A szeretet az egyetlen, ami igaz

sunset in the Seoraksan Mountains

Érzitek ezeket az intenzív energiákat, amik körül vesznek bennünket? Intenzív hétvégén vagyunk túl. Közös családi napokon, amikor mind a három öcsém haza tudott jönni, hogy együtt ünnepeljük a szülinapokat, s lévén, hogy mi évente csak nyaranta jövünk haza, ilyenkor emlékezünk és ünnepelünk meg minden más ünnepi alkalmat is, amit az év során nem együtt élünk meg. Szívet-lelket feltöltő volt az elmúlt három nap. Forróság és tele hold volt, és valami megfoghatatlan nyugalom. Inspiráló beszélgetések, nagy családi közös étkezések és társasjátékozások szőtték be ezeket a napokat. Mindeközben szombaton bementünk a kórházba elköszönni drága szeretett nagymamánktól, aki ezután másnap hajnalban hagyott itt bennünket és ment tovább az útján.

Az elmúlt három nap során mintha az élet minden arcáról megmutatkozott volna. Öröm és fájdalom. Ünneplés és elmúlás. Ezernyi érzés és gondolat, ezernyi élettörténet zajlik folyamatosan és párhuzamosan keresztül-kasul a Földön. Élet és halál és minden, ami közte van és azon túl. Ki hogyan és mivel tölti meg a köztes időt? Merünk valóban élni? Van bátorságunk levetni az álarcokat és önmagunk lenni? Merni elfogadni az életet olyannak, amilyen és megélni azt teljességgel? Elfogadni és bízni egy magasabb intelligáncia létezésében, hinni abban, hogy az Univerzum tudja mit csinál és mindig a mi oldalunkon áll? Merünk szeretetből cselekedni és elengedni a hamis félelmek által született korlátokat? Nem csak a könnyű napokon, de a nehezebb időkben is? Képesek vagyunk bízni abban, hogy minden egy tökéletes isteni rend alapján működik? Elfogadni azt, hogy az életben meglehetősen kevés dolog felett van irányításunk nekünk embereknek, mégis minden úgy tökéletes, ahogy van? Ha van hitünk, akkor nincs miért harcolni és az árral szembe menni. Minden harc csupán az elme szüleménye. Addig, ameddig nem tudjuk elfogadni önmagunkat, másokat és az életet, és hogy a szeretet az, ami mindent összeköt, addig nem tudunk békét teremteni. Ameddig hagyjuk, hogy a félelem, a düh és bírálat vezessen bennünket, nem jöhet létre az a fajta béke, amiről mindenki álmodik, és ami bennünk létezik. Dühös ember nem teremt békét. A szeretet és elfogadás teremt békét.
Az élet pedig arról szól, hogy merjünk önmagunk lenni, kihozni a legjobbat önmagunkból, felvállalni a bennünk rejlő erőt, menni az álmaink után és megosztani a bennünket alkotó, sejtjeinket tápláló szeretetet másokkal is.

Ahogy Marianne Williamson írja a Return to Love/Visszatérés a Szeretethez c. könyvében: Minden tett, vagy a szeretet eredménye vagy a szeretetért történő segélykiáltás. A szeretet az egyetlen, ami igaz, s amikor nem szeretetből gondolkodunk, az nem más, mint hallucináció. A félelem az illúzió. Az emberiség őrülete, paranoiái, szorongása és traumája mind valójában képzelgés, ami a félelmen alapul. Világi problémáink csak tünetei az igazi problémának, amit mindig a szeretet hiánya okoz. A gond ott van, hogy túl sok embert a félelem irányít. Igazi énünk azonban nem más mint a bennünk élő szeretet. Az az én forma, ami állandóan félelemben él csupán egy szélhámos. Visszatérés a szeretethez valójában nem más, mint saját személyes utazásunk a színleléstől, a fájdalomtól a belső békéig.

Aki szeret ezekről olvasni és kontemplálódni, azoknak szívből ajánlom többek között Anita Moorjani – Meghaltam, hogy önmagamra találjak c könyvét, Marianne Williamson – Visszatérés a szeretethez c. könyvét és a most elhunyt csodálatos ember és író Wayne Dyer, ‘the father of motivation’, összes könyvét és előadását. <3

One thought on “A szeretet az egyetlen, ami igaz

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s