Home coming

8BB9E1EF-661E-4918-AF3A-AC5682BC6A01

Talán életünk egyik legnehezebb döntését hoztuk meg, amikor nyáron, az Ománból történő költözés, majd a hosszú európai körutunk után úgy döntöttünk, hogy a következő állomásunk Magyarország lesz. 
Amikor Dani úgy 1-2 éves lehetett, beszéltünk arról, hogy 10 éves kora körül milyen jó lenne Magyarországra költözni pár évre, hogy Dani megtanuljon szépen magyarul és megismerje közelebbről is szülei szülőhazáját. Ez akkor egy meglehetősen intuitív gondolat volt, de lelkileg sosem jött el az a pont, amikor úgy éreztük volna, hogy készen állunk rá.
Mi valójában külföldön váltunk felnőtté. 20 évesek voltunk, amikor nekiindultunk a nagyvilágnak, és megannyi különböző ország és kultúra között nőttünk fel, miközben mi kettőnk kapcsolata is folyamatosan mélyült. Lassan 22 éve vagyunk együtt. Idén 20 éve annak, hogy először külföldre költöztünk. Elsőként Londonba vitt az utunk, amit a következő években Cape Cod, Sydney és Bjerringbro követett. Az elmúlt két évtizedben mindössze 4 évet töltöttünk Magyaroszágon, de azt is abban a tudatban, hogy mindez átmeneti és további távoli kalandok várnak még ránk. Így folytattuk utunkat 2006-ban a Távol-Keletre, Dél-Koreába, ahová még ketten érkeztünk de már hárman mentünk tovább. Mondanom sem kell mekkora hatást tett ránk ez a pár Távol-Keleten töltött év – örökké részünkké vált a Föld ezen része is. Szöult újabb világváros követett, a magával ragadó spanyol főváros, Madrid. Az elmúlt 21 és fél évben, amióta Karesszal ismerjük egymást, itt töltöttük közösen a leghosszabb időt, ami szintén nagyon meghatározó volt. Az évek teltével, annak ellenére, hogy én kezdetektől világpolgárnak tartottam magam és a Föld egészét tekintettem otthonomnak, az utóbbi években úgy érzem szívem Madridhoz húz leginkább. Ott érzem magam leginkább otthon, s bármikor térjek is vissza érzem, hogy a város visszavár, magával húz és átölel. 7 csodálatos spanyolországi év után Muscat, Omán következett, ami mint kiderült, a Közel-Kelet igazi kis égköve. Hálás vagyok, hogy megadatott számunkra, hogy ott is közel három évet tölthettünk el. Minden várakozásunkat felülmúlta. Igazi paradicsomban éreztük magunkat az ott töltött évek során. Bármennyire is szerettük, 3-4 évnél nem terveztünk tovább maradni és ezt bizony az élet is így gondolta. Ami most visszanézve talán a legmegdöbbentőbb, hogy míg korábban mindig tudtuk merre mennénk tovább, Ománból nem éreztük igazán. Nem láttuk hol, merre lenne a mi helyünk, azt pedig, hogy Magyarországra költözzünk az évek során őszintén szólva mindig elhessegettük magunk elől. Ilyen hosszú időn át tartó izgalmas kalandozás után egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy Magyaroszágon képes lennék megtalálni a helyemet. Kareszért nem aggódtam, mert ő bárhol feltalálja magát és mindenütt jól érzi magát a mi összetartó hármasunkban, és az ő szeretetteljes támasza a végül nagy nehezen meghozott döntésünkben nagyon sokat segített ♡ Mert az én örökké újdonságokat kereső nyughatatlan lelkem nem látta, hogyan lenne képes visszatérni arra a helyre, ahonnan elindultunk. Elbizonytalanodtam azt illetően, hogy képes lennék saját központomban maradni, s ugyanazt a nyugalmat és harmóniát megteremteni kívül-belül, amit eddig a világ több szegletében már sikerült. Ugyanakkor éreztem és tudtam ‘what you resist persist’. Minél inkább ellenállok, annál valószínűbb, hogy dolgoznom kell rajta, mert anélkül megtorpannék saját fejlődésemben és nem tudnék tovább lépni az utamon. Az élet pedig tudjuk, hogy nem azt adja mindig, amit szeretnénk, hanem amire szükségünk van, és pontosan úgy kerekíti az élet fonalát, hogy az ember újra és újra szembe találja magát saját korlátaival, azért, hogy hozzásegítsen saját önvalónk még mélyebb szintű megismeréséhez és kibontakozásához. Így találtuk végül nyár végén magunkat újra Magyarországon – amióta lassan 8 hónap telt el és közben számtalan felismeréssel, tapasztalattal és tanulsággal lettünk ismét gazdagabbak… ♡

A rendszeres meditálás előnyeiről

korea
Közel 10 évvel ezelőtt kezdtem el meditálni, bár valójában gyerekkoromban sem volt az élmény ismeretlen, mivel szüleink gyakran hallgattatak velünk relaxációs zenéket (4 gyerekkel szerintem ez szükséges is volt). Rám ezek a nyugodt, békés, zenei aláfestéssel történő vizualizációval töltött pillanatok mindig nagyon inspirálólag hatottak. Magával a meditációval komolyabban Koreában találkoztam. Érdekes módon legelőször egy Koreában élő magyar buddhista szerzetes mesélt róla nekünk részletesen egy magyar összejövetelen. De már rögtön a kezdetektől fogva szerettem felkeresni és elidőzni Szöul buddhista szent helyein, amik nemcsak a városban, de gyakran a hegyek mélyén bújtak meg. Ezeket a helyeket valami leírhatatlan nyugalom és béke járt át mindig, amiben szerintem bárki szivesen elidőzik. Valahogy mióta az eszemet tudom mindig vonzott a béke, nyugalom és harmónia, valamint ezek megteremtése és megosztása magam körül.
Ha belegondolunk valójában minden a csendből (a semmi teréből) születik. Ahogy Debussy is találóan fogalmazott: a zene maga is nem más, mint az üres tér a hangjegyek között – the space between the notes.
A elmúlt 10 év alatt természetesen, ahogy én magam is, úgy meditációs szokásaim és rituáléim is változtak. Hol mantrával meditáltam, hol zenére, hol vezetett meditációt hallgattam, hol egyedül, hol csoportosan, hol az ablakon át beszűrődő madárcsicsergésre, tengerpartokon és hegyekben, vagy épp Dani mellett, miközben ő jászott, de volt, amikor a reptéri zaj közepén az aktuális járatra várván. Meditálni bárhol és bármikor lehet – független attól, hogy ki mennyire érzi, hiszi elfoglaltnak magát. Mindenkinek 24 óra áll a rendelkezésére, hogy hogyan osztja be, az elsősorban prioritás kérdése, nem idő. Az utóbbi időben azonban nem mondhatnám, hogy rendszeres meditátor voltam, mindeközben egyre erősődőtt bennem az igény, hogy áttérjek a napi rendszeres kétszeri meditációra. Majd mit ad az élet, egy olyan meditációs kurzus talált rám, ami teljességgel megszólított. Szeretek időről-időre újabb perspektivából és módszerekkel ismerkedni. Motivációt, friss lendületet és nem mellesleg újabb emberi kapcsolatokat is ad.
 meditation-2
Alapvetően nem azért meditálok, mert kell vagy szükségesnek tartanám, egyszerűen azért, mert sokkal jobban érzem magam általa saját bőrőmben annak köszönhetően, hogy tudatosan alakítok időt az elcsendesedésre és befeléfordulásra. Növeli az életminőséget és az élet élvezetét számomra. A meditáció segít érezni és felerősíteni azt a mélyről jövő kapcsolatot önmagunkkal, amivel születtünk. Egyfajta önszeretet kifejeződése is. Segít megadni a vágyott alaphangulatot napjainkhoz.
Én többnyire 5-5:30h-kor szeretek kelni, 20-30 percet meditálni, amiben a végén pár perc hálaadás is benne foglaltatik. Ezután 20 percet jógázom, s közben élvezem a felkelő nap sugarait.
Aki régóta és rendszeresen meditál az tudja, hogy a meditáció nem elvesz, ellenkezőleg, hozzáad az érzékelt időhöz, amivel rendelkezünk. Egy idő után kevesebb alvásra lesz szüksége szervezetünknek, jelentősen javul a koncentrációs képességünk, rugalmasabbá válunk mind mentálisan mind érzelmileg. Békésebbnek és kiegyensúlyozottabbnak érezzük magunkat – kvalitások, amik számomra mind fontosak az életben magához az élethez. Emellett csökken a stressz a szervezetben. Ösztönzi az embert az egészségesebb és tudatosabb életmódra. Erősíti az immunrendszert és lassítja az öregedési folyamatokat is. Folyamatosan növeli a tudatossági szintet és amihez mérten egyre jobban vagyunk képesek kezelni az élettel járó változásokat is. Ehhez azonban idő kell, nem azonnal, hanem folyamatosan érezhetőek ezek a finom élettani változások.

Mennyire vagyunk nyitottak a világ és önmagunk megismerésére?

Mennyire vagyunk nyitottak a világra? Mennyi előítélet él bennünk úgy, hogy nem is vagyunk tudatában? Hol érezzük magunkat otthon? Csak ott, ahol ugyanazok a normák és szokások, ahol kiszámítható minden és értik mire utal az ember, amikor referenciákat használ? Vajon csak egy helyen és országban érezhetjük otthon magunkat vagy lehetséges a világ több pontján is? Egyáltalán mitől függ mindez?

cultural immersion

Elsősorban szerintem attól, hogy mennyire van bennünk egy mélyebb szintű érdeklődés a világ és mások iránt. Másrészt, ez ezzel összefügg, hogy mennyire ismerjük magunkat. Mert valójában mind ott vagyunk a másik emberben. Az egész világ a részünk. Ami kint az bent és ami bent az kint is megtalálható.

Számomra az utazás és más emberekkel való találkozás mindig sokat segített, hogy magamat is jobban megismerjem mélyebb szinteken, és egyúttal rámutassanak saját korlátoltságaimra és limiteimre. Egyedül, homogén környezetben erre szerintem nem képes az ember.

Ha visszamegyünk az időben, én magam sem tudtam volna elképzelni, hogy ebbe a régióba költözzünk, még csak utazás szintjén sem vágytam rá, hogy ide látogassunk. Olyan régiónak számított, ami nagyon távol állt tőlem. Egyik hátránya, amikor az ember csak a médiából hall dolgokat és az alapján von le bármiféle következtetést vagy alakít ki magában előítéleteket. De tényleg, nézzük meg mennyire is korlátozza az életünket és élményeinket, amikor ellenállást gyakorolunk olyan dolgok ellen, amik valószínűleg pont a legtöbb lehetőséget tartogatják fejlődésünk számára. Mert ha nem merünk nyitni és közelebb kerülni a világhoz, önmagunkhoz sem fogunk, és az önismeretünk is korlátolt marad.

Ami biztos és állandó az életben, az a folyamatos változás, még akkor is, ha nem mindenki él a fejlődés lehetőségével.

Ami megváltozott bennem az elmúlt években, azaz, hogy nagyon sokat tanultam magamról és elkezdtem feltenni az élet nagy kérdéseit majd válaszokat keresni rájuk, vagy ha nem jött, akkor újabb kérdéseket feltenni. Dolgozni azon, hogy képes legyek elengedni ami már nem szolgál vagy épp korlátozza a szabadságomat és saját fejlődésemet. Illetve persze a régióról is elkezdtem egyre többet olvasni és tanulni. Idővel egyre több ismerősünk és barátunk is lett a környékről, van akivel konkrétan több, mint 8 év tartjuk a kapcsolatot. Ők voltak az elsők, akik megnyitották az addig lezártnak hitt kaput a régió elfogadása felé. Amikor az ember személyes tapasztalatokat szerez ezerszer felülmúl minden addig olvasott vagy médiában hallott dolgot. Ez mindig így van. Ezért sem követem a médiát és nézek tv-t 10 éve. Amennyire lehet elkerülöm, hogy onnan szűrjek le bármit is.

Minél kevésbé ismerünk dolgokat annál ijesztőbbnek tünhetnek, és vica versa, minél többet tudunk meg egy dologról, annál kevésbé tűnik az adott dolog félelmetesnek.

Végül én is kiváncsi lettem vajon mi mindent rejthet számunkra ez a világ, kultúra és az itt élő emberek. Abban biztos voltam, akárhová is megyünk, csakis gazdagítani fog bennünket. Hát röviden ezért vagyunk most mi is itt.

Hozzáteszem, nem gondolom azt, hogy feltétlen mindennek könnyűnek kellene lennie az életben. Mert tudjuk, hogy a legnagyobb tanítások éppen a nehezebb és kihívást jelentő helyzetekből és tapasztalásokból érkeznek, amik mindig magasabb szintű kreativitást igényelnek az embertől. Mindenből tanulhatunk, ha ez az alap hozzáállásunk az élethez.

Miért vagyunk a Földön? Többek között szerintem azért, hogy megtanuljuk elfogadni egymást és azokat a dolgokat, amiket nem értünk meg és amikkel talán nem is értünk egyet, de változtatni nem tudunk. Úgy gondolom a cél nem is az, hogy mindig mindenben logikát találjunk és intellektuálisan meg tudjunk mindent magyarázni, hanem hogy képesek legyünk elfogadni, ahány kultúra, annyi szokás és annyi út a megoldáshoz és fejlődéshez. Erre az egyik legjobb eszköz az utazás és amikor különböző kultúrákban mártózik meg az ember. Egyik kultúra sem ér többet vagy kevesebbet a másiknál. Amikor képes szívből élni az ember automatikusan felhagy az előítéleteivel is. Nemcsak másokkal szemben, de önmagával szemben is. Mi több, minél inkább képesek vagyunk saját magunkat elfogadni, úgy vagyunk képesek a körülöttünk lévő világot és embereket is elfogadni.

Az életben egyébként sem az állandó boldogság és kacagás érzése a legfontosabb, sokkal inkább az, hogy meg tudjuk élni az adott pillanatot, hozzon az bármit is. Bízzuk rá magunkat a jelen pillanatra és hagyjuk, hogy az magával vigyen, akkor is ha az nem mindig könnyű. Ahogy annak idején nekem is tanították nagyon bölcsen: Learn to be comfortable with being uncomfortable – ami életem egyik leghasznosabb tanácsává vált! Az élet pont attól válik gazdaggá, hogy tele van meglepetéssel és sokszínű élményekkel, nem attól, ha mindig a biztosat és biztonságosat keressük. Merjük rábízni magunkat a pillanatra és hagyjuk, hogy az magával vigyen, akkor is ha az nem mindig könnyű. Minden bennünket tanít és gazdagít.

Aklimatizálódás & Coaching

everydayispoolday

Van, amikor az embert annyira sok új, izgalmas hatás és benyomás éri, hogy szinte megszólalni sem tud tőlük. Valahogy így érzem most magam én is. Azt hiszem több időre van szükségem ezt a rengeteg új élményt feldolgozni, és egyáltalán elhinni, hogy tényleg itt vagyunk, mert vannak napok, mint a mai is, amikor olyan érzés mintha a lelkem félig a napsütéses meleg őszi Madridban ébredt volna, a másik fele pedig itt a száraz szubtrópusokon, és nem igazán tudja elhinni, hogy ez valóság.
Ha valaki, hát én mindig imádtam reggelente megnézni, hogy milyen idő várható, de itt még azt sem kell, mert úgyis forróság van. Ami változik, az a páratartalom. Egyelőre.

7 évet zártunk le Spanyolországban. Nem tudni, hogy végleg, vagy csak átmenetileg, de ez majdnem egy évtized. Sok idő. Meghatározó idő. És abszolút számítottam rá, hogy lesznek napok, amikor visszajönnek az ottani életünk lenyomatai. Különösen, hogy tegnap nagyon sok spanyol interaktusom volt és amikor beszélem a nyelvet, visszajön vele minden emlék is. Ez így természetes. S míg nagy szeretettel gondolok vissza az ott töltött időre, nagyon élvezem itt is a dolgok alakulását. Mégis, kell még rá idő, hogy jobban rá tudjak hangolódni az itteni élteformára is.

Ilyenkor az egyik legfontosabb, hogy az ember visszaállítsa a jól bevált reggeli rutinját, ami egy olyasfajta stabilitást ad a változások közepette is, ami segít megtartani lelki nyugalmunkat. Nekem most nagyon sokat jelent, hogy több hónap után az iskola kezdéssel újra belépett a napi rutin az életünkben. Reggel korán kelünk, reggeli, tízórai, ebéd készítés zajlik (mostantól Daninak is én készítem az iskolába a tízórait és az ebédet is), majd miután elmentek a fiúk, van időm a jógára, meditációra, és elkezdtem reggelente is lejárni úszni. Nagyon jó érzés. Mondom, nem mindig hiszem még el én sem, de amikor bemegyek a vízbe, minden érzékszervemmel átadom magam az érzésnek. Érzések és gondolatok folyamatosan jönnek mindenkinél. A lényeg, hogy minél kevésbé hagyjuk magunkat kiragadni az adott pillanatból, annál nagyobb lesz a lelki béke is, amit átélünk.

Egyre többen kérdezitek, hogy mikortól folytatom a coachingot – egyelőre míg nincs megbízható internet és skype kapcsolat, addig ez még várat magára, de amint ez is helyére kerül, szólok mindenkinek, aki már jelentkezett és kezdjük! Én is alig várom már!