Talán életünk egyik legnehezebb döntését hoztuk meg, amikor nyáron, az Ománból történő költözés, majd a hosszú európai körutunk után úgy döntöttünk, hogy a következő állomásunk Magyarország lesz.
Amikor Dani úgy 1-2 éves lehetett, beszéltünk arról, hogy 10 éves kora körül milyen jó lenne Magyarországra költözni pár évre, hogy Dani megtanuljon szépen magyarul és megismerje közelebbről is szülei szülőhazáját. Ez akkor egy meglehetősen intuitív gondolat volt, de lelkileg sosem jött el az a pont, amikor úgy éreztük volna, hogy készen állunk rá.
Mi valójában külföldön váltunk felnőtté. 20 évesek voltunk, amikor nekiindultunk a nagyvilágnak, és megannyi különböző ország és kultúra között nőttünk fel, miközben mi kettőnk kapcsolata is folyamatosan mélyült. Lassan 22 éve vagyunk együtt. Idén 20 éve annak, hogy először külföldre költöztünk. Elsőként Londonba vitt az utunk, amit a következő években Cape Cod, Sydney és Bjerringbro követett. Az elmúlt két évtizedben mindössze 4 évet töltöttünk Magyaroszágon, de azt is abban a tudatban, hogy mindez átmeneti és további távoli kalandok várnak még ránk. Így folytattuk utunkat 2006-ban a Távol-Keletre, Dél-Koreába, ahová még ketten érkeztünk de már hárman mentünk tovább. Mondanom sem kell mekkora hatást tett ránk ez a pár Távol-Keleten töltött év – örökké részünkké vált a Föld ezen része is. Szöult újabb világváros követett, a magával ragadó spanyol főváros, Madrid. Az elmúlt 21 és fél évben, amióta Karesszal ismerjük egymást, itt töltöttük közösen a leghosszabb időt, ami szintén nagyon meghatározó volt. Az évek teltével, annak ellenére, hogy én kezdetektől világpolgárnak tartottam magam és a Föld egészét tekintettem otthonomnak, az utóbbi években úgy érzem szívem Madridhoz húz leginkább. Ott érzem magam leginkább otthon, s bármikor térjek is vissza érzem, hogy a város visszavár, magával húz és átölel. 7 csodálatos spanyolországi év után Muscat, Omán következett, ami mint kiderült, a Közel-Kelet igazi kis égköve. Hálás vagyok, hogy megadatott számunkra, hogy ott is közel három évet tölthettünk el. Minden várakozásunkat felülmúlta. Igazi paradicsomban éreztük magunkat az ott töltött évek során. Bármennyire is szerettük, 3-4 évnél nem terveztünk tovább maradni és ezt bizony az élet is így gondolta. Ami most visszanézve talán a legmegdöbbentőbb, hogy míg korábban mindig tudtuk merre mennénk tovább, Ománból nem éreztük igazán. Nem láttuk hol, merre lenne a mi helyünk, azt pedig, hogy Magyarországra költözzünk az évek során őszintén szólva mindig elhessegettük magunk elől. Ilyen hosszú időn át tartó izgalmas kalandozás után egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy Magyaroszágon képes lennék megtalálni a helyemet. Kareszért nem aggódtam, mert ő bárhol feltalálja magát és mindenütt jól érzi magát a mi összetartó hármasunkban, és az ő szeretetteljes támasza a végül nagy nehezen meghozott döntésünkben nagyon sokat segített ♡ Mert az én örökké újdonságokat kereső nyughatatlan lelkem nem látta, hogyan lenne képes visszatérni arra a helyre, ahonnan elindultunk. Elbizonytalanodtam azt illetően, hogy képes lennék saját központomban maradni, s ugyanazt a nyugalmat és harmóniát megteremteni kívül-belül, amit eddig a világ több szegletében már sikerült. Ugyanakkor éreztem és tudtam ‘what you resist persist’. Minél inkább ellenállok, annál valószínűbb, hogy dolgoznom kell rajta, mert anélkül megtorpannék saját fejlődésemben és nem tudnék tovább lépni az utamon. Az élet pedig tudjuk, hogy nem azt adja mindig, amit szeretnénk, hanem amire szükségünk van, és pontosan úgy kerekíti az élet fonalát, hogy az ember újra és újra szembe találja magát saját korlátaival, azért, hogy hozzásegítsen saját önvalónk még mélyebb szintű megismeréséhez és kibontakozásához. Így találtuk végül nyár végén magunkat újra Magyarországon – amióta lassan 8 hónap telt el és közben számtalan felismeréssel, tapasztalattal és tanulsággal lettünk ismét gazdagabbak… ♡
Apple and Soul 