saját értékességünkön és azon, akik valójában vagyunk. Amikor képesek vagyunk úgy tenni szívből a dolgunkat, hogy közben nem a végeredményre koncentrálunk vagy arra, hogy a külvilág visszaigazoljon, képessé válunk megtartani belső lelki nyugalmunkat is, mert tudjuk, hogy valójában egyetlen feladatunk van: az, hogy önmagunk legyünk.