Holistic Health and Life Coaching/Mentoring

Health and Life Coaching

Azok a dolgok, amik látszólagosan problémáknak tűnhetnek valójában nem mások, mint megoldásra váró lehetőségek, amik segítenek abban, hogy tovább fejlődjünk, hogy kreatívabbak legyünk és még több készségünket használjuk, ami által mind-mind közelebb kerülünk önmagunk megismeréséhez és tudatába kerülünk saját belülről fakadó kreatív energiáinknak és erőinknek, amivel teremtői vagyunk saját életünknek. Ahogy ez az Abraham Lincoln idézet mondja:

“The best way to predict your future is to create it”

Azaz “A legjobb út a jövő megjósolásához annak létrehozása”

Saját utam során megértettem, hogy az életben valójában nem magától a kudarctól félünk, hanem attól hogy mások szemében teljes kudarcnak tűnhetünk. Magától egy látszattól, ami abban gyökerezik, hogy nem azt az életet éljük, amit valóban szeretnénk, hanem azt, amit mások elfogadnak és jóváhagynak, amivel alapvetően az a probléma, hogy ameddig látszólagosan éljük életünket és állandoan mások elismerésére és jóváhagyására vágyunk, addig közelről sem tudhatjuk meg mire vagyunk képesek és mire születtünk valójában. Ez az egyik első dolog, amiről meg kell tanulnunk lemondani, ha teljes és boldog életet szeretnénk élni és minden döntést és lépést azért megtenni az életben, mert elkötelezettnek érezzük magunkat saját életünk felé szívvel-lélekkel. Bármit elérhetünk az életben, ha tisztában vagyunk vele, hogy ténylegesen mit az, amit szeretnénk, és miért is vágyunk rá pontosan – hogyan szeretnénk érezni magunkat azáltal, ha álmunk megvalósul?

A MIÉRT-re a válasz mindig nagyon lényeges, mert ahogy a mondás is tartja, ha az akarat megvan, és ténylegesen szeretné az ember, akkor az utat is megtalálja hozzá. És ez minden esetben így van. Ha valami nem sikerül, az azért van, mert nem akarjuk igazán (vagy csak azt hisszük, hogy az az, amit szeretnénk, de igazából csak erőltetés, amire visszaigazolásul az Univerzum jelez, hogy ennél mi sokkal többre és jobbra is képesek vagyunk – azaz ne menjünk szembe valódi önmagunkkal, ne elégedjünk meg az átlagossal, ne erőltessünk olyan dolgokat, amik nem a legjobbat hozzánk ki belőlünk, hanem mindig keressük azt, ami belülről hajt bennünket, ami által teljesebbnek és örömtelibbnek érezzük magunkat. Mindaddig, amíg hamis álmokat kergetünk nem fogjuk érezni a támogatást, csak egy folyamatos küzdelmet. Amint utunkra érünk, az egész Univerzum konspirál, hogy megvalósuljanak szívből jövő álmaink.

Minden esetben mögé lehet nézni saját hitrendszereinknek is, hogy mi az, ami megakadályoz bennünket abban, hogy elérjük céljainkat és boldogok legyünk. A hitrendszereink azok, amik gátat szabhatnak kiteljesedésünknek – ehhez pedig mernünk kell elengedni ezeket a limitáló hitrendszereket, és helyettük új pozitívakat beépítenünk.

A válasz mindig mindenre bennünk van. Senki más nem vállalhat értünk és boldogságunkért garanciát, csakis mi magunk, amihez nem kell más, mint elkötelezettség és hit álmaink mellett! S ezért minden egyes nappal tenni valamit! Hány ember érzi úgy, hogy nincs ideje, hogy az álmaival foglalkozzon és konkrét lépéseket tegyen érte? Pedig mindegy mekkora az a lépés, a lényeg, hogy valamit minden nap tegyünk érte! Ha itt és most eldöntjük, hogy a lehető legjobb es legteljesettebb formánkban szeretnénk élvezni ezt az életet boldogan és felszabadultan, ahhoz az elkötelezettség elengedhetetlen! Merjünk időt szakítani saját boldogságunkra és álmaink megvalósítására.

Végső soron minden ember életének célja egy és ugyanaz, hogy boldogan és autentikusan élje az életet. Az, hogy kinek mit jelent a boldogság, az egyéni. Ehhez viszont önmagunkat kell vállalni és megtanulni szeretni és tisztelni annyira, hogy elhivatottak legyünk saját boldogságunk érdekében.

Minden fejben dől el. A döntés a miénk – mit választunk? – az áldozat szerepet, amiben a világot hibáztathatjuk a velünk történt eseményekért vagy a felelősséget saját életünk boldogságáért? Mert más nem vállalhatja életünkért, csak mi magunk. Mindenki maga felelős a boldogságáért, és hogy megengedi-e magának megélni azt. Megmenteni nem lehet senkit, csupán támogatni, motiválni, inspirálni! A boldogság belülről fakad. Nem a külvilág határozza meg. A kívűlről eredő boldogság illékony, ami belülről fakad az a meghatározó. Ha valami zavar bennünket a világban, akkor nem az visz előre, ha mi magunk letargiába süllyedünk és elkönyveljük, hogy a világ igazságtalan és az élet nehéz és küzdelmes, helyette feltesszük a kérdést, hogy mi az, amit mi itt és most tehetünk annak érdekében, hogy jobbá váljon? Csak addig van mindenütt sötétség, amíg mi fényt nem viszünk – ami fény mi magunk vagyunk. Ha kedvességet szeretnénk tapasztalni, akkor legyünk kedvesek, és azt fogjuk magunk körül is tapasztalni. Ha el vagyunk keseredve, nyújtsunk támogatást másoknak. Ha úgy érezzük nem élünk bőségben, adakozzunk! Csakis ezzel a mentalitással haladhatunk előre és szabadíthatjuk fel az energia áramlás gátjait. Amennyiben részt szeretnénk vállalni saját boldogságunkban és egyben egy jobb világ építésében, ahol az emberek segítenek egymásnak, támogatják és motiválják egymást, akkor nekünk kell megtenni azt a bizonyos lépést, amit eddig talán másoktól vártunk. Már a másik ember arcára mosolyt csalni, vagy csupán meghallgatni is ugyanolyan fontos és jelentős, mint bármilyen heroikus tett, amiről az egész világ értesül! Sajnálkozni és panaszkodni nem visz senkit előrébb és nem segítünk vele magunkon és másokon sem. Azt nézzük és keressük mindig, hogy mi mit tehetünk és mi hogyan járulhatunk hozzá saját magunk, s általa az emberiség boldogságához és felemelkedéséhez.

A segítő foglalkozás egyik szépsége, hogy azáltal, hogy segítünk másoknak, segítünk saját magunkon is. Amikor az ember lehangolt, letargiában érzi magát a leghatékonyabb eszköz rá, hogy kijöjjön ebből az érzésből, ha segít valaki másnak! Bármit! Ahogy a mondás is tartja: “If youre feeling helpless, help someone.” Azonnal felébresztjük vele szellemünket és az szárnyalni kezd! S ez az az érzés, amivel előrébb juthatunk, amivel újra kreatívakká válunk.

Miért lehet szüksége az embereknek egy coachra?

Mindezekért, amit fentebb írtam illetve mert van az a pont mindenki életében, amin túl az ember akármennyi self-help vagy épp táplálkozási könyvet elolvasott már és kurzust végzett el, konkrét és rendszeres, biztonságot adó, ítéletmentes, együttérző támogatásra, inspirálásra és motiválásra van szüksége a változtatások véghezviteléhez, melyek ideális esétben életreszólóak is lehetnek. (Csak, hogy tiszta legyen) Nekem is van természetesen coach-om, aki segít minden egyes általam kitűzött újabb célomat elérni.

Hogyan zajlik egy coaching beszélgetés:

A coaching beszélgetéseket alapvetően az illető vezeti, és minden alkalommal azzal a témával foglalkozunk, amiben leginkább támogatásra van szüksége az illetőnek. Ahhoz, hogy hosszú távú és tartós eredményeket érjen el az ember, ahhoz ajánlott minimum 3 hónap, ami havi két vagy három coaching beszélgetést jelent, s a közte eltelt időben az illető elkezdi szépen beépíteni a megbeszélt lépéseket, amiket az újabb beszélgetés során átbeszélünk, és megnézzük mennyire működőképesek számára majd lépünk tovább az illető tempójának megfelelően. Mivel mindenki egyedi, ezért mindenkinek más az, ami működik és beválik, azaz az egész coaching folyamat egyénre szabott. A coaching mindig az adott emberről szól annak érdekében, hogy elérje céljait és álmait. Én ebben nyújtok támogatást.

Mint health and life coach segítek felfedni azt is, hogyan hat a táplálkozás, testmozgás, gondolkozásmód és stresszkezelés egészségünkre, elménkre, memóriánkra, hangulatunkra, hormonjainkra, emésztésünkre, bőrünkre, immunrendszerünkre, energiaszintünkre, de akár párkapcsolati és családi harmóniánkra is.

A siker kulcsa minden esetben abban rejlik, hogy az egyén mennyire elkötelezett és nyitott az életmódbeli és táplálkozásbeli kisebb-nagyobb változtatásokra.

Jelenleg, amíg Ománban élünk és a következő időbeosztásban vállalok coaching beszélgetéseket: Vasárnap-Hetfő-Szerda-Csütörtök, ománi idő szerint 9h, 10h és 11h. Egy coaching beszélgetés általában 45/60 perces.

További részletekért nyugodtan keressetek, 48-72 órán belül válaszolok. Írhattok a Facebook oldalamon keresztül, vagy a következő email címre: sunnywalk64@gmail.com

Szeretettel, Vera


”Egy életreszóló kiváltság az, ha az ember önmaga!”
Joseph Cambell

Néhány visszajelzés/Testimonials:

”Vera’s optimistic outlook and positive disposition create an energy that is magnetic to be around.  Her commitment to her own personal growth and development is a gift to her clients because she knows what it’s like to walk the walk.  By learning how to be gentle and loving in her own healing, she brings so much love, compassion, and understanding to her clients in order for them to transform their own lives.  Vera has created her own magical life in service to inspiring others to live the life of their dreams.” –Deanna Danski, Life Coach, Los Angeles, USA

”Most mar biztosan tudom es erzem, hogy Vera az en tokeletesen szemelyre szabott coachom. Minden egyes beszelgetes Vele atvezet azon a folyamaton, hogy felfedezzem, megertsem, es bekevel es szeretettel toltsem fel a problemaimat, ezaltal magam szamara is atlathatova es megoldhatova teve azokat.
Egyszerre szelid es kedves, es ugyanakkor hatarozott es energikus modon terelget a megfelelo iranyba, csodalatos intuitiv energiait hasznalva.
Nem mellesleg imadom a receptjeit is, amiket az egesz csaladom oromere rendszeresen ki is probalok.
Szivbol ajanlom Verat mindenkinek, aki kesz arra, hogy valtoztasson az eleten es elerkezettnek erzi az idot, hogy megtalalja test, lelek es szellem harmoniajat.” Lily Herczeg, Australia

”Nekem már az is különleges élmény volt, hogy a blogodra és Rád találtam, sokáig csak messziről csodáltam azt az életfilózófiát és életmódot amit képviselsz, de tudtam és éreztem, hogy változásra van szükségem és te elindítottad a változást az életemben. Az út, amit mutattál fantasztikus és én nagyon hálás vagyok érte, hogy részt vehetek/vehettem ebben. A blog amit írsz az egyik legjobb dolog a hétköznapjaimban – mindig örömmel olvasom és minden bejegyzéssel gazdagabb lesz a lelkem:-) Amikor pedig megírtad, hogy a coachingot is elkezded nagyon örültem. Az, hogy beszélhettünk, meghallgattál és tanácsot adtál sokat jelent és már büszkén állíthatom az az önbizalom és megerősítés amit kaptam Tőled már észrevehető (a külvilág számára is:-) Ilyen hamar szerintem még sosem kaptam visszaigazolást – konkrétan megkérdezték a családtagjaim, hogy mi történt velem mert sugárzom és öröm rámnézni. Ebben neked is részed van, az emberismereted, a pozitív energiád és nyugalmad inspiráló, sok tanácsod nagyon megragadt bennem és hasznosítom nap mint nap!
Köszönöm ezt az élményt Neked és teljesen komolyan mondom az, hogy mi “összetalálkoztunk” számomra szinte sorsfordító volt:-)” B. Bernadett, Miskolc

Mindig olyan inspiráló veled beszélni és utána annyira magasan a Föld felett szárnyalok! Annyi erőt és támogatást adnak a szavaid, amit szinte lehetetlen szavakkal kifejezni! :) Köszönöm a sok-sok segítséget, támogatást, amivel segítettél megoldani a kisebb-nagyobb “betegségeket”, legyen szó akár petefészekcisztáról, ekcémáról, pajzsmirigy alulműködésről vagy akár a kislányom vesemedence tágulatáról. Hálás vagyok, hogy több mint 4 éve ismerhetlek!” Horváth Ildikó, Győr, Magyarország

”I started my coaching with Vera in April 2014 with the intention to clear up my skin and to find stress managment tools for my everyday life. What can I say; my skin was totally clear by July and has gone from acne prone to not even needing make up. With her support I found ways to incorporate meditation and just in general more mindfulness in my busy life. She actually managed for me to realize that I need to sit down and „be“ every once in a while, which is quite an accomplishment, because I’m usually pretty restless. Vera made me feel understood from the first minute and our coaching sessions are a safe place to share everything that is going on. I’m still looking forward to her gentle questions that get me going into the right direction. I don’t want to miss our sessions anymore so I decided to just keep on going with the coaching (for forever?). Vera is full of wisdom and insight and acts from a place of calm and understanding which is totally soothing to me as a client. She is a truly inspiring woman! Thank you Vera for your ongoing support.” Maite Wockök, Hamburg, Germany

”Imádom a posztjaidat és a pezsgő, vibráló energiát, ami átjön az írásaidból. Csak ismételni tudom önmagam, hogy mint egy terápiára, úgy járok az oldaladra az itthoni nagy káoszban. Teljesen felfordult az életünk, de lehet, hogy ennek így kellett lennie. Most jött el az idő! Úgy érzem, hogy Te vagy a lelki és szellemi inspirációm! Kérlek ne sokkoljon ez a hír. :) Nem vagyok depressziós, se szeretethiányos. Boldog családom és rokonaim vannak, szebb életről álmodni sem álmodhattam volna. Nagyon összetartóak vagyunk és mégis, annyira sokat tudsz még így is adni, szerintem el se hiszed! Igen, ez vagy Te számomra Drága Vera, pedig nem is találkoztunk még személyesen. :)” Detti, Eger, Magyaroszág

”Anyira örülök,hogy rávezettél erre az útra, egyszerűen nem tudok betelni a sok hasznos információval! Végre úgy érzem,hogy a jó úton haladok! És ezt Neked köszönhetem!” Regina, Shanghai, Kína

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s