Közel 10 évvel ezelőtt kezdtem el meditálni, bár valójában gyerekkoromban sem volt az élmény ismeretlen, mivel szüleink gyakran hallgattatak velünk relaxációs zenéket (4 gyerekkel szerintem ez szükséges is volt). Rám ezek a nyugodt, békés, zenei aláfestéssel történő vizualizációval töltött pillanatok mindig nagyon inspirálólag hatottak. Magával a meditációval komolyabban Koreában találkoztam. Érdekes módon legelőször egy Koreában élő magyar buddhista szerzetes mesélt róla nekünk részletesen egy magyar összejövetelen. De már rögtön a kezdetektől fogva szerettem felkeresni és elidőzni Szöul buddhista szent helyein, amik nemcsak a városban, de gyakran a hegyek mélyén bújtak meg. Ezeket a helyeket valami leírhatatlan nyugalom és béke járt át mindig, amiben szerintem bárki szivesen elidőzik. Valahogy mióta az eszemet tudom mindig vonzott a béke, nyugalom és harmónia, valamint ezek megteremtése és megosztása magam körül.
Ha belegondolunk valójában minden a csendből (a semmi teréből) születik. Ahogy Debussy is találóan fogalmazott: a zene maga is nem más, mint az üres tér a hangjegyek között – the space between the notes.
A elmúlt 10 év alatt természetesen, ahogy én magam is, úgy meditációs szokásaim és rituáléim is változtak. Hol mantrával meditáltam, hol zenére, hol vezetett meditációt hallgattam, hol egyedül, hol csoportosan, hol az ablakon át beszűrődő madárcsicsergésre, tengerpartokon és hegyekben, vagy épp Dani mellett, miközben ő jászott, de volt, amikor a reptéri zaj közepén az aktuális járatra várván. Meditálni bárhol és bármikor lehet – független attól, hogy ki mennyire érzi, hiszi elfoglaltnak magát. Mindenkinek 24 óra áll a rendelkezésére, hogy hogyan osztja be, az elsősorban prioritás kérdése, nem idő. Az utóbbi időben azonban nem mondhatnám, hogy rendszeres meditátor voltam, mindeközben egyre erősődőtt bennem az igény, hogy áttérjek a napi rendszeres kétszeri meditációra. Majd mit ad az élet, egy olyan meditációs kurzus talált rám, ami teljességgel megszólított. Szeretek időről-időre újabb perspektivából és módszerekkel ismerkedni. Motivációt, friss lendületet és nem mellesleg újabb emberi kapcsolatokat is ad.
Alapvetően nem azért meditálok, mert kell vagy szükségesnek tartanám, egyszerűen azért, mert sokkal jobban érzem magam általa saját bőrőmben annak köszönhetően, hogy tudatosan alakítok időt az elcsendesedésre és befeléfordulásra. Növeli az életminőséget és az élet élvezetét számomra. A meditáció segít érezni és felerősíteni azt a mélyről jövő kapcsolatot önmagunkkal, amivel születtünk. Egyfajta önszeretet kifejeződése is. Segít megadni a vágyott alaphangulatot napjainkhoz.
Én többnyire 5-5:30h-kor szeretek kelni, 20-30 percet meditálni, amiben a végén pár perc hálaadás is benne foglaltatik. Ezután 20 percet jógázom, s közben élvezem a felkelő nap sugarait.
Aki régóta és rendszeresen meditál az tudja, hogy a meditáció nem elvesz, ellenkezőleg, hozzáad az érzékelt időhöz, amivel rendelkezünk. Egy idő után kevesebb alvásra lesz szüksége szervezetünknek, jelentősen javul a koncentrációs képességünk, rugalmasabbá válunk mind mentálisan mind érzelmileg. Békésebbnek és kiegyensúlyozottabbnak érezzük magunkat – kvalitások, amik számomra mind fontosak az életben magához az élethez. Emellett csökken a stressz a szervezetben. Ösztönzi az embert az egészségesebb és tudatosabb életmódra. Erősíti az immunrendszert és lassítja az öregedési folyamatokat is. Folyamatosan növeli a tudatossági szintet és amihez mérten egyre jobban vagyunk képesek kezelni az élettel járó változásokat is. Ehhez azonban idő kell, nem azonnal, hanem folyamatosan érezhetőek ezek a finom élettani változások.
Ebben a posztban egy fantaszikus könyvet illetve egy nagyszerű TEDx beszédet szeretnék ajánlani mindenkinek, akinek fontosak az álmai, akik félnek a kudarcoktól, akik úgy érzik nem rendelkeznem elegendő önbizalommal és nem tudják hogyan változtassanak ezen, akik könnyen feladják és visszahúzódnak a kihívásoktól és attól, hogy erőfeszítést tegyenek álmaikért.
Mert álmai minden embernek vannak! Ám az álmokért tenni is kell, nem is keveset. Kitartás kell hozzá és kellő motiváció – önmagában a tehetség nem elég. Amikor valami új és ismeretlen dologba kezdünk természetes, hogy hibázunk és kudarcokkal nézünk szembe – ami két fogalom alapvetően csak az elménk szüleménye, valójában semmi jelentősége. Arra utal, hogy van még hova fejlődni és lehet is. Ha nem hibáznánk, nem fejlődnénk, és nem válnánk egyre jobbá azokban a dolgokban, amik szükségesek álmaink eléréséhez. Mégis, nagyon sok embert a hibázás lehetősége, a tévedés és az elutasítástól való félelem lebénítja abban, hogy önmaga legyen és tegyen az álmaiért.
Itt jön az első ajanló, méghozzá egy zseniális pszichológus által írott fantasztikus könyv: Carol Dweck – Mindset: How you can fulfill your potential. Nem győgyőm ajánlani hónapok óta mindenkinek, akivel beszélek. Igaz, olybá tűnik, hogy csak angolul létezik a könyv, de nézzetek utána, hátha lefordították magyarra is. Most megpróbálom összefoglalni nagyon tömören, mi is a lényege és mit fejt ki hosszan, tele példákkal és feladatokkal ez zseniális könyv. Update: Edinának köszönhetően kiderült, hogy létezik a könyv magyarul is: http://www.libri.hu/konyv/carol_s_dweck.szemleletvaltas.html :)
Alap kiindulás, hogy kétféle gondolkodásmód létezik – az egyik a berögzült (fixed mindset), a másik a nyitott tanulásra és fejlődésre orientált (growth mindset) gondolkodásmód.
A berögzült elméjű embernek elsősorban csak az számít, hogy tökéletesnek és okosnak tűnjön mások szemében. Nem hisz az erőfeszítésekben, csak a fix tehetségben, amivel vagy rendelkezik az ember szerinte, vagy nem. Nem keresi a kihívásokat és a nehezebb helyzeteket, mitöbb ha csak lehet, kerüli azokat. Nem szeret külön erőfeszítéseket tenni semmiért, mert fél a kudarctól, attól, hogy mások szemében esetleg kevesebbnek vagy ne adj isten tökéletlennek fog tűnni, mert az saját egzisztenciáját tekintve katasztrófális lenne. Ha elutasítást vagy kritikát kap, személyes sértésnek veszi, és úgy érzi bírálják, amit saját értékességének csökkenéseként él meg. Azaz a kritikából nem a tanulságot vonja le, hanem személyes támadásnak véli, amire az első gondolata nem más, mint a bosszú! Ha pl egy vizsgán nem megy át, akkor egyből a kifogásokat keresi, hogy miért nem sikerült, nem a lehetőséget benne, hogy hogyan javíthatna rajta legközelebbi alkalommal. Szeret másokat, aki még nála is rosszabbul teljesít kiemelni, hogy általa jobban érezze magát! Éppen ezért az is érthető, hogy az ilyen embert miért nem inspirálja és motiválja mások sikeressége, ellenkezőleg, fenyegetve érzi magát általuk. Az eredménye ennek a gondolkodás és viselkedési módnak az, hogy viszonylag korán megreked és hajlamos feladni álmait. Helyette, hogy védje az egóját, másokat és a körülményeket hibáztatja saját sikertelenségeiért és közel sem használja ki a benne lévő potenciált. (Nem kell egyáltalán egyetérteni vele, de személyes meglátásom alapján ez az erősen limitáló gondolkodás- és viselkedésmód ránk magyarokra is kifejezetten jellemző – de a jó hír, hogy van lehetőség kitörni belőle és másként csinálni, ha hajlandóak vagyunk nyitni és elfogadni a hibázás lehetőségét is, felhagyni mások és a körülmények hibáztatásával és elfogadni azt az eshetőséget, hogy nem mindent mi tudunk a legjobban, ellenben ha fontos nekünk, akkor bármi fejleszthető és elsajátítható, csak erőfeszítés kérdése!!!!)
Nézzük meg, hogyan gondolkozik és áll hozzá az élethez a nyitott és fejlődésre orientált személyiség: egyik jellemzője, hogy minden hibából, visszautasításból és kritikából tanulni akar!! Nem keres kifogásokat, nem hibáztat senkit, hanem arra fókuszál, hogy lehet a dolgokat jobbá tenni és fejleszteni?! Örül, mi több kifejezetten élvezi a kihívásokat és megmérettetéseket, mert tudja, hogy általuk egyre jobbá válhat. Nem fél a kudarcoktól, és hisz abban, ha komoly erőfeszítéseket tesz, mesteri szinten elsajátíthat bármit, akkor is ha nem vele született kiemelkedő tehetségről beszélünk, hiszen nem csak az számít, sőt! A képesség és intelligencia nem egy stagnált mérce, hanem folyamatosan fejleszthető! Minél többet használjuk az agyi kapacitásunkat, annál rugalmasabban képes befogadni és elsajátítani egyre több mindent. A nyitott mentalitású személy éppen ezért képes mások sikerességéből inspirációt és tanulságot meríteni, ami hozzájárul, hogy minél magasabb szinten képes legyen a benne levő kapacitásokat mozgósítani és kiaknázni, és általa elérni álmait!
Hát nem zseniális? Talán a legjobb pszichológiai könyv, amit valaha olvastam, és amiből én magam is rengeteget tudok kamatoztani, és segített felismerni, szembenézetni saját gyenge pontjaimmal is, és fel tudom használni mind coaching, mind gyereknevelés mind párkapacsolati téren.
Biztosan ismertek ti is olyan embereket, (vagy esetleg ti magatok is átmentetek rajta) akik egyik önfejlesztő eszköz után a másikat tanulják, mert ha valami nem sikerül elsőre, akkor biztos nem neki találták ki, és nem neki való. Meg sem fordul esetleg a fejében, hogy kitartást és erőfeszítést igényel, hogy magas fokon elsajátítsa és használni tudja.
Sokat beszél a könyv arról is, hogy mi különböztet meg egy jó vezetőt, aki mindenki véleményére nyitott és nem gondolja úgy, hogy ő tud mindent a legjobban, az olyan vezetőtől, aki csak azzal van elfoglalva, hogy a saját egóját és hírnevét védje, ellenben semmit nem tesz azért, hogy fejlessze magát és nem nyitott, hogy masoktól is tanuljon.
Arról is ír, hogy gyermekeinknél miért az erőfeszítést, a fókuszt, a kitartást, a hozzáállását és a folyamatos fejlődést éri meg dícsérni, nem pedig az intelligenciájukat és tehetségüket, mert ha az utóbbit választjuk csak az fog bennük rögzülni, hogy olyan dolgok után menjenek, amit könnyen és gyorsan el tudnak érni – amiben eleve jók és nem kerül erőfeszítésbe, és ezzel azt érjük el, hogy lefagyasszuk őket abban, hogy később az életben merjenek nagyot álmodni és a nehézségekkel is nyitottan és bátran szembenézni! Nem arra kell ösztönözni egy gyereket, hogy mindenből ötöst szerezzen, és hogy folyamatosan külső visszajelzésekre és díjazásokra legyen szüksége ahhoz, hogy erőfeszítéseket tegyen, hanem, hogy értékelje a munkába fektett időt, energiát, munkát, és az ezek által elért fejlődését és sikereit. Hogy tisztán lássa azt, hogy mindig lehet fejlődni mindenben, amiben csak akar és hogy élvezze a kihívásokat és örömmel ugorjon neki egy-egy feladat megoldásának. Ezáltal válnak kitartó, szívós és ellenálló felnőttekké, akiket nem akaszt meg egy-egy probléma vagy nehéz helyzet, hanem feltalálják magukat, hiszen ezek által válnak kreatívabbakká és egyre jobb probléma megoldokká!! Ha csak a tehetségüket és intelligenciájukat dícsérnénk, akkor olyan felnőttekké válnának, akik állandó visszajelzés és díjazás nélkül nem lennének motiválhatóak semmire. Olyanokká, akik attól rettegnek, hogy esetleg hibáznak, és nem mernek majd autentikus önmaguk lenni és nagyot álmodni. Természetes, hogy mindenki szeretne a legjobb tudása szerint jó és támogató szülő lenni, de bizony sok limitáló mintát hordozunk magunkban, amitől úgy tudunk megválni, ha nyitottak maradunk életünk végéig és fejlesztjük magunkat és erre motiváljuk gyermekeinket is. Ezzel azt tanítjuk nekik, hogy a tanulás folyamata lehet játékos kihívás, amit élvezettel is lehet végezni és ezzel sarkalljuk őket arra, hogy minél inkább kiaknázzák a bennük lévő potenciált – mindez ránk is igaz! A könyv tanároknak, szülőknek, sportolóknak, vezetőknek és mindenki másnak is nagyon-nagyon ajánlott!!! Tudnék még sokat mesélni a könyvről, de úgy átadni mint az írónő, úgysem menne, így csak annyit tudok ajánlani nektek, hogy vegyétek meg és olvassátok el Carol Dweck könyvét!!!! Találtok erről egy rövid 10 perces TEDx beszédet is ITT.
A másik TEDx beszéd, amit szintén ajánlok megnézésre mindazoknak, akik félnek a kudarctól és a visszautasítástól, az a Rejection Therapy:
Nem mersz szembe nézni azzal, hogy elutasítanak, akkor gyakorold, és mint Jia Jiang is tette, kihívta saját magát, hogy 100 visszautasítást gyűjtsön össze, hogy túlessen rajta, és el tudja engedni az ehhez kötődő limitáló hitrendszereit, amik meggátolták álmai megvalósításában. Ugyanis, ahogy azt a poszt elején is írtam, a visszautasítás és kudarc csak fejben létezik, igazából nincs semmi negatív jelentőségük, csupán arra ösztönzik az ember, hogy még kreatívabbá váljon. Miközben Jia nekibodorodott ennek a kihívásnak, rájött, hogy a legtöbb olyan helyzetben, amikor ő maga biztosra gondolta volna az elutasítást, az emberek helyette igent mondtak. A lényege a történetnek, hogy ahelyett, hogy attól félnénk, hogy visszautasítanak bennünket, merjünk kérdezni és kérni – és nem felvenni, ha a válasz mégis NEM lesz. Az igenek mindig a nemek között fekszenek! Csak kitartónak kell hozzá lenni és kérdezni, és még annál is több megadatik, mint azt legmerészebb álmainkban gondolnánk.
Apple and Soul 